Menü

Egy boldog kapcsolat hizlal?

Minél boldogabb a párkapcsolat, vagy házasság, a tagjai annál jelentősebb túlsúllyal gyarapodnak. Vajon van ebben igazság?

Ezeket tudnod kell mielőtt vállalkozásba kezdesz

Vállalkozás indítása esetén sok mindent kell mérlegelni, mielőtt belevágunk. Nem elég azt tudni, hogy MIT szeretnénk csinálni, azzal is tisztában kell lennünk, HOGYAN fogjuk megvalósítani. Vállalkozás indítása nem azzal kezdődik, hogy elmegyünk egy könyvelőhöz vagy egy ügyvédhez, hogy indítsa el a vállalkozásunkat, ez már csak egy technikai lépés, előtte még nagyon sok dolgunk van.

A horoszkópok módszerei

Habár az asztrológiának és az ezotériának is több évszázados hagyománya van, nem árt megkülönböztetni a vakítást a valódi tudástól. A legtöbb internetes horoszkóp azonos módszerekkel dolgozik, amelyek alapján igaznak vélhetjük őket.

Kényszeres gyűjtögetés?

„Ez még jó lesz valamire”- ismerős mondat? Bárkivel előfordulhat, hogy bizonyos dolgokat sajnál kidobni, mert „felveszi majd egyszer”, vagy „jó lesz az még egyszer”, azonban van egy pont, ami után már kényszeres gyűjtögetésről beszélünk.

Torkosság vagy függőség?

Mindenkinek van kedvenc étele, amit szívesen fogyaszt, és van olyan, amelynek abbahagyása már komoly erőfeszítést igényel, mert szinte függünk tőle.

Csak a klausztrofóbiások érthetnek

Izzadás, szívritmus gyorsulása, testhőmérséklet emelkedése és egy sor más tünet. Súlyosabb esetben akár remegés vagy épp a fulladásos jelek. Aki ezzel küzd, tudja jól, sose tudja szabályozni ezt, nem lehet uralkodni felette, csak beletörődni.

Senki sem veszi észre, ha megcsináljuk, de azonnal , ha nem…

A házimunkáról van szó bizony. Azt mondják, hogy összesen négy hónapot töltünk vasalással az életünkből, legalábbis egy friss tanulmány szerint. Utálatos házimunka.

Hogyan érjük el, hogy a gyermek zöldséget és gyümölcsöt egyen?

A fenti kérdés a mai napon jutott eszembe. A munkahelyen megkérdezte az egyik kolléganő, kérek-e sült tököt. Beugrottak gyerekkori emlékeim, amikor semmi mást nem utaltam jobban, mint éppen a sült tököt. De aztán nem csak a kalandvágy ébredt fel bennem, hanem arra is gondoltam, érdemes talán megkóstolni, mert sok mindennel voltam így kisgyerekként, hogy egyszerűen rá se tudtam nézni, már az illatától is rosszul voltam, később mégis egészen megkedveltem. Ilyen volt például a karfiol vagy az ahhoz nagyon hasonló karalábé. Végül nagyon ízlett a sült tök is. Ezek után azon kezdtem el gondolkodni, vajon mennyire volt nehéz rávenni akár óvodás koromban a zöldségre és a gyümölcsre. A gyerek pedig gyerek marad, akármikor is születik, így örök a kérdés: hogyan szoktathatjuk rá csemetéinket az egészséges táplálkozásra?

A változatos étrend előnyei

A kiegyensúlyozott és egészséges táplálkozás kulcsfontosságú a gyerekeknek, hogy a bennük rejlő lehetőségek a felszínre tudjanak törni. Ez alatt a fizikai megjelenésüket, a jó közérzetüket, az iskolai sikereiket, illetve az általános hangulatukat értjük.

A kiegyensúlyozott lelkiállapot fenntartása

A mai világban az ember aktívabban keresi a boldogság „receptjét”, mint bármikor a múltban. Rengeteg megközelítéssel, módszerrel, tanáccsal találkozhatunk, szinte a bőség zavara áll elő. Talán könnyebben eligazodunk, ha kiemeljük azokat a területeket, illetve szempontokat, amelyek a leginkább kapcsolatba hozhatók a jó közérzettel, az élettel való elégedettséggel.

