Kampány a megelőzésért – „a férjek védelmében”
Magyarországon, a prosztata rosszindulatú elváltozása, a második leggyakoribb halálok az ötven éven felüli férfiak körében. Statisztikai adatok szerint évente ezerötszázan halnak meg és hatezer új beteget regisztrálnak. Pedig ez a betegség, időben felfedezve SZÁZ SZÁZALÉKOSAN gyógyítható!
Autóápolás környezetbarát módon? Lehetséges.
A legtöbb autóápoló termék, valamint szélvédőmosó folyadék rengeteg környezetszennyező anyagot tartalmaz. Tekintve, hogy hány kocsi szalad az utakon manapság, igen sokat ártunk a Földnek, ha ilyesmit használunk. Bár kevésbé elterjedt, de lehet kapni környezetbarát termékeket is.
Milyen lelki okok állnak a felfázás hátterében?
Nemrégiben a felfázás esetén használatos gyógynövényekről írtunk, most pedig azt ismertetjük, hogy milyen lelki okok állhatnak ennek a betegségnek a hátterében, amely segít megérteni a probléma előkerülését, vagy rendszerességét.
Őszi nagytakarítás – az arcunkon is
A nyári időszakot követően a leggyakoribb problémát a ráncok megjelenése, elmélyülése, valamint a pigmentfoltok kialakulása jelenti, emellett szinte mindenki tapasztalja magán a bőr általános minőségromlását és vízvesztését is. Dr. Kriston Renáta bőrgyógyász-kozmetológus tanácsaiból kiderül, hogy az ősz beköszöntével hogyan ápoljuk arcbőrünket.
Csukd be szemed, nyisd ki szád, jó móka a fogmosás
A gyermekek egészséges maradandó fogainak megalapozása az élet első pár éveiben történik. Számos tanulmány mutatott rá, hogy a helytelen fogmosási gyakorlat, a nem megfelelő táplálkozás nagyon erős összefüggésben van a gyermekek fogainak romlásával.
Parancsoljunk megálljt a lustulásnak!
Érdemes szülőként figyelembe venni, hogy a kisgyermekkor elmúlásával párhuzamosan gyakran a mozgáskedv alábbhagy. Ez pedig több szempontból is rossz, tegyünk ellene!
5 figyelmeztető jel, ami szembetegségre utalhat
Távollátás, rövidlátás, öregszeműség, kötőhártya-gyulladás és szemszárazság – néhány szemészeti probléma, amelyek megkeserítik a mindennapokat és kezeletlenül egyszerű tevékenységekben is akadályoznak. Dr. Nagy Mária szemész szakorvos összegyűjtötte a legfontosabb tüneteket, amelyek szembetegségre utalhatnak.
Mire jók a növényi őssejtek?
Svájci alma, keserű narancs, alpesi rózsa, tengeri kömény, havasi gyopár és nyári orgona – csak néhány növény azok közül, amelyek sejtjeit sikerrel hasznosítják a kozmetológiában. Dr. Kriston Renáta bőrgyógyász-kozmetológus szakorvos elárulja, hogyan álltak ezek a növények a szépség szolgálatába és hogyan segítenek lassítani a bőr öregedését.
Idegeire megy a mozgás?
Legtöbbünknek akadt már becsípődése akár egy jóízű nyújtózás, laza kerti munka, vagy éppen az irodai iratrendezés folytán.
Nem elég a mozgás, kell hozzá energia is
Teljesen mindegy, hogy mi sportolásunk célja, a megfelelő táplálkozást mindenképpen párosítanunk kell az alkalmazott mozgásformával, így lesz teljes az új életmód.
Könyvajánló: Lelki eredetű betegségek lexikona
Aki valamicskét is hisz a test és lélek kapcsolatában, annak kiváló útmutatója lesz ez a kötet, amely minden alkalommal válaszokat ad nekünk, hogy egy adott betegség milyen lelki okokra visszavezethetően jelenik meg az életünkben.
Segítség, mozdulni sem bírok!
Akinek volt már idegbecsípődése, pontosan tudja, mennyire kellemetlen és fájdalmas sérülésről van szó. Ráadásul nem kell hozzá nagyobb baleset: elég egy rossz mozdulat, és már meg is történt a baj.
Használj kevesebb csomagolóanyagot: hasznosíts újra Te magad!
Sok mindent megtehetünk azért, hogy kevesebb hulladék keletkezzen a környezetünkben. Cikksorozatunk 2. részében bemutatjuk, miként lehetsz Te magad az újrahasznosító, és hogy ennek milyen környezetvédelmi előnyei vannak.
Fogyás munka nélkül?
Az emberi természet már csak olyan, hogy szeret csalni. Tudatosan, vagy tudat alatt, ez természetesen az egészségünkre is vonatkozik. Vegyük például a különböző fogyási, diétázási módszereket.
Rendszeres túlterhelés okozhat fáradásos csonttörést
Az egyik legalattomosabb és fájdalmasabb mozgásszervi panasz a fáradásos csonttörés, hiszen az esetek nagy részében nem mutatható ki azonnal. Az érintett csak azt érzi, hogy mozgás közben állandó fájdalmat érez, végtagján pedig duzzanat alakul ki. A szakember szerint sokszor CT-vizsgálat tud biztos diagnózist felállítani.
A csontritkulásban szenvedők háromnegyede egy év után feladja a terápiát
A társadalom elöregedésével egyre jelentősebb problémává váló csontritkulás Magyarországon minden tizedik embert érinti, és egyes előrejelzések szerint a következő harminc évben két-háromszorosára is nőhet a betegek száma.
Természetes gyógymódok: nem könnyű az átállás
A természetes gyógymódokra való át-, vagy visszaállás nem mindig könnyű, ha előtte gyógyszereket szedtünk betegségek esetén. A szervezetünknek ugyanis hozzá kell szoknia a finomabb gyógymódokhoz, és ez bizony időbe telhet.
Az egészséges életmódra nevelés már a pocakban kezdődik
Mikor kezdjük el az egészséges életmódra nevelést a gyerekeknél? Lehetőleg minél előbb, már a várandósság idején. Minél korábban vágunk bele, annál több esélyünk van rá, hogy a csemeténknek ez lesz a természetes követendő példa.
Mit tegyünk, ha a fáj a torkunk?
Erre a kérdésre bármely célzott gyógyszerreklám gyorsan megadja a választ, de érdemesebb továbbmenni, és tisztábban látni a fájdalom hátterét.
Kúráld a hajad egyszerű kókuszolajjal
Csillogó és egészséges hajkoronát szeretnél? Nem szükséges extra hajpakolásokat vásárolnod a drogériában. Használj egyszerű kókuszolajat, és hajad gyönyörű, jó tartású lesz.