Menü

Motiváló belső erő, vagy a saját béklyónk? – avagy az örök önkritika témája

Az önkritika az önbecsülést, vagy a folyamatos alázatosságot jelenti? Egyben támogat, és ugyanakkor elvesz az életünkből. Összetett kérdéskör, amivel folyamatosan találkozunk az életünk során, és az ezzel kapcsolatos kérdésekre nem lehet egyértelmű választ adni. Valójában az életben sem a konkrét választ, hanem a megfelelő és állandó egyensúlyt keressük. Adódik a kérdés, hogy hogyan lehet mindezt megtalálni.

Migrénes gyerekek – mi a teendő?

A gyerekeknek körülbelül 3-10%-a tapasztalja meg a migrént. Az előfordulási valószínűség a pubertásig nő, és akkor a fent említett gyerekek felénél megszűnnek a migrénes epizódok. Ha a tünetek a serdülőkor alatt jelentkeznek, nagyobb az esély rá, hogy felnőttkorban is jelen lesznek.

Égési sérülések kisgyermekkorban

A kisgyermekkorban sajnos gyakoriak a balesetek, hiszen az örökmozgók folyton lendületben vannak, szaladgálnak, kúsznak-másznak, felmásznak, belenyúlnak, kipakolnak, bemásznak, bebújnak, leesnek, nekiszaladnak, beütik, megégetik és még sorolhatnám. Sajnos a kisgyermekkor egyik leggyakoribb sérülését az égések okozzák.

Nemcsak támogató szülők léteznek

A szülők szeretete, nevelése és támogatása nélkül nem lennénk ott, ahol vagyunk – mondják sokan. A pszichológia jeles képviselői valamennyien egyetértenek abban, hogy a szülőkkel való kapcsolat és a szülők hatása meghatározza a személyiségünket. De ez nem mindig pozitív hatás.

Úristen, terhes a feleségem!

Bizony, nemcsak az anya, de az apuka is babát vár. Mi történik a babavárás alatt, mi játszódik le a férfiakban? Mi mindenre kell felkészülnie egy leendő apukának, s miben segítheti a várandós feleségét? Nos, rengeteg mindenben.

Miért olyan nehéz felnőni?

Az, hogy bizonyos életkortól felnőttnek tekintjük az embereket, nem fejlődéslélektani határvonalat jelent. Ez csupán azért van, mert egy bizonyos kortól kezdve már mindenki felelősséget tud vállalni a saját tetteinek következményéért, és dönteni tud a saját magát érintő kérdésekben.

Velük mi lesz télen?

Beköszöntött a csípős hideg, az ember szinte menekül a nap végén a meleg otthonába, hogy forró fürdőt vegyen, vagy betakarózzon, azonban sajnos ezt az utcán élő állatok nem tehetik meg. Nagyon sok kóborló kutyus szenved a hideg téli éjszakákon az utcán. Szerencsére sokan vannak, akik segítenek rajtuk. Te megteszed?

Több, mint futás

Fuss, hogy segíts! Mit is jelent az, hogy jótékonysági futás?

Hogyan gyógyítanak és tanítanak minket az állatok?

Egy 2004-ben készült híres tanulmány kimutatta, hogy a szociális kapcsolataink dramatikus mértékkel estek vissza. Valójában a magány az első ok, amiért az emberek terápiára kezdenek járni. A New York Times „a magány járványának” hívja a jelenséget. A magánynak viszont számos utóhatása van, többek között az élethosszt is csökkentheti.

7 mód, hogy krízisben lelkesíts egy barátot (vagy magadat)

Amikor Sheryl Sandberg (írónő) elveszítette a férjét, azt mondta, senki nem tudta, hogyan szóljon hozzá. Az emberek furán érezték magunkat körülötte, és nem tudták, mit mondjanak. Új könyvének (angolul Option B) célja az volt, hogy ne csak arról írjon, hogyan legyünk ellenállóak, amikor kihívásokkal kell szembenéznünk, de hogyan tudjuk támogatni a barátainkat szükséghelyzetekben.

Amit nem mondtak el Neked az életmódváltásról

Mindenki az életmódváltás pozitív hozadékait hangoztatja, azt viszont nem szokás reklámozni, ami nem kellemes, ami áldozattal és lemondással jár. A diéta egy valóságos aknamező. Miért is?

Bohócdoktorok

Egy betegség, kórházban tartózkodás vagy egy fájdalmas beavatkozás gyakran próbára teszi a gyerekek, és a felnőttek lelki erejét. A humor és a nevetés éppen ezekben a helyzetekben tud segíteni. De kik azok a bohócdoktorok?