Ha már ülnünk kell a munkában

Sokan vagyunk úgy azzal, hogy felnőtt életünk mintegy harmadát, negyedét ülőmunkával töltjük, és ez bizony menthetetlenül károkat okoz a testünkben. Hajlott hát, rossz gerinc, reumatológiai fájdalom, és még lehetne sorolni. Másrészt testsúlyunknak sem tesz jót, ha nem megyünk el utána, akár napi, de legalább heti három alkalommal egy jót mozogni utána. Több cikkünkben is szóba került, mivel érdemes töltenünk a munka utáni órákat, amikor persze megtehetjük. De azért arra is érdemes lehet odafigyelni, mit művelünk az irodában, ha már olyan sokáig ott vagyunk

Okostelefon vagy butamobil?

2020-at írunk, a 21. században pedig az okoskütyük fénykorát éljük és folyamatos technikai fejlődésen megyünk keresztül, ami egyrészről persze jó, másrészt kérdések sorát veti fel. Vajon mit gondolunk arról, hogy egy kis elsősnek, másodikasnak, alsós kisdiáknak mennyire van szüksége mobiltelefonra? Okostelefon vagy butamobil?

Leptin hormon növelése

A túlsúlyos vagy elhízott emberek rendszerint mindig éhesek, függetlenül attól, hogy mennyit ettek korábban, agyuk azt az üzenetet küldi, hogy vigyenek be még több kalóriát. Ráadásul külön paradoxonnak számít, hogy a legtöbb túlsúlyos ember alultáplált, mivel a legtöbb hizlaló, egészségtelen műkaja nem tartalmazza azokat a tápanyagokat, amikre a szervezetnek szüksége van.

Az idegösszeomlás előfutárai

Az idegösszeomlás nem pontos szakkifejezés, de meg lehet feleltetni annak: a súlyosság fokától függően lehet úgynevezett alkalmazkodási zavar, illetve krízisállapot. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az érintett olyan helyzetbe kerül, amelyre nincsenek megoldási mintái, nem tud azzal megküzdeni.

"Gyógyító" közhelyek

Ha az a mondat hangzik el, hogy "majd az idő minden sebet begyógyít", vagy, hogy "úgy még sosem volt, hogy valahogy ne lett volna", akkor a legtöbben csak legyintünk, hogy ezek közhelyek. Mégis krízishelyzetekben gyakran nyúlunk klisésnek hangzó mondatokhoz, hogy jobban érezzük magunkat. Van jelentősége ezeknek? Valóban jótékony hatásuk van a sokszor hangoztatott, általános igazságoknak?

Egyetem környezettudatosabban

Egyetemistának lenni önmagában is egy kihívás. Az önállósodás köztes állapota, rengeteg nehézséggel. Sokan ilyenkor egyáltalán nem figyelnek az életvitelükre, pedig sokat tehetnek a maguk és környezetük egészségéért. A környezetünk védelméért pedig nem is kell olyan gyökeresen megváltoznunk.

Amikor nem akarunk edzőterembe menni

Előfordul olykor, hogy a munkánk miatt pillanatnyilag, esetleg huzamosabb ideig nem tudunk eljutni egy edzőterembe, esetleg csak lustábbak vagyunk kimozdulni otthonról, pláne ilyenkor télen. Erre az eshetőségre érdemes időben felkészülni, és beszerezni olyan, edzéshez használt kellékeket, amik egyrészt hasznosak, másrészt nem foglalnak nagy helyet otthon, legalábbis ha nincs rá nagy hely, és mégis, hatékonyan lehet velük edzeni.

A fiatalokat jobban érdekli, hogy néznek ki, mint az egészségük

A testképzavar nem újkeletű, azonban az félelmetes, hogy a fiatalok többsége azzal foglalkozik, hogy ebédszünetben – iskolai menza kínálatát elutasítva – valami gyors megoldással (péksütemény, chipsz, kóla, cukros szénsavas üdítő, pizza) orvosolja az éhségét. Az számít, hogy gyorsan és kényelmesen jóllakjanak, de az, hogy mit esznek, azzal nem foglalkoznak.

A média és az étkezés

Napjainkban a média és a közösségi oldalak hatása az életünkre tagadhatatlanná vált. A zenei ízlésünk, az öltözködésünk, a stílusunk mind nagyban függ attól, amit a tévében vagy az internet világában tapasztalunk. Ez az étkezésünkre is vonatkozik, melyet impliciten és expliciten egyaránt befolyásol a virtuális világ.

Egy önvallomás arról, miért tettem ki a mobiltelefont a szobámból éjszaka

A címből sejthető, érintett vagyok a témában, de nem ezért érdemes erről beszélni. Nem pusztán tudományos oldalról, arról már többen írtak, hanem arról, miért igazak ezek a cikkek. Magyarán, ideje száműznünk a mobiltelefont lefekvés előtt a szobánkból.