Menü

Mi az a munkamánia és hogyan lehet kezelni?

A munkamánia is egyfajta függőségi állapot, mai cikkünkben erről lesz szó. A függőségek azért károsak, mert negatívan hat ránk azzal, hogy háttérbe szorít minden mást, a családunkat, barátainkat, egészségünket. Hol kezdődik a munkamánia?

Unatkozik a gyerek

"Anya/Apa unatkozom!" - egy olyan mondat, amit szülőként gyakran hallunk. Azonban pszichológusok szerint nem is akkora baj, ha a gyermek unatkozik időnként. Többek között azok miatt az okok miatt sem, amelyről mai cikkünkben lesz szó.

A szorongás fajtái

Bármilyen fajta szorongástól is szenvedünk, a jó hír, hogy a szorongásos zavarok a hatékonyan kezelhetőek. A szorongászavarból való teljes gyógyulás is lehetséges, illetve csökkenthetőek a tünetek annyira, hogy az egyén képes legyen visszatérni a normális életviteléhez.

Gyógyszerfüggőség tünetei és kezelése

Fájdalomcsillapítók, altatók, nyugtatók esetében is előfordulhat dependencia. Ha egy gyógyszeren "rajtafelejtik" a beteget, vagy a páciens önkényesen megemeli az általa szedett gyógyszer dózisát, akkor bekövetkezhet a függőség állapota. Ha valaki függővé vált, akkor az adott gyógyszer megvonása elvonási tüneteket okozhat nála.

Ezek a laboreredmények és tünetek utalhatnak vashiányra

Mi okozza, ha állandóan fáradtak, kimerültek vagyunk, és egyik téli betegségből esünk a másikba? A válasz a vérünkben van. Mutatjuk, mely laborparaméterek utalnak vashiányra, és honnan tudhatjuk, mennyire súlyos a kialakult hiányállapot.

Couvade-szindróma

Couvade-szindróma egy pszichoszomatikus tünetcsoport mely terhes nőhöz közel állóknál, rendszerint az apánál alakul ki, a legáltalánosabb magyarázat szerint az anya és magzata iránt érzett aggódás váltja ki. Lényege, hogy a szenvedő személy terhességi tüneteket kezd produkálni nemtől és fizikai állapottól függetlenül, mintha ő is várandós lenne. Nagyjából a szülésig/ gyermekágyi időszak végéig tart, alhasi fájdalmakkal, rendszeres hányingerrel, hangulatingazdozásokkal megspékelve. Előfordulási aránya 10-15% a terhes nők párjai körében.

Új hobbik 60 felett

Nemrég a 60 év felettieknek ajánlott sportokról, mozgásformákról írtam, ma inkább az életkor előrehaladtával választható új hobbikról esik néhány szó, hiszen a 60-as években is megannyi érdekes és új dolgot lehet kipróbálni.

Kertészkedés, mint testedzés

Amikor a szüleimnek megemlítem, hogy sportolhatnának, biciklizhetnének, sétálhatnának többet, mindig azt a választ kapom, hogy a kertészkedés az ő testedzésük. S valójában nem is elhanyagolandó mozgás.

Hiperszenzitivitás: a túlérzékenység hatásai

Sokan egyetértenek azzal, hogy érzéketlennek lenni nem egy kívánatos tulajdonság. De vajon ez egyben azt is jelenti, hogy az érzékenység alapvetően kívánatos jelenség lenne? Úgy tűnik, manapság mi magunk sem tudunk e kérdésben dönteni. A társadalom az érzékeny lelkületű emberektől határozottságot és erőteljességet követel meg, míg az erősebb karakterűektől azt, hogy legyenek kissé előzékenyebbek, tapintatosabbak. Van-e középút?

Hobbik, amik javítják a hangulatot

Egyszerű tevékenységekkel is tehetünk a mentális egészségünk érdekében, amik nem csak kikapcsolnak, de javítják a hangulatot is.

Mi áll a függőségek mögött valójában?

Szinte mindenkinek megvan a saját függősége, ami nem csak alkohol lehet, de akár a kávé vagy a sport is.

Milyen a tökéletes fürdő?

Nincs is jobb egy forró, illatos fürdőnél a hideg téli napokon, de úgy tűnik, nem mindegy, milyen hőmérsékletű a víz.