Mert adni jó

Ők is olyanok, mint a gyerekek. Családtagok. Velük is foglalkozni kell. Aki nem érzi belül ennek lényegét és hatalmas felelősségét, az ne vállaljon állatot. Kutyamenhelyen jártunk.

Az alkalom szülte támasz a szülőszobán

2018. március 18-án velem is megtörtént. Habár nem spontán. Nem úgy, ahogy terveztem. A kisbabám megszületése előtt, vajúdtam 4 órán keresztül. A legnehezebb rész, a vajúdás alatt pedig a párom és a szülésznőm adta a támogatást, testileg és lelkileg. Élménybeszámolót olvashattok!

2018-Megtakarítás okosan. Mi az a lakástakarék?

Idén a pénzügyeidet is szeretnéd jobban menedzselni, de nem tudod, hogy kezdj neki? A lakástakarékkal pedig már szemeztél korábban is? Lássuk, mit tud ez a konstrukció!

Élhetnek boldogan a pikkelysömörben érintettek?

Egy most készült globális boldogságfelmérés szerint a magányosság és az orvosokba vetett bizalom erősen összefügg a pikkelysömörösök boldogságérzetével. A kutatás alapján a psoriasissal élők a latin-amerikai országokban a legboldogabbak.

Tudják-e a férfiak, hol van a nők vaginája? És a nők?

Gyakran lehet olvasni még a 21. században, az állítólagos női emancipáció idején is a közösségi oldalakon olyan megjegyzéseket, illetve hozzászólásokat a nőkre vonatkozóan, hogy „tyúkagyú” vagy „a gyengébbik nem”. Vessünk most egy pillantást a férfiak női fizikumáról alkotott tudására!

Mindennapi vásárlással a Magyar Vöröskereszt véradókamionjának üzemeltetéséért

A Magyar Vöröskereszt véradókamionjának üzembe helyezése óta több mint 40.000 ember nyújtotta itt segítő karját véradásra, ez azt jelenti, hogy már 18.000 liter vért gyűlt össze a kamion segítségével. Most mindennapi vásárlással támogathatjuk a kamiont.

Diéta: minden kezdet nehéz

Ha nehezen veszed a diéta első napjait, heteit, akkor ne lepődj meg - ez bizony kritikus időszak. De adjon erőt, hogy ha a kezdeteket átvészeled, akkor belerázódsz, és később már sokkal könnyebb lesz!

Karácsonyi aukció a tappancsosokért

Adni jó, főleg ha egyetlen ajándékkal nem csak a szeretteidet, hanem további hálás négylábúakat is meglephetsz. Vásárolj karácsonyi ajándékot a fa alá úgy, hogy közben 100%-ban támogatsz egy állatotthont! Ráadásul szuper ajándékok között válogathatsz.

Hogyan vészeljük át az őszi depressziót?

Az ősz lassan megérkezik. Ha úgy érzi, a mentális egészségedet befolyásolja az évszakok változása, íme néhány tipp, hogyan juss túl rajta!

Szakmai továbbképzés a fogyatékossággal élő fiatalokért

Állami támogatással valósulhatott meg az a gyakorlatorientált továbbképzés, ahol fogyatékossággal élő fiatalokkal foglalkozó pedagógusok továbbképzése valósult meg.

Olimpia Budapesten? Az első lépés megtörtént

Elképzelhető, hogy Budapest és Magyarország pályázik a 2024-es ötkarikás játékokra. Legalábbis az első lépés megtörtént e terv felé. A MOB támogatja, most már csak az embereket kell meggyőzni. Vannak eszközök.

Írd bele magad egy könyvbe, legyél Te is könyvmecénás!

Szeretnél hozzájárulni valamilyen értékteremtő dologhoz? Most itt a lehetőség, ugyanis a Csimota Könyvkiadó létrehozta a Könyvmecénás akcióját, melynek keretében Te is hozzájárulhatsz a könyvek megjelenéséhez.

Hatszázezer forintos támogatás a Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet számára

Több mint hatszázezer forint értékben kapott gyermekszemészeti szakrendelés során használatos vizsgálati eszközöket a Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet a K&H gyógyvarázs program keretében.

Fogadjon örökbe egyetemistát!

Egyetemisták örökbefogadására buzdítanak a spanyol egyetemek, mert sok hallgatójuk nem tudja folytatni tanulmányait az emelkedő tandíjak és a csökkenő állami támogatás okán - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.