Menü

De nehéz az iskolakezdés!

Menthetetlenül beköszönt ismét az iskolai időszak, ami, mint mindig, azzal jár, hogy át kell állni a nyári időszakról ismét a szürke hétköznapokba a gyermekeknek. A szülők egyrészt akár örülhetnek is, ám sok gyermek kialvatlanul megy iskolába, és ennek számos káros mellékhatása lehet. Változtatni ezen a szokáson pedig nem egyszerű.

„Ki mint él, úgy ítél”

Az él a köztudatban, hogy a sportos lányok boldogtalanok, éhesek és agyongyötrik magukat órák hosszat az edzőteremben, holott ez nagyon sok esetben alaptalan általánosítás. Vajon mit gondolnak az egészséges életmódot élő nőkről és miért lesznek olykor gúnyolódás tárgyai?

Lakótárs-etikett frissen költözőknek

Új munka, új suli, esetleg egyetemi tanulmányok miatt költözködsz? Nos, hacsak nem egyedül vagy egy jó ismerőssel teszed ezt meg, akkor új kapcsolat(ok)ra teszel szert. Hogy ennek a minősége milyen lesz, az mindenkin múlik, fontos, hogy te is belerakd a saját részed. Hiszen csak így lehet együtt élni.

Kezdd az új tanévet egészségesen!

Ha kizökkentett a nyár és a pihenés az egészségre való törekvésből, akkor épp itt az ideje, hogy a szeptembert új szemléletben kezdd. Akár iskolába, akár munkába térsz vissza, az egészséged megőrzése ugyanolyan fontos. Ezért néhány apró változtatással kell kezdened az új tanévet.

Munkahelyi zaklatás

Tabutémaként kezeljük, pedig el sem hinnénk, mennyi embert érint. Mindenképpen érdemes beszélni róla, hiszen mi is sokféleképpen kerülhetünk kínos és szerencsétlen helyzetekbe a munkánk kapcsán. Ezeket pedig olykor egyszerű megoldani, máskor pedig nincs más lehetőségünk, mint kilépni abból a környezetből.

Önsegítő pszichológiai trükkök

Szinte minden nap egy érzelmi hullámvasúton utazunk, a negatív állapotokba ragadva pedig értékes perceket, órákat vesztegethetünk el az időnkből. Pedig az érzéseinket már pusztán azzal is tudjuk kontrollálni, ha alaposan megfigyeljük őket.

A mérték az érték

A mérték az érték. Sajnos könnyen áteshetünk a ló másik oldalára, a túlzások és a mértéktelenség, függőségek és szenvedélybetegségek oldalára. Amíg nem tudunk mértéket tartani, egészségesen sem tudunk élni.

Az online sportfogadásokról

Lent az utcán, lent a téren. A sarkon és azon túl hódít az online szerencsejáték. A sportfogadás ennek egy speciális területe kicsit utánajártam. Az előzményekről, a következményekről és a lehetséges abbahagyásról lesz szó. A meglátásaim alapja a segítő szándék, minden tanács az érett felnőtt helyzetkezelést segíti elő.

Mennyi vegyi anyagot kentél ma magadra?

Mennyi vegyi anyagot kentél ma magadra? Körülbelül hétfélét. Szakemberek szerint (mert ők biztos tudják) Európában naponta átlagosan körülbelül hétféle kozmetikai terméket használunk. Nézzünk körül a fürdőszobaszekrényben!

A csapatépítés fontossága

Tévedés azt hinni, hogy feleslegesek a csapatépítő hétvégék! Ezeknek az összeröffenéseknek minden látszat ellenére nagyon is van értelme, rendkívül fontosak, valóban építik a közösséget!

Kelj a nappal!

Képzeljünk el egy laza kocogást a felkelő nap fényében, vagy biciklizést a napsugaras mezőkön. Csodálatos a hajnali „érintkezés” a természetes napfénnyel. Csatlakozz a reggeli ébredés szerelmeseihez!

A lustaság kialakulásának okai

Génterápiával kezelt lusta majmokat munkamániássá változtatták. A felfedezés, amelyik rávilágít arra, hogy hogyan dolgozik az agy.

Kihűlő barátság

Párkapcsolatok esetén az elhidegülés, kihűlés szó gyakran előkerül, mint fő konfliktusforrás. De barátságok esetén olyan idegenül hangzik a fülnek. Pedig ez esetben is igen gyakori tényezőről beszélünk. Hogyan ismerhetjük fel és mit tehetünk ellene?

Segítség, kiégtem!

Kimerültnek érzed magad? Eltűnt a lelkesedésed, az életkedved? A kiégettség, vagy tipikus tünetei lehetnek ezek. Vajon mi az oka és hogy lehet tenni ellene?

A humor a legfontosabb! (és ez nem vicc)

A humor és a nevetés az életünk fontos része, segít átvészelni a szürke hétköznapokat, gyógyír a problémákra, nagyon pozitívan hat a párkapcsolatra, összefügg az immunrendszerrel

Neked mi a hobbid?

Nemcsak stressz-szintünket csökkenti, de életünket is változatossá teszi egy értelmes hobbi, egy hasznos szabadidős tevékenység, egy szórakoztató időtöltés. Neked mi a szenvedélyed?

8 ok, hogy miért menj táncházba egy sima buli helyett

Szórakozni mindenki szeret. Ennek vannak közismert, szűk körben ismert, és egészen sajátos módjai is. Kevesen tudnak ellenállni egy jó lagzinak, ahol élő zene és hangulatos díszítés biztosítja a táncos jókedvet. És ezt a hangulatot sok más buli is igyekszik megtartani. De ha valami újra vágysz, akkor mindenképpen próbáld ki a táncházat! Íme, nyolc érv, hogy miért.

Hogyan (ne) viselkedjünk konditeremben?

Néhány egyszerű illemszabály betartásával mindenki kellemesebben és családias légkörben érezheti magát az edzőteremben, mely dolgokra figyeljünk oda, ha a sportnak ezt a fajtáját választjuk?

Programok egyedül? Miért ne?

Ha eddig meg voltál győződve róla, hogy egyedül nem lehet jó programokat kitalálni, akkor ezeket a sorokat mindenképp el kell olvasnod. Ugyanis rengeteg érdekes dolgot lehet csinálni egyedül: még nyaralni, pihenni, kikapcsolódni is, nem is beszélve az egyéb, nagyon izgalmas programokról.

Magabiztosság csak úgy, magadtól

Ha eddig meg voltál győződve róla, hogy egyedül nem lehet jó programokat kitalálni, akkor ezeket a sorokat mindenképp el kell olvasnod. Ugyanis rengeteg érdekes dolgot lehet csinálni egyedül: még nyaralni, pihenni, kikapcsolódni is, nem is beszélve az egyéb, nagyon izgalmas programokról.