Munkamánia tünetei és kezelése

Olyan függőségi állapotról lesz szó, amelyben a munka drogként funkcionál, az élet egyetlen értelmévé válik, háttérbe szorítva magunkat, családunkat, barátainkat, egészségünket. Gyakorlatilag minden mást. Mi a munkamánia, hol kezdődik és mit lehet tenni, ha kialakult

Mire jó és mit jelent a meditációs asztal?

A meditációs asztal kifejezés hallatán egy nyugodt hely jut eszembe az otthonunkban, mely a lelki egészségben, harmónia elérésében, nyugodtabb életben segíthet. Hogy mennyire gondolom ezt jól, az a cikkből kiderül.

A meditáció számtalan jótékony hatása

Aki meditál, az elméjét edzi. Mint a testnek a sport. A befelé fordulásról szól, a gondolatok megfigyeléséről, a jelen pillanatban való létezésről és még sok másról is, s mindehhez nincs szükség másra, csak egy kis csendre, nyugalomra és motivációra.

Mi az a reiki?

A reiki tulajdonképpen egyfajta természetes érintéses gyógymód, amelyben az energia közvetítése játssza a szerepet. A módszert Mikao Usui hozta létre az 1920-as években, 21 napos böjtje során.

Színezd újra!

Sokan lógnak egész nap a közösségi oldalakon, firkálgatnak munkahelyükön, vagy bambulják a televíziót otthon, telefonálgatnak, smseznek, azonban van jónéhány más jellegű stresszlevezető kikapcsolódási módszer is, mellyel érdemes megismerkednünk.

A munkahelyi stressz

Az egészen biztos, hogy az állapotot sokan ismerik. A munkahelyi stressz nemcsak egy szitokszó, hanem tényleges probléma, ugyanis hatással van a mentális és a fizikai egészségre, az egész szervezetünkre.

Sport és a lelki egészség

Arról már sokat hallottunk, hogy a rendszeres mozgás milyen hatással van a testünkre, szervezetünkre, egészségünkre, fogyókúránkra, alakformálásunkra, fittségünkre, arról azonban kevés szó esik, hogy a rendszeres testmozgás mentális egészségünkre is jó hatással van.

Ezt teszi a cukormegvonás a testeddel

Manapság egyre többet próbálják száműzni a cukrot az étrendjükből, ami bár egészséges, viszont nem árt tisztában lenni a mellékhatásokkal.

Shinrin-yoku, azaz erdőfürdőzés

Talán már hallottunk az erdőfürdőzés kifejezésről, bár nem annyira ismert itthon, annak ellenére, hogy nem egy újkeletű dologról van szó. Nézzük is mi ez a misztikusan hangzó, ám annál hétköznapibb tevékenység.

Az egészség világnapja

„Az egészség nem minden, de az egészség nélkül minden semmi” – ismerős mindenki számára a mondás, mely egy örökérvényű igazság. Április 7-én ünnepeljük az egészség világnapját. Te mit teszel Magadért?

Ezért írj naplót!

A naplóírás pozitív hatásai.

Vegán január: kezd az évet egészségesebben!

A vegán január, vagy angol nevén Veganuary, már évek óta szerepel a köztudatban. A vegán életmód népszerűsítéséről szól ez az időszak, amikor lehetőség van a húsmentes ételek akár közös kipróbálására.

Stresszoldás karantén idején

A karantén hetei alatt a mentális egészség megőrzése kulcskérdés.

Mit nyújt még egy edzés a sporton kívül?

Azt jól tudjuk, hogy formában tart, meg segít lefogyni, segít elkerülni a betegségeket, jót tesz nekünk mentálisan és elégedettséggel tölt el, de vajon konkretizálva mi minden ad nekünk a sport?

Az álmok és a valóság határán

Mindig érnek újabb és újabb tapasztalatok, amelyek a mindennapjaink szerves részét képezik. Ezekből építkezve élünk, mesélünk, cselekszünk. És, amit nem gondoltunk volna, ezek formálják az álmainkat.

Mire jó a léböjt kúra?

A léböjt kúra népszerű diétának számít, amibe a súlyvesztés mellett a lelki egyensúly visszanyerése miatt is sokan belekezdenek. Mivel a kúra alatt csak folyadékot és semmi szilárd ételt nem lehet fogyasztani, oda kell figyelni mit és mikor eszünk.

