Kutatás: minden ötödik akne heget hagy maga után
Klinikai vizsgálatok szerint legalább minden ötödik esetben – egyes tanulmányok szerint akár 95 százalékában – maradnak hegek a bőrön az akne után. Noha sok esetben ez megelőzhető lenne. Akkor sem kell kétségbe esni, ha a heg már kialakult, egyes hegtípusok ugyanis kozmetikai készítményekkel is javíthatók.
Telefonvonal a visszérbetegségekről
Miközben a lakosság 80%-ának van valamilyen fokú visszeressége, sokan mégsem kérnek orvosi segítséget. Ezért indult el hazánk egyedülálló, hiánypótló információs honlapja, illetve a hozzá kapcsolódó normál díjas telefonvonal, amely szeretne leszámolni a hiedelmekkel.
Hogyan előzzük meg az őszi hajhullást?
Sokan megriadnak az ősszel gyakran jelentkező fokozott hajhullástól. Aggodalomra nincs ok, a hajhullás kismértékű fokozódása természetes folyamat. A tünetek általában pár hét alatt megszűnnek, azonban egy kis gondoskodással akár meg is előzhetjük.
Zsibbadás: az idegeink panaszt jeleznek!
Sokszor nem is tulajdonítunk neki jelentőséget, ha zsibbad valamelyik végtagunk, pedig a visszatérő bizsergető érzés az ortopéd szakorvos szerint súlyos neurológiai vagy mozgásszervi betegséget is jelezhet. Csak alapos vizsgálattal lehet kideríteni, mi a kiváltó ok és ennek ismeretében megtalálni rá a gyógymódot.
Hogyan tisztítsuk helyesen a kisgyermekek fülét?
A mindennapos tisztálkodás elengedhetetlen része a gyerekek fülének tisztítása, azonban sok rossz beidegződés és tévhit kering az érzékeny szervvel kapcsolatban. A fül-orr-gégész szakértő segítségével elsajátíthatjuk a helyes módszert, fertőzésektől és gyulladástól, fájdalomtól kímélve meg gyermekünket.
Egy ritka betegség, ami az Ön családjában is előfordulhat
Csak hazánkban 800 ezren érintettek valamilyen ritka betegségben. A világon több mint 8.000 ilyen kórképről tudnak, felismerésük azonban rendkívül nehéz, éppen azért, mert csak szórványosan fordulnak elő - 2000 emberből kevesebb, mint 1 érintett. Ilyen ritka elváltozás az ún. Gaucher-kór, amely az öröklődő anyagcsere-betegségek közé tartozik.
7 remek tipp, hogy kevesebb sót használj!
Manapság bizonyítottan túl sok sót fogyasztunk, ami egészségügyi problémákat okozhat. De bármennyire is tisztában vagyunk ezzel, nem könnyű odafigyelni arra, hogy a napi ajánlott bevitelt ne haladjuk meg.
Problémás a bőröd? Figyelj rá, hogy mit eszel!
Nem is gondolnánk, hogy mennyi mindenre hatással lehet a szervezetünkben a megfelelő táplálkozás, és az egyes élelmiszerek elhagyása vagy éppen behozatala az étkezéseinkbe. Ebben a cikkben bemutatunk pár élelmi anyagot, tápanyagot, mikroelemet és vitamint, amikkel a különböző bőrproblémák megszűntetését elősegíthetjük.
Előzd meg az őszi megfázást!
Mit tehetünk érte, hogy elkerüljön minket a hidegebb évszak beköszöntével szokásos meghűlés, nátha? Így készülj fel kívül-belül, hogy megelőzd a betegségeket, és kitarthass egészségesen!
Gombák - nem is gondolnánk mennyire fontosak!
A gomba az élelmiszerek világában zöldségként szerepel, de technikailag nem növény. Pedig elengedhetetlen szerepe van a rák, a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésében és segítik az immunrendszerünket.
Kiket veszélyeztet a keresztallergia? Ezekre figyelj!
Eltelt a nyár és még mindig allergiás tünetek gyötörnek? Nem csoda. Sokan szenvednek a szénanáthától vagy más néven allergiás rhinitis-től, ami az egyik leggyakoribb allergiatípus és az ősz beköszöntével kezdődik az utolsó szezonja.
Tudják-e a férfiak, hol van a nők vaginája? És a nők?
Gyakran lehet olvasni még a 21. században, az állítólagos női emancipáció idején is a közösségi oldalakon olyan megjegyzéseket, illetve hozzászólásokat a nőkre vonatkozóan, hogy „tyúkagyú” vagy „a gyengébbik nem”. Vessünk most egy pillantást a férfiak női fizikumáról alkotott tudására!
Szabadulj meg a fogcsikorgatástól!
Napjainkban egyre több fiatalt és már a gyermekeket is érinti a fogcsikorgatás mint betegség jelenléte. Az egyre nagyobb rájuk nehezedő nyomás, stressz, feszültség és az elvárások halmazának hatására rövid idő alatt is megjelenik a fogcsikorgatás. De van-e rá megoldás?
A starndolás miatt kiszáradt a hajad?- Segíts neki!
Bármennyire is rajongunk a nyárért, tény, hogy a túlzott napsugárzás nem csak a bőrünkre jelent veszélyt, hanem a hajunkat is megviseli. Gondoljunk bele milyen hatások érik, hiszen egy sós tengervíz, egy iszapos-homokos tó vize, vagy akár a klóros medencevíz mennyire megterheli a szerkezetét.
Táncolj a fiatalságodért!
Mindenki tudja, hogy a mozgás, a sport elengedhetetlen az egészséges élethez, s mindenki tud olyan ismerőst, rokont, barátot felmutatni, aki aktív életet élt, és 70-80 évesen is ugyanannyira aktív fizikailag, mint fiatal korában. A tánccal mi magunk is elérhetjük ezt. Sosem késő elkezdeni!
Építőkockánk, a koleszterin
Igyekszünk kerülni a koleszterint - főleg, ha magas a koleszterinszintünk. A koleszterin hát az élet egy olyan darabja, amely ellenünk dolgozik? Nem egészen!
Mindentudó körömvirág
Mi nők tudjuk, hogy főleg nyáron mekkora problémát és milyen nagy energia-, illetve időbefektetést igényel a szőrtelenítés. Az univerzális körömvirág kenőcs azonban még erre is előnyös megoldást kínálhat.
Túl sokat ülünk az irodában
Mindannyian ismerünk olyan embereket, akik évek vagy akár évtizedek óta töltik a napi 8-12 órás munkaidejüket egy helyben ülve. Gyakran még napközben is alig akad idejük felkelni. Pedig egészséges lenne minden fél órában, órában néhány percre megmozgatni tagjainkat.
Bőrünk és a napi zuhany
Világlátott emberek mesélik, hogy mi magyarok rengeteget fürdünk az európai átlaghoz képest. Mi pedig úgy tartjuk egyes, köztudottan alacsonyabb vízigényű népekről, hogy büdösek. Mi fürdünk sokat, vagy ők keveset?
Az ekcémáról röviden
Az ekcéma egy autoimmun betegség, amely bárkinél kialakulhat. A tudomány mai állása szerint nem gyógyítható, de kezelhető. Emellett az ekcéma néhány praktikával megelőzhető, továbbá egészen jól karban tartható.