Menü

Hogyan segíthet a meditáció a hibafelismerésben?

A 21. században már a legtöbben tisztában vagyunk azzal, hogy a meditáció hasznos. De hogyan lehet az, hogy még abban is a segítségünkre lehet, hogy kevésbé legyünk feledékenyek és kevesebb hibát vétsünk, miközben éppen sietünk?

Mindenszentek hagyománya és jelene

A mindenszentek vagy mindenszentek napja keresztény ünnep, az üdvözült lelkek emléknapja, melyet a keresztény világ november 1-jén tart. Nagyon fontos, hogy a mindenszentek nem tévesztendő össze a halottak napjával, amelyet egy nappal utána tartanak. Másrészt manapság az ünnep egybeforrt a halloween-nal is, amelyet pedig október 31-én ünneplünk.

8 tipp, hogy egészségesebben étkezz

A következő nyolc tanács segít abban, hogy az egészséges étkezés alapjait megtanuld, és a későbbi döntéseid során is inkább az egészséges megoldás dőljön a mérleg.

Mutatós és egyszerű őszi dekorációk

Már bőven benne vagyunk az őszi időszakban, így itt az ideje őszi hangulatba öltöztetni a lakást. Ez az időszak bőségesen szolgáltat alapanyagot csodás dekorációk elkészítésére. Nemsokára pedig elérkezik a sárguló levelek és Halloween-i tökök ideje, utána pedig a lakások és házak többsége ünnepi hangulatba öltözik. Nézzünk hát meg néhány őszi dekorációs tippet.

Természetes módszerek nátha ellen

Jómagam mindig is érdeklődtem a népi gyógymódok iránt, természetesen mindezek nem helyettesítik az orvosi vizsgálatot, diagnózist és orvosi kezelést, de kiegészítő megoldásként érdemes tenni egy próbát a népi gyógyászattal.

Csatold be!

Nem okoskodónak akarok tűnni, de nehezen állom meg szó nélkül, mikor a közösségi oldalon azt látom, hogy a gyermekével utazó anyuka kiposztolja a gyermekei fényképét, énekelve, pózolva, mosolyogva – csak épp jól láthatóan a biztonsági öv használata nélkül.

Fáradtság és energiahiány okai és kezelése természetes módszerekkel

Mai felpörgött és rohanó világunkban gyakran érezzük azt, hogy fáradtak és kimerültek vagyunk. Az energia és a motiváció hiánya gyakran nem csak kimerültséget és kiégést okoz, hanem komolyabb fizikai tünetekkel vagy akár betegségekkel is járhat.

A stressz nemcsak negatív hatással jár

A stresszről a legtöbb embernek egyből valami negatív dolog jut az eszébe, és ez valahol érthető is. Ugyanakkor kutatások bizonyítják, hogy a stressz segítheti is az ember életét, így egy kicsit félre kell tenni az előítéleteket, régi rossz tapasztalatokat, és újragondolni a stressz negatív reputációját.

A délutáni, esti túlevés okai

Egész nap tartod magad, ügyesen eszel, mértékletesen, aztán hazaérve előbb vagy utóbb étel után nézel, és ott valami megborul. Elveszik a kontroll és jön a délutáni/esti túlevés.

A sikertelenség fő okai

Hazánkban az emberek átlagosan úgy élik az életüket, hogy céljaikat nem sikerül megvalósítaniuk, elégedetlenek a munkahelyükkel, rossznak ítélik meg az anyagi helyzetüket és úgy összességében nincsenek kiegyezve az életükkel. Ennek a fajta sikertelenségnek számtalan oka lehet, most mi az 5 leggyakoribbat emeljük ki.

Módszerek a hatékony tanuláshoz

A magyarok átlag életkora 75 környékére tehető. Ebből rosszabb esetben 8, jobb esetben pedig legalább 16 évet tanulással töltünk. Tanulni azonban nem mindenki szeret, és nem is egyenlő hatékonysággal tud. Egyes tanulási technikák és módszerek viszont bizonyítottan megkönnyítik a tanulást.

Őszi sporttippek

Javában benne vagyunk az őszben, a ködös reggelekben, az esősebb délutánokban, a capuccinos délelőttökben, de a hétvégi biciklizésekben, a napsütötte, erdei túrákban is tarkabarka levelek között. A szabadtéri sportolás legjobb időszaka.

Légy önmagad legjobb barátja!

A legjobb barátaink elfogadnak minket olyannak, amilyenek vagyunk, és így szeretnek. Cserébe elmondhatjuk a problémáinkat, miközben a legjobbat kívánjuk a másik számára.

A hastánc, mint életstílus

A hastánc a testnek-léleknek egy különleges kifejezőeszköze, melyben fontos szerepet játszik a kreativitás, az önkifejezés, a spiritualitás. A hastánc, több, mint tánc. Életstílus. Bartha Rékával, a Lunotis Tribal Academy fellépőcsoportjának tagjával beszélgettem.

Mikor vegyük be a vitaminokat?

Mindenki tudja, hogy nem érdemes éhgyomorra bevenni a napi vitaminokat, de ha már ettünk, mikor érdemes? Nézzük meg, mikor a legjobb a vitaminpótlás.

Értelmes és hasznos hobbik

Ki mivel tölti a szabadidejét? kinek mi a hobbija? A következő téma eköré épül fel, igyekeztünk hasznos, tartalmas szabadidős tevékenységeket összegyűjteni, melyek között van olyan is, amellyel az intelligencia is növelhető. Remélhetőleg kedvet kaptak a cikk elolvasásához!

Mediterrán étrend a fogyásért

Sokféle diéta létezik, ám az egyik legközkedveltebb a fogyni vágyók közt a mediterrán étrend. Nézzük, miért ez a legjobb választás.

A serdülők lelki egészsége

Nemrég volt a Mentális egészség világnapja, melynek kapcsán a koronavírus járvány lelki egészségre való hatását is vizsgálták, s összefüggést mutattak ki a fiatalok lelki egészsége és a vírus között. Sajnos tény, hogy emelkedik világszerte az öngyilkosságok aránya a fiatalok körében, ezért pedig többnyire a serdülők mentális betegségei okolhatók.

Tippek őszi stresszoldásra!

Még az olyan aprónak tűnő, hétköznapi kihívások is okozhatnak bennünk feszültséget, mint a családi élet szervezése, a háztartás menedzselése vagy a munkahelyi rutinfeladatok elvégzése. Az ősszel újrainduló mókuskerékben szinte észre sem vesszük, hogy tűréshatárunk végéhez értünk, a felgyülemlett stresszt pedig ideje lenne levezetni. Ebben akár néhány otthon is elvégezhető, egyszerű gyakorlat is segíthet – állítja a NaturMed Hotel Carbona orvosa, aki a stressz oldásával kapcsolatban ad hasznos tanácsokat.

Mit tehetünk a téli depresszió ellen?

A magyar lakosság több, mint 10 %-át érinti a téli depresszió, mára már szinte természetesnek számít, de lehet ellene tenni.