Stresszevés és depresszív evéskényszer

Nem is hinnénk el, hogy a stressz és a nagy érzelmi megerőltetés milyen hatással van a szervezetünk alapvető funkcióira. Pedig biztosan mindenkinek volt már görcsben a gyomra, remegett már a térde vagy a keze. És az is biztos, hogy rengeteg stresszevővel találkozhatunk.

Falászavar – mi az oka?

A falászavarnak nevezett kontrollálatlan falásrohamok 2013-ben jelentek meg önálló kórképként a mentális betegségek rendszerében. Falászavar esetén hirtelen és egyszerre jóval több ételt és ezáltal több kalóriát fogyaszt az illető.

Miért nem jó a hirtelen kezdett testedzés?

A járványhelyzet és a sport kapcsolatáról érdekes karikatúrát láttam a közösségi oldalon.
A fotó szerint, amikor nincs karantén mindenki otthon lustul a tévé előtt, amikor otthon kell(enne) maradni, mindenki sportol mindenfelé. Bár jó ez az új szokás, ám lehetne mindig így, maradhatnának az emberek fittek akkor is, amikor az élet visszatért a rendes kerékvágásba

Koffeintúladagolás

A hirtelen koffeinmegvonás sem jó, de a túlzásba vitt koffeinfogyasztás sem. Koffein túladagoláson a napi 600 mg-ot meghaladó koffeinfogyasztást értjük, ami napi pár kávéval, csokival, vagy kólával hamar elérhető. Mi történik ilyenkor, s milyen tünetek jelzik, hogy sok volt a pörgető?

Ölelgesd sokat, okos lesz!

Egyre többen vannak, aki úgy tartják, hogy a gyerekeknek minél több ölelésre, és érintésre van szüksége, nem jó módszer sírni hagyni, hisztizni hagyni, s most szakemberek hozták nyilvánosságra, hogy az ölelésnek mennyire nagy szerepe van a későbbiekben a kicsikre nézve.

Mesével a gyógyulásért

A művészetterápia bizonyítottan segít lelki és mentális problémákon, traumák és tragédiák feldolgozásában. Ennek egyik ága, az egyre ismertebbé váló meseterápia, ami Magyarországon leginkább Boldizsár Ildikó nevéhez köthető.

Ha túl sok…

Mindenki volt már kimerült: egy-egy hosszú munkanap után legtöbbször már csak be akarunk dőlni az ágyba. Ha sokáig túlterheltük magunkat, akkor már sokszor késő leállni… Hogy jelzi a testünk, ha kimerült?

Van-e olyan, hogy túl sok alvás?

Hogy a kialvatlanság káros, arról mindnyájan hallottunk már, de valahogy sokkal nehezebb elképzelni, hogy létezik túlalvás is. Lehet, hogy csak azét, mert a mai világban a pihenésre is egyre kevesebb időnk jut, ezért el sem tudjuk képzelni, hogy azt túlzásba is lehet vinni.

Gyerek edzőcipőben

Az nem kérdés, hogy minden gyereknek jót tesz, ha sportol valamit. Ha lehet, próbáljon ki többféle sportágat, hiszen így tud választani közülük. Hogy miért fontos többféle sportágat kipróbálni? Erre kerestük a válaszokat a cikkben.

Születésnapi depresszió

Nem túl gyakran esik szó róla, pedig valós probléma. Ha téged is rosszul érintenek a születésnapok, akkor ez a cikk neked szól. Görgess tovább!

Az öregedés – 2. rész

Legtöbbünk, talán legnagyobb félelme: az öregedés. Kinek a szépség elmúlása, kinek a halál közeledése miatt, de egy biztos, senki sem szeretne megöregedni.

Télen is fontos a sport

Mindenhonnan halljuk, hogy milyen fontos a sport és milyen jó hatással van a szervezetünkre. Azonban télen mégis kevesebbet mozgunk, pedig ilyenkor kéne igazán!

A diétázás pszichológiája

Miért nehéz a fogyókúra? Mert jelentős mentális odafigyelést és önuralmat igényel. Viszont több feltétel együttállása szükséges ahhoz, hogy a megfelelő akaraterőt felhasználva sikeresen végigvigyük kitűzött diétás céljainkat. Éppen ezért érdemes lelki felkészüléssel megelőzni a fogyókúra kezdetét!