Menü

Raynaud-szindróma tünetei és kezelése

A Raynaud-szindróma egy olyan tünetegyüttes, amelynél a végtagokban (leginkább az ujjak végein, de változatos kiterjedésben) keringészavar áll be. Ennek következtében az ujjak vége ellilul, előtte azonban éles határokkal kifehéredik, a bőr feszül és fáj. A keringészavar vagy a szindrómához társuló, azt kiváltó betegségek miatt az ujjvégek kisebesedhetnek, elhalások jöhetnek létre, száraz gangréna, üszkösödés alakulhat ki rajtuk.

Kávét kollagénnel? Igen!

A kollagén szóval gyakran találkozunk, kozmetikumok összetevői, étrendkiegészítők fontos elemei, táplálékkiegészítők, melynek bevitele bizonyos kor felett egyre indokoltabbá válik, azonban joggal kérdezik, hogy hogyan kerül a kávéba kollagén?

Veszélyes visszatartani a tüsszentést

Mindenki volt már olyan szituációban, hogy nagyon erősen tüsszenteni kellett (volna), de úgy döntöttünk, hogy a körülmények miatt, akárhogyan is legyen, de visszatartjuk?
Most elmondjuk miért nem helyes visszafogni a tüsszentés ingert.

Ki volt az az Emil Coué és miért fontos?

Emil Coué patikusként dolgozott az 1900-as években Franciaországban. Azt figyelte meg, hogy az általa kiadott gyógyszerekhez fűzött jó szándékú megjegyzései rendszerint valóra válnak. Azaz, ha úgy adta ki a gyógyszert, hogy „Kedves asszonyom, ettől két nap múlva minden tünete elmúlik, de azért szedje végig a kúrát!”, akkor a harmadik napon a beteg hálálkodva tért hozzá vissza, hogy elmondja neki, hogy igaza volt, és ez a gyógyszer fantasztikus

Gyógyszerfüggőség tünetei és kezelése

Fájdalomcsillapítók, altatók, nyugtatók esetében is előfordulhat dependencia. Ha egy gyógyszeren "rajtafelejtik" a beteget, vagy a páciens önkényesen megemeli az általa szedett gyógyszer dózisát, akkor bekövetkezhet a függőség állapota. Ha valaki függővé vált, akkor az adott gyógyszer megvonása elvonási tüneteket okozhat nála.

Energiadús ételek, amivel garantáltan kibírod a munkanapot

Sokszor erőtlennek és fáradtnak érzed magad a munkahelyeden, pedig rendszeresen eszel, és annyi kávét iszol, hogy már vér helyett koffein folyik az ereidben? Akkor valószínűleg nem a megfelelő ételeket veszed magadhoz! Most megtudhatod, mit érdemes fogyasztanod, hogy egész napra elég energiád legyen, és a kávét is elhagyhasd!

A lelkünk legmélyéig hat ha megaláznak

A szégyen és a megaláztatás mély sebeket hagynak maguk után. A jelenetek évtizedeken át teljes valójukban felidézhetők, a sérülés és fájdalomkerülés pedig hosszú távon beszűkíti az ember életét. Lelki sebeink terápiás munkával gyógyíthatók, mely életünk minden területén oldottabbá, magabiztosabbá tehet.

A szín, melynek gyógyító ereje van

Ha megkérdezik tőlem, melyik a kedvenc színem, biztos, hogy azonnal felelni tudok rá! Vajon melyik az a szín, mely az éltető levegőt és a vizet is egyesíti, javítja a hangulatunkat és a közérzetünket, szinte gyógyít? Erről a színről bizony nem tudom levenni a szemem, ismerkedjünk meg vele!

Mire való a sópárna?

A sópárna használata, jótékony hatásai már rég foglalkoztatnak, mivel családunkban a légúti megbetegedések, allergia, asztma igen gyakran van jelen, ezért is érdekel, hogy a sót miért kezdték el gyógyászati célokra használni, mennyire hatásosak a sóbarlangok, sószobák, sófalak.

Stroke-szövődmények

A stroke olyan, hirtelen jelentkező neurológiai betegség, mikor az agy egy része érelzáródás vagy egy ér elpattanása következtében megsérül. Ha egy alapvető agyi ér elzáródik, akkor az ér ellátási területe elhal. Ha az érfal reped meg, akkor agyvérzés jön létre. Mindkét folyamat során a beteg agy által beidegzett végtagok és agyidegek megbénulnak, amelyek fizikai funkciózavarokat okoznak.

