Menü

Az agytumor csendes jelei

Jó hír a rosszban, hogy az agydaganat a világ lakosságának kevesebb, mint 1%-át érinti. Rossz hír azonban, hogy mindennapi betegségek, panaszok is utalhatnak erre a betegségre, hogy nehéz eldönteni, mikor kell orvoshoz fordulnunk és mikor felesleges. Ennek az eldöntésében próbálunk segítséget nyújtani.

Arcápolás kezdőknek

Akármilyen korban is járunk, akármilyen bőrproblémával is küzdünk, az arcápolás szinte minden helyzetben fontos. Mutatjuk a legalapvetőbb tudnivalókat.

A fogamzásgátlók 7 leggyakoribb mellékhatása

A fogamzásgátló a nem várt terhesség megelőzésének egyik leghatékonyabb módja. A legtöbb mellékhatás a szedés első három hónapjában jelenik meg. De nem árt tisztában lenni a kockázatokkal.

A sajt bőrre, hajra és egészségre gyakorolt jótékony hatása

A sajt nagyon gazdag kalciumban, amely erősebbé teszi a fogakat. A sajtnak alacsony a laktóztartalma, ami károsítja a fogakat. Fogyasszon az étkezések között egy falat sajtot, így megakadályozhatja a fogszuvasodás kialakulását.

A sajtfogyasztás ezért egészséges

Aki rendszeresen fogyaszt sajtot, azt kisebb eséllyel érheti stroke vagy szívinfarktus - állapítja meg a legújabb tanulmány.

A fülgyertyázás módszere

Sokan szenvedünk hallójárataink, arcüregeink gyulladásos betegségeivel, de ezeket nem csak gyógyszerese kezeléssel lehet orvosolni, hanem vannak alternatív gyógymódok is, amik segíthetnek, mint például a fülgyertya használata.

Tippek téli bőrvédelemhez

Mindenki bőrtípusa más és más ápolást igényel, s nemcsak attól függően, hogy érzékeny bőre, száraz bőre, zsíros bőre van-e valakinek, hanem attól is, hogy épp mely évszakban járunk. A központi fűtés, a hideg, a szél, és a kinti-benti hőmérséklet közti hőmérséklet különbség mind próbára teszik a bőrt.

Mitől viszkethet a szemhéj?

A seborrhoeás dermatitis az ekcéma egy formája, amely a test olyan részét érinti, ahol számos faggyúmirigy található, így a szemhéjat is. A betegség jellemzően kerek, vörös, viszkető foltok formájában jelentkezik, amelyek nem fertőzőek. Zavaró tünet lehet még a hámlás, az enyhe szemhéjduzzanat, esetleg az égő érzés.

Mit kell tudni az adenovírus fertőzésről

Az adenovírusok elsősorban légúti megbetegedésért felelős vírusok. Mind a felső légutakat (megfázás (nátha), krupp), mind az alsó légutakat (bronchitis (hörgőgyulladás), bronchiolitis, tüdőgyulladás) érintheti az általuk okozott fertőzés. A légutak fertőzése mellett gyakori oka a szem kötőhártya-gyulladásának, illetve emésztőrendszeri betegségeknek is.

Egyre népszerűbb a gyömbér shot

A gyömbérből készült vitaminbomba egyre népszerűbb, de nem csak a boltok polcairól szerezhető be; akár otthon is elkészíthetjük.

Legionella, te már hallottál róla?

Sokunknak ismeretlenül csengő név, pedig mindennapjainkban találkozunk vele, megisszuk, fürdünk benne, de ha belélegezzük, súlyos problémákat okozhat, ez a Legionella-baktérium.

Hidegekcéma, a tél bőrbaja

Remek dolog télen. a friss levegőn időt tölteni, erősíti az immunrendszert, feltölt energiával, jó sportolási lehetőségeket rejt, de nem mindenki élvezi, mert egyes emberek bőrét nagyon megviseli a hideg. Kialakulhat a hidegekcéma, ami nagyon kellemetlen.

Egy ritka betegség: a porfíria

A porfíria nagyon ritka betegség, ezért felismerése sokszor nehézségekbe ütközik. Lényege a hemoglobin felépítésének a zavarában rejlik. Bár a betegségre való hajlam örökletes, megjelenését a stressz, az alkohol és bizonyos gyógyszerek idézhetik elő az arra hajlamos embereknél.

Az alvás kóros állapotai

Az ember életében az alvás rendkívül fontos szerepet kap, hiszen életünk csaknem egyharmadát töltjük alvással. Azonban, ha nem tudjuk magunkat kellően kipihenni, annak a másnapi fáradtságon és mérgelődésen kívül más következményei is lehetnek.

Hogyan csökkenthetjük a vastagbél daganat kialakulásának esélyét?

A napokban tele volt a sajtó a hírrel, hogy elhunyt Kirstie Alley, a 90-es évek nagysikerű Nicsak, ki beszél filmek főszereplője. Halálát vastagbél daganat okozta, amelyet csak röviddel azelőtt fedeztek fel. S habár az ember néha hiába tesz meg mindent az egészsége érdekében, nem jár sikerrel, most bemutatjuk, milyen eszközök állnak rendelkezésünkre, hogy a kialakulás valószínűségét minimálisra csökkentsük.

Női szűrővizsgálatok, amiket nem hagyhatunk ki

Mindenkinek szüksége van szűrővizsgálatokra ahhoz, hogy ellenőrizni tudják, hogy minden rendesen működik e testünkben, de vannak kifejezetten női vizsgálatok, amiket nem szabad elbagatellizálni, nézzük, mik ezek.

Szemtorna, a látás tréningje

A Föld lakosságának majdnem fele szemüveget visel, de ha nem is, akkor is valamilyen látási problémával küzd, pedig vannak technikák, amikkel javíthatjuk, vagy szinten tarthatjuk látásunk állapotát.

Dióhéjban az autoimmun betegségekről

Autoimmun betegség esetén az immunválasz hibája miatt a szervezet önmagát támadja. De miért és hogyan alakul ki? Mutatjuk röviden mit kell tudni az autoimmun betegségekről.

Tesztoszteron nőknél: a túl sok és a túl kevés sem jó

Szakember mondja el, milyen tünetek jelezhetik, hogy nincs rendben a tesztoszteronszint, és milyen kezelési lehetőségek léteznek.

Mit kell tudni a felnőttkori fogszabályozásról?

fogszabályozó, fogszabályozás, fog, fogászat, esztétika, fogorvos, fogász, készülék, procedúra, láthatatlan, elülső, hátsó, rögzített, kivehető, felnőtt, felnőttkor, fog