Színtévesztés és színvakság

A színlátás mérsékelten súlyos zavaráról van szó, amiben a három alapszín rendszeréből egy érzékenysége eltolódott és a színlátás gyakorlatilag két dimenzióra redukálódik. Örökletes és férfiakat érint. Mivel jár a színtévesztés és mit kell tudni róla, mely munkahelyeken kizáró ok és mit tehetünk ellene?
Hallott már a spártai edzésről?

Bár hasonlóan hangzik a közismert Spartan Race-hez, egészen másról van szó. Nem csak fogyni, de erősíteni és formásodni is lehet ezzel az edzéssel.
Lúdtalp – tegyél ellene már gyerekkorban

A lúdtalp egy igen gyakran felmerülő probléma lehet, ami láb boltozatos rendszerének megsüllyedését jelenti, de már kicsi gyerekkorban igen sokat tehetünk ellene.
Boldog emberek szokásai – ismerjük meg őket!

A boldog emberek nem attól boldogok, hogy gazdagok, vagy szegények, sikeresek, szépek, vékonyak vagy vonzóak. A boldogságuk apró örömökben és néhány szokásban rejlik, melyeket érdemes megismerni.
Mentsünk életet!

Az újraélesztés technikáját mindenkinek érdemes elsajátítani, mert bármelyikünkkel megtörténhet, hogy az utcán hirtelen összeesik valaki, aki segítségre szorul. Hogyan kell valakit újraéleszteni? Milyen teendőink vannak? A cikk elolvasása életet menthet.
Hogyan feküdjünk, hogy jól aludjunk?

Az alvásnak kiemelten fontos szerepe van életünkben, hiszen ha nem tudunk pihenni, annak komoly egészségügyi következményei vannak és hosszú távon igen veszélyes lehet. Mai cikkünkben összeszedtük, milyen pózban ajánlott piheni és hogyan lehet pihentető az alvásunk.
5 gyakori, gondolati síkon történő önbántalmazás

Külső szemmel talán úgy tűnhet, hogy a fiatalok számára az élet könnyű, lehetőségekkel teli és még bárhogy alakulhatnak a dolgaik a karrier, párválasztás, vagy családalapítás szempontjából. Ez azonban egy idealizált és sztereotip kép, amely eltakarja azt, hogy a fiatal felnőttek milyen nehézségekkel küzdenek, hogy valóban megéljék önmagukat és az eléjük táruló lehetőségeket.
Milyen a tökéletes fürdő?

Nincs is jobb egy forró, illatos fürdőnél a hideg téli napokon, de úgy tűnik, nem mindegy, milyen hőmérsékletű a víz.
Szelektálás - Még az idén dobd ki őket!

Ha lassan már olyan túlzsúfolt a lakásod, hogy belépni sem tudsz, szinte mániákus gyűjtögető vagy, nem tudsz kidobni semmit, s már lépni sem tudsz a kacatoktól, ezer éve nem szelektáltad a szekrényeid, akkor itt az ideje a nagy szelektálásnak!
10 dolog, amit ne vásárolj 2023-ban

A minap láttam egy videót a legnagyobb videómegosztó oldalon, ahol egy kétgyermekes, minimalista életmódot folytató édesanya osztotta meg, mi az a 10 dolog, amire 2023-ban biztosan nem költ pénzt, ezzel többek között pénzt megtakarítva. Gondoltam megosztom veletek, milyen meglátásai vannak a hölgynek, és így ti is átgondolhatjátok, vajon kibírnátok-e így egy teljes évet.
Milyen futócipőt válasszunk?

Minden sport esetében fontos a megfelelő ruházat és eszközök, különösen, ha azok az egészségünket szolgálják. Mutatjuk, hogyan érdemes megfelelő futócipőt választani.
A rendszertelen étkezés következményei

A rossz étrendbeli szokások kihatnak az egészségünkre, közérzetünkre, melyek közé
tartozik a kihagyott reggeli, a futtában megevett késői ebéd vagy az egész napos rohanás utáni esti habzsolás. Nézzük melyek a rendszertelen evés következményei és hogy lehet tenni ellene.
A helyes fogápolási szokások kialakítása gyermekkorban

Nem lehet szépíteni, gyermekeink fogápolási szokásai hagynak némi kívánnivalót maguk után, ezt pedig az jelzi, hogy szakemberek felhívták a figyelmet: rossz állapotban vannak a gyermekeink fogai. Már az iskolás éves gyerekek több, mint felének vannak fogproblémái Magyarországon, s a helyzet egyre romlik.
Mi az a dopamin öltözködés?

Ki gondolná, hogy van kapcsolat az öltözködésünk és a közérzetünk között? A színes ruhák vajon tényleg segítenek abban, hogy boldogabbak legyünk, hogy jobb legyen a hangulatunk? Ezekre a kérdésekre a „dopamine dressing”, azaz a dopamin öltözködés adhat választ, erről írunk mai cikkünkben.
Ételfóbiák kialakulása, változása és kezelése

Kelkáposzta-főzelék, spenót, répafőzelék, tengeri herkentyűk, különböző állati belsőségek. Ez csak néhány olyan ételnek a neve, amelytől rengeteg ember tartózkodik, adott esetben viszolyog. Van, aki pedig egyenesen undorodik ezektől az ételektől, mint például egy vegetáriánus a húsoktól. A cikkben arra keresem a választ, hogy miért alakulnak ki valakinél ételfóbiák, és miért maradnak ezek velünk akár egy egész életen át.
Miért épp a súlyzós edzés?

Az egyik leggyakoribb újévi fogadalom a fogyás és edzés elkezdése. Mutatjuk, miért lehet jó választás a súlyzós edzés.
Cipőmánia

Sokan sokféle tárgyhoz ragaszkodunk, addiktív dolgokat halmozunk, függőségekkel élünk, az egyik ilyen a ruha neműkhöz és kiegészítőkhöz való vonzódásunk. Egy cipőmániás tollából...
Okok, amiért használj határidőnaplót

Bármelyik papírboltban, kis üzletben, drogériákban kapható a kis füzet, amivel könnyebbé tehetjük életünket, és ott vannak az online naptárak is, de azt mondják, a sikeres emberek mégis kézzel írnak.
Miért alszunk el nehezen?

Több oka is lehet annak, ha nehezen alszunk el éjszaka, ráadásul ez egy öngerjesztő folyamat.
Süss olaj nélkül!

Persze, mindenki szereti a frissen sült rántott húst vasárnap délben, egyenesen a tűzhelyről, ahogy a fánkot is, lángost, fasírtot, bundáskenyeret…azonban bő olajban sütni nem a legegészségesebb, mégsem kell lemondanunk az imádott ételekről. Mutatjuk az egészségesebb, alakbarát megoldásokat!