Menü

A feladás lélektana

A feladás, a letargia és a depresszió az ország lakosságának több mint felét érinti. Valamiért a küzdelem divatját a ráhagyás divatja vette át. De mi ez a viselkedés? Egy védekező mechanizmus? Vagy csak a teljes apátia megnyilvánulása?

Az élet túl rövid ahhoz, hogy…

Mi az, amihez az élet túl rövid? Mit engedjünk el 2020-ban?
Amit már 2019-ben is el kellett volna engedni. Azokat a negatív dolgokat, amelyek miatt egy nehéz hátizsákot cipelünk tele félelmekkel, aggódással, sérelmekkel, elvárásokkal. Ideje letenni.

Az alkoholizmusból való kiút

A "problémaivók" még nem függők, de rendszeresen isznak, és számukra a lerészegedés a cél. Az alkoholizmus a legújabb megítélés szerint betegségnek tekinthető: egyre rosszabbodó, halálhoz vezető folyamat olyan viselkedési jegyekkel, mint a sóvárgás, és komoly testi tünetekkel, szövődményekkel, mint például a megvonással járó rosszullét, a májelzsírosodás, a gyomorhurut és a hasnyálmirigy-gyulladás.

Miért jó a Bullet Journal?

Pár éve már, hogy elárasztották a közösségi oldalakat a saját kézzel készített naptárak. Influencerektől kezdve hétköznapi embereken át rengetegen osztották ötleteiket. De mi a titka a Bullet Journal sikerének? És miért éri meg csinálni?

Ideje kidobni!

Újévi fogadalmak, új szokások, új tervek, új teendők, új feladatok, új célok. Mindenki másképp kezdi a 2020-as évet. Én egy kiadós szelektálással. Annyi kacatot kidobtam!

Hogyan hat a munka a személyiségre?

Vannak, akik szerint az alapvető mentalitásunk meghatározza azt is, hogy hogyan dolgozunk, milyen beosztásban, milyen munkakörben, és meddig. Azonban ez fordítva épp úgy igaz. Hogy végső soron a mentalitásunk határozza meg a munkánkat, vagy a munkánk az életről alkotott képünket, és ez hogyan formálja a személyiségünket az évek során, az egy fontos kérdés.

Miért ne halogass vizsgákat?

Ha te is hajlamos vagy arra, hogy a teendőidet halogasd, és ennek a szokásnak a vizsgáid is ki vannak téve, akkor van számodra egy rossz hírem: jobb lenne leszoknod erről. Ki is derül, hogy miért.

Akik húsz évet letagadhatnak

Vannak olyan emberek, akikre ránézünk, és azt mondjuk, nem létezik, hogy ötven éves… Kizárt, hogy harmincnak néz ki miközben ötvenöt. Hogyan csinálja? Megvan a titkuk. S olykor nem is kell nagy dolgokra, plasztikai műtétekre, horribilis összegekre gondolni, csak kis trükkökre.

Így látszik meg a bőrön az alkohol

Meggondolandó, hogy mennyit és főleg mit iszunk, ha alkoholról van szó, a bőrünk ugyanis nagyon megsínyli a mértéktelen vagy gyakori ivászatot, kiváltképp néhány ital. Nézzük, melyek ezek!

Hasznos tanácsok időgazdálkodásra

Hogyan kezdhetnénk jobban egy új évet annál, mint hogy felvértezzük magunkat néhány hasznos időgazdálkodási tippel?

Miért ne szólj bele más dolgába?

Nemcsak napjainkban szeretnek az emberek másokról beszélni, és az sem új keletű, hogy mások életének nagyobb szakértői vagyunk, mint a sajátunkénak. Mégsem ajánlatos kéretlen jótanácsokkal bombázni ismerőseinket, ennek pedig számos oka van.

Ha apró ajándékokat keresel

Amikor ajándékot vásárolunk, gyakran kerülünk olyan helyzetbe, hogy nem családtagoknak válogatunk, hanem apró ajándékokat keresünk, csekélységekben gondolkozunk, mert több olyan személy, ismerős, szomszéd vagy kollega, esetleg távolabbi rokon gyermeke van a környezetünkben, akiket szeretnénk meglepni valamivel, valami aprósággal. Mit ajándékozhatunk ilyenkor?

Mire jó a zeneterápia?

Mire jó a zeneterápia? S kik a zeneterapeuták? Orvosok, akik zenével gyógyítanak, vagy zenészek, aki mellesleg orvosként is praktizálnak?

Legfontosabb tudnivalók az önkéntességről

Az önkénteskedésről sokaknak az jut eszébe, ahogyan maroknyi fiatalok csapata az afrikai szegényebb országokban éjt nappallá téve sebeket kötöz és ételt oszt. Ám segítségre szoruló embereket sokkal közelebb is találni, ráadásul ez a segítség nagyon sok mindenben megnyilvánulhat. Ha többet szeretnél tudni a témáról, íme, néhány hasznos információ.

A túledzésről valójában

A túledzés egy folyamat, nem pedig egyetlen túlpörgetett edzés következménye. Tehát hiába darálsz le bicepszre 30 sorozatot egy edzés alatt, attól még nem leszel túledzett. Ezt mondjuk okos ötletnek sem nevezném, viszont túledzeni még nem fogod magad vele.

Legyél mesedoktor!

Ha valaki volt már gyermekével kórházban, akkor meghálálhatja az ott dolgozók áldozatos munkáját, ha pedig nem volt ebben része, akkor belepillanthat a kórházak gyermekosztályainak életébe, s fényt vihet az unalmas napokba, ha önkéntes mesedoktornak áll!

Segíts idén is!

Ha eddig is segítettél, adakoztál, jótékonykodtál akkor azért, ha pedig még sosem támogattál rászorulókat, akkor pedig azért érdemes felhívni rá a figyelmet, újra felidézni a tavaly karácsonyi jótékonysági lehetőségeket, hogy idén is csatlakozz a segítők táborához!

Alvás, evés, és minden, amit a stressz kialakíthat

A stresszevés valóban létező probléma, sok fiatal szenved benne, de nemcsak evésre kényszerít az állandó stressz. Agresszív viselkedést is kialakíthat, kényszeres alvást, de a káros szenvedélyek sem ritkák azok körében, akiket a szokásosnál több izgalom ér.

Visszapörgetett üzenetek, visszajátszott múlt

Megvan az a jelenet, hogy már egy ideje nem beszélsz valakivel, de az üzeneteit/leveleit még mindig olvasod? Amikor esti mese helyett a saját életed olykor szomorú, olykor izgalmas részeivel próbálod álomba ringatni magad? Amikor altatnád a lelked is, de ettől csak felébreszted? Miért szeretünk ennyire a múltban élni?

Az egyedül lakás rejtett oldalai

Az önálló élet sok felelősséggel jár, emellett rengeteg választási lehetőség között kell döntenünk – olykor jól, néha pedig rosszul. Ezekből sokat tanulunk, és idővel egyre könnyebben megy majd minden – ezt azonban türelemmel ki kell várnunk. Akár rólunk van szó, akár a gyermekünket engedjük ki a családi fészekből, érdemes felkészülni az egyedül élésre.