Mikor sportolhatunk fogászati kezelés után?

Vajon mit szabad és mit nem egy fogkőleszedés, egy fogtömés, foghúzás vagy implantáció után? Mivel lehet edzeni és mi az, ami miatt pár napos pihenőt kell beiktatni a sportéletünkbe? Fogászati kezelések és sport a mai témánk.

A rossz vérkeringés tünetei

A rossz vérkeringésnek számtalan súlyos egészségügyi következménye lehet, hiszen a vérkeringés sérülésével, gyengülésével nem jutnak el a sejtekhez a létfontosságú tápanyagok, illetve az oxigén. Milyen jelek esetén gyanakodjunk rossz vérkeringésre?

Rejtélyes pszichés betegség: a Münchausen-szindróma

Ez az érdekes, nehezen felismerhető betegség a nagy mesehősről, Münchausen báróról kapta a nevét, aki olyan élethűen tudott bármiről mesét szőni, hazudni, hogy mindenkit megtévesztett maga körül.

Hogy kerül a kávéba kollagén?

A kollagén szóval már gyakran találkoztunk, kozmetikumok összetevői, étrendkiegészítők fontos elemei, általános vagy célzott alkalmazással ajánlott táplálékkiegészítő, melynek bevitele a kor előrehaladtával egyre indokoltabbá válik. De hogy kerül a kávénkba?

Amit tudni kell az antidepresszánsokról

A depresszió első hatékony gyógyszereit a szerencsés vakvéletlennek köszönhetjük, az újabbak azonban már célzott tudományos kutatás eredményei. Mit kell tudnunk a depresszió gyógyszeres kezeléséről?

A lélek ereje a gyógyulásban

A rákbetegség egyértelmű diagnosztizálása minden esetben óriási krízishelyzetet jelent mind a szenvedő alany, mind pedig a hozzátartozók számára. Ilyenkor a megértő szó, a lélek ápolása erőt, hitet és kitartást ad a betegség elleni küzdelemben.

Szürkehályog műtét: mit kell tudni róla?

A szürkehályog széles körben ismert, és legtöbbször műtéti kezelést igénylő betegség, állapot. A szemlencse elhomályosodásával, elszürkülésével jár. Mivel ez a korral alakul ki, inkább az idősebb korosztály körében elterjedt. De vajon kell-e félni a műtéttől, illetve mivel jár a folyamat?

Égési sérülések kisgyermekkorban

A kisgyermekkorban sajnos gyakoriak a balesetek, hiszen az örökmozgók folyton lendületben vannak, szaladgálnak, kúsznak-másznak, felmásznak, belenyúlnak, kipakolnak, bemásznak, bebújnak, leesnek, nekiszaladnak, beütik, megégetik és még sorolhatnám. Sajnos a kisgyermekkor egyik leggyakoribb sérülését az égések okozzák.

Kórházban töltött karácsony…

E címet még leírni is rossz érzéssel tölt el. Betegnek lenni mikor lenne jó? Soha, de ünnepkor, pláne karácsonykor különösen borzasztó érzés. Sajnos vannak olyan gyerekek, akik ezt a néhány napot is a kórházban töltik, vagy olyanok is, akik 1-1 baleset miatt ekkor kerülnek be. A fokozottan nehéz helyzetet, hogy tudják a szülők elviselhetőbbé tenni?

A mellrák elleni küzdelem!

A mellrák nem egy egyik napról a másikra kialakuló és hirtelen áttétet adó betegség, tehát a rendszeres szűréssel időben felfedezhető és kezelhető, gyógyítható! Nagyon fontos az önvizsgálat és a szűrés, mert szó szerint életet ment!

Miért fontos a hyaluronsav?

Sokszor mondjuk, hogy mi bizony nem dőlünk be a csodát ígérő krémeknek és kozmetikumoknak, hiszen jól tudjuk, nincs ilyen szer, mégis eladhatóvá válik egy kence, ha több divatos kifejezéssel ruházzuk fel.

Meggyógyulhatunk a Placebo tablettáktól is?

Placebonak tekinthető minden olyan gyógyszer, amely valódi orvosi kezelésnek tűnhet, de nem az. Lehet tabletta, injekció, és sok más típusú álgyógyszer is. Ami minden placeboban közös, az az, hogy nem tartalmaz aktív hatóanyagot, mely kihat az egészségre.

Melyek az inzulinrezisztencia tünetei?

Szervezetünkben egyáltalán nem mindegy, milyen a vércukorszintünk. Ennek szabályozásában tölt be fontos szerepet az inzulin. Inzulinrezisztencia esetében a sejtek "éheznek", ugyanis a sejtek rezisztensek lesznek az inzulin hatására, nem veszik fel a cukrot, és lényegesen több inzulinnak kell jelen lennie a vérben ahhoz, hogy sejtbe a cukor bejuthasson.

Mentális betegségek, depresszió

Nem könnyű téma, de mindenképpen érdemes róla beszélni. A depresszióval, vagy a mentális betegségek valamilyen formájával legtöbbünk már találkozott életében. Vagy saját magunk által, vagy valamilyen hozzátartozó, társ, vagy barát okán.

Mi az a CBD és miért hasznos számunkra?

Sokaknak már ismerős lehet a CBD, sokszor hallunk ilyen hatóanyagú étrend-kiegészítőkről. Van, aki nyugtató hatása miatt olvasott róla, de akár depresszió kezelésénél is megemlítik. Ugyanez igaz a hírére is. Nagyon megoszlanak a vélemények róla, ezért érdemes tisztázni mi is ez és mire való.

Könyvajánló: Dr. Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Manapság egy halom ígérettel találkozik a fogyni vágyó, csodapirulákkal, újabb és újabb csodát ígérő shakekkel, porokkal, étrendekkel, pedig a megoldást nem ezek jelentik. Ez a könyv azoknak szól, akik már hosszú ideje vívják harcodat a túlsúlyukkal, evészavaraikkal, érzelmi problémáikkal.

Ha leégtünk… (a napon)

A napégés az egyik leggyakoribb baklövésünk nyáron vagy tavasszal, kellemetlen és káros, sőt veszélyes is, de kellő elővigyázatossággal általában megelőzhető. Ha az óvintézkedések ellenére vagy hiányában mégis leégünk, néhány egyszerű módszerrel felgyorsíthatjuk bőrünk regenerálódását.

Könyvajánló gyerekeknek! – Geronimo Stilton

Természetesen minden iskolás megkapta már a nyárra kiolvasandó kötelező olvasmányokat, azonban érdemes megismerkedni a Stilton könyvek aranyos történeteivel, figuráival. S vajon ki írja a Geronimo Stilton könyveket?

"Gyógyító" közhelyek

Ha az a mondat hangzik el, hogy "majd az idő minden sebet begyógyít", vagy, hogy "úgy még sosem volt, hogy valahogy ne lett volna", akkor a legtöbben csak legyintünk, hogy ezek közhelyek. Mégis krízishelyzetekben gyakran nyúlunk klisésnek hangzó mondatokhoz, hogy jobban érezzük magunkat. Van jelentősége ezeknek? Valóban jótékony hatásuk van a sokszor hangoztatott, általános igazságoknak?

Zsírmáj leküzdése étrenddel

A zsírmáj a máj zsíros elfajulását jelenti. Ilyenkor a májsejteken belül kis lipidburokban zsírcseppek képződnek - szövettani metszeten ez úgy néz ki, mintha lyukas lenne a májsejt

Megyek futni

A futás egy csomó jó dolgot tesz a testünkkel, azonban furcsa dolgokat is előidézhet, aminek annyira nem örülünk, azonban megpróbálhatjuk kiküszöbölni őket.

Egyedül élni szakítás után

Egy kapcsolat lezárása után meg kell tanulni ismét egyedül lenni. A lent olvasható tippeket a cikk írója kapta bátorításul, hogy átvészelje az átmeneti időszakot.

Hogyan gyógyítanak és tanítanak minket az állatok?

Egy 2004-ben készült híres tanulmány kimutatta, hogy a szociális kapcsolataink dramatikus mértékkel estek vissza. Valójában a magány az első ok, amiért az emberek terápiára kezdenek járni. A New York Times „a magány járványának” hívja a jelenséget. A magánynak viszont számos utóhatása van, többek között az élethosszt is csökkentheti.

Bohócdoktorok

Egy betegség, kórházban tartózkodás vagy egy fájdalmas beavatkozás gyakran próbára teszi a gyerekek, és a felnőttek lelki erejét. A humor és a nevetés éppen ezekben a helyzetekben tud segíteni. De kik azok a bohócdoktorok?

Sportolhatok, ha épp meg vagyok fázva?

Tengernyi ok és írás, cikk és tanulmány létezik arról, hogy szánjuk rá magunkat, kezdjük el, sportoljunk, menjünk, csináljuk, kocogjunk, tornázzunk, súlyzózzunk, bicajozzunk, azonban arról is beszélni kell, mikor nem ajánlott mozogni, mert fontosabb a pihenés, regenerálódás. Néhány eset, amikor NEM ajánlott edzeni.

Mi történik a pszichológusnál?

A pszichológus személyek (felnőttek és gyerekek) egyéni lelki/érzelmi/mentális folyamataival, vagy kisebb-nagyobb közösségek (családok, párok, szervezetek, teamek), személyközi kapcsolataival foglalkozik. Munkájuk lényege pozitív változásokat elindítani akár az egyéni, akár a csoportos szintéren. Manapság sokan félnek segítséget kérni, szakemberhez fordulni, ami gátolhat a gyógyulásban.

Nátha kezelése gyorsan

Tél van, és a változékony időjárás ellenére többnyire hideget tapasztalhatunk a napi sétáink során. Amivel semmi gond nincs, egészen addig, míg meg nem jelenik az ismerős vörös folt az arcunkon, amit az orr folyás okoz, és el nem kezd rázni a hideg a fűtött szobában is. A téli náthán mindenki szeretne minél hamarabb túlesni. Mutatunk pár örök érvényű tippet.

Lehet, hogy hipochonder vagyok?

A hipochondria legfőbb ismertetőjele, ha valaki túl sokat aggódik az egészsége miatt. Egy amerikai tanulmány szerint az idegesség ezen típusa az ambuláns betegek körülbelül 5%-át érinti.

Testi-lelki harmónia

Mikor egészségről, vagy betegségekről beszélgetünk, gyakran a kézzel fogható dolgokban keressük a megoldást. Az egészséges reformételekben és gyógyszerekben, s megfeledkezünk sokszor arról, hogy testi állapotunk mellett, lelkileg milyen módon tehetünk saját életünkért. A testi-lelki harmónia szorosan összefügg, és nem működhet egyik sem a másik nélkül.

Sérüléseink

Aki rendszeresen sportol, tudja, hogy minden óvatosság ellenére, alkalmanként előfordulhatnak sportsérülések. Húzódások, ficamok akár sporttevékenység nélkül, a mindennapjaink alatt is könnyen kialakulhatnak. Elég egy rossz mozdulat és a fájdalom, akár napokig jelen lesz. Hogy mit tegyünk, ha már megtörtént a baj? Erről szól mai cikkünk!

Testi-lelki javulás egy érdekes módszerrel

Talán hallottál már a Pránanadiról, vagy a reikről. A Colorado System, egy ezekhez a módszerekhez hasonló, energiakezeléssel dolgozó módszer, ami nagy változásokat hozhat mindenki életébe, akár fizikai, akár szellemi szinten van szükségünk a javulásra. Ismerjük meg!

Milyen a jó természetgyógyász?

Neked mi jut eszedbe a természetgyógyász szó hallatán? Egy cserzett arcú nénike, aki gyógynövényeket gyűjt, szárít, teákat kever, és mindenkinek azokat ajánlja? Esetleg egy lepelbe burkolózó különc? Nem is tévedhetnél nagyobbat! Magyarországon szigorúan szabályozott, hogy ki lehet természetgyógyász.

Gyógynövény vagy gyógyszer?

Látszólag külön táborra oszlanak azok, akik a hagyományos, szintetikus gyógyszereket, s akik a gyógynövényeket pártolják. Pedig a képlet nem ilyen egyszerű... Dr. Csupor Dezső előadásán jártunk, aki a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar Farmakológiai Intézetének munkatársa.

Egy ritka betegség, ami az Ön családjában is előfordulhat

Csak hazánkban 800 ezren érintettek valamilyen ritka betegségben. A világon több mint 8.000 ilyen kórképről tudnak, felismerésük azonban rendkívül nehéz, éppen azért, mert csak szórványosan fordulnak elő - 2000 emberből kevesebb, mint 1 érintett. Ilyen ritka elváltozás az ún. Gaucher-kór, amely az öröklődő anyagcsere-betegségek közé tartozik.

Kutyák és macskák – a pozitív és negatív energia képviselői?

Tanulmányok mutatták ki, hogy az emberek és az állatok között láthatatlan érzelmi kötelék alakul ki, és a macskák a gazdáik segítségére sietnek betegség idején.

Gyógyulás gyömbérrel egy éjszaka alatt

Épp a legkellemesebbnek ígérkező kirándulás előtt tört rám a legfájdalmasabb torokfájás, amit valaha éreztem. Tudtam, valahogy meg kell gyógyulnom másnapra, mert nem szeretnék kimaradni a kellemes élményekből. A gyömbér és a kitartás segített rajtam: másnapra tényleg sokkal jobban lettem.

Nagypapám emlékére

Nem fogtam fel időben, hogy mit kaptam tőle gyermekkoromban: igazi, őszinte odaadást. Néhány komolyabb nehézség eltakarta a szemem elől az előttem és mögöttem heverő kincseket. Tudom, hogy fogunk még találkozni Papival... De olyan jó visszaemlékezni rá.

Hátrányban az éjjeli baglyok

Vannak emberek, akik este aktívak, reggel pedig nehezen kelnek fel. A szakértők szerint sajnos sok mindenben hátrányt szenvednek, ami az egészséget és a sikert illeti... Miért érdemes egy kicsit korábban lefeküdni?

Mitől fáj a torkunk és mit kezdjünk vele?

A torokfájás sajnos a mindennapok velejárója az őszi és téli időszakban. Érdemes többet megtudni róla.

Kórházmisszió a betegekért és az ápolókért

Bagdi Bella zenésztársaival kórházmissziós koncertekkel segíti az ország gyógyintézeteiben a betegeket és a dolgozókat is, hiszen a dalok pozitív üzenetei mindenkit feltöltenek. „A belső béke megteremtése – Gyógyító énekek a testnek és a léleknek” című programjával járja az ország kórházait 2013 óta.

Tragédia utáni felépülés kutyákkal – miért jó?

Számos tanulmány jelent már meg arról, hogy a kutyák különleges képességgel megáldott lények, mellyel hatást gyakorolnak az emberi érzelmekre, hangulatra és a stresszre. Miért és mivel képesek erre?

Rákbetegség esetén fontos a lelki segítség

Rákbetegség esetén nem elegendő a testi okokat kezelni, és orvosi segítséget kérni. A gyógyuláshoz, a lehető legkiegyensúlyozottabb életmód fenntartásához fontos, hogy a beteg lelki segítséget is kapjon.

Egy új terápia a rákkezelésben: immunonkológia

Magyarországon évente közel 50 ezer rákos megbetegedést diagnosztizálnak. Az egyes daganatos megbetegedések kezelésben áttörést hozhatnak az új immunonkológiai terápiák, amely a szervezet immunrendszerének folyamatos erősítésén alapszik.

Istenek, vagy orvosok?

Rengeteg panasz éri a magyar egészségügyet, ami tény és való, hogy nincs a legjobb helyzetben. De biztos, hogy a mi szemléletünk megfelelő? Vajon nem túl magasak-e az elvárásaink az orvosokkal szemben? Nagyon úgy tűnik.

A törődés a legjobb orvosság

Ha a kicsi gyerek beteg, vagy fáj valamije, akkor rohan a szülőhöz, és megoldást vár tőle. A tapasztalatok azt mutatják: a gyógyuláshoz fontosabb a figyelem, mint maga a gyógymód.

Könyvajánló: praktikus Gyógynövény-kalauz

Egyre többen gyógyulunk gyógynövényekkel, vagy próbáljuk megőrizni az egészségünket a természet adta kincsekkel. Érdekes tapasztalás, hogy megismerve a gyógynövényeket rájövünk, hogy minden megterem a környezetünkben, amire szükségünk lehet. Ez a hasznos, praktikus könyvecske a kezdőknek és haladóknak egyaránt gyakorlatias segítséget nyújt.

A boldogság számokban

Tegnap volt a Boldogság Világnapja. Ebből az alkalomból hoztunk most néhány érdekes és beszédes statisztikai adatot a boldogságról.

A gyógynövények újra teret hódítanak

A gyógynövények szerepe folyamatosan változott az idők során. Hol a gyógyítás legfontosabb eszköze volt, hol pedig boszorkánylásnak számított a használatuk. Napjainkban szerencsére újra visszanyerik a jelentőségüket a köztudatban is.

Gyümölcsturmix az erős immunrendszerért

Ha erősíteni szeretné az immunrendszerét, vagy betegség esetén növelni szeretné a rost- és folyadékbevitelét, akkor igyon gyümölcsturmixot! Mert gyógyulni nem csak teával lehet…

Könyvajánló: Lelki eredetű betegségek lexikona

Aki valamicskét is hisz a test és lélek kapcsolatában, annak kiváló útmutatója lesz ez a kötet, amely minden alkalommal válaszokat ad nekünk, hogy egy adott betegség milyen lelki okokra visszavezethetően jelenik meg az életünkben.

Az allergia lelki okai

Sokan nem is tudják, hogy az allergiát sok esetben lelki okok váltják ki. Az ember valamilyen élethelyzetre, lelki tényezőre lesz allergiás, ennek pedig csak információ-továbbítója az allergén anyag. Érdemes ennek utánajárni.

Schüssler-só, az egyedülálló és rendkívüli gyógymód

A Schüssler-só a homeopátiához hasonlítható, de attól teljesen eltérő hatásmechanizmusra épülő, különleges és természetes gyógymód. Szinte nincs olyan testi és lelki betegség, amelynek a gyógyulásához ne tudna támogatást nyújtani.

Gyömbérrel a gyógyulásért

A különböző mesterséges gyógyszertári készítmények helyett használjuk ki a természet gyógyító tárházát! Gyógyuljunk gyömbérrel, ami kiváló fertőtlenítő hatású, és olcsó, valamint végtelenül egyszerű gyógymód a számunkra.

Gondolatok a placebóról

Egészségünkkel kapcsolatban gyakran emlegetett fogalom az úgynevezett placebo, vagy placebohatás. Mi az? Van ilyen? Miért? Hogyan?

A meditáció csodája – egyszerűbb, mint gondolnád!

A meditáció jótékony hatásai ma már közismertek: gyógyítja a testet és a lelket, közelebb visz önmagunkhoz. A spiritualitás iránt kevésbé érdeklődők is szeretettel alkalmazzák, akár a jóga kiegészítéseként. Meditálni nagyon egyszerű, nem kell hozzá semmilyen különleges technika.

Kellemetlen, „örökre szóló” betegség

Rendkívül kellemetlen panaszokkal járó fertőzés, a higiénia mind a továbbterjedés megakadályozása szempontjából, mind a betegség súlyosbodásának megelőzése szempontjából fontos.

A tudatosság ára

Cikksorozatunk első részében azzal foglalkoztunk, hogy a tudatos gondolkodás önmagunkról, a lelkünkről egyre inkább elterjedni látszik. Mindez szép és jó – de vajon mennyibe kerül, ha valaki el akar indulni a „lelki úton”? Megteheti-e ingyen, vagy egyáltalán megéri-e fizetni érte?

A tudatosság kora – ébredező világ

Azt mondják, ez az a kor, amikor az emberek a „tudatukra ébrednek”. Hogy mindez mit takar?

Önsegítő könyvek – édesek, vagy rémesek?

Ezek az „okos-könyvek” már jó ideje léteznek, és elsősorban Bridget Jones óta ismerjük őket önsegítő könyveknek. A célcsoportjai elsősorban a nők, de vannak azért olyan komoly kötetek is, ami sok-sok férfi érdeklődését is vonzotta. De vajon mire jók ezek a kiadványok, és tudunk-e belőlük gyakorlati hasznot húzni? Vagy csak szórakozást jelent, és hamis segítséget?

Vigyázzon, kire bízza az egészségét!

Érdeklődjön a közvetlen ismeretségi körében, más orvosoknál, valamint éles helyzetekben kérje ki több szakember véleményét is az állapotáról! Sajnos egészség-témakörben sok a felelőtlen, sőt a szükséges ismeretekkel nem rendelkező „szakember”

Manipulált megelőzés

Egészségünk megőrzésének kiemelkedően fontos eleme a megelőzés, amit ma már minden betegség esetén hangsúlyoznak, ám így ez is kiváló manipulációs eszközzé vált a gyógyszeripar kezében.

„Beteg voltam, meggyógyultam” pályázat – írja le történetét!

Kutatások igazolták az írás gyógyító hatását, a naplót írók körében lényegesen kevesebb megbetegedést tapasztaltak. Ennek az az oka, hogy ez a velünk történt események feldolgozásának egyik kiváló formája, ezért még rákbetegeknél is alkalmazzák terápiás céllal.

Kettő az egyben: wellness és gyógyulás

Stressz oldás, kikapcsolódás, gyógyulás, egészségmegőrzés. Csak néhány a tucatnyi indok közül, amiért érdemes kihasználnunk, hogy hazánkban számtalan gyógyfürdő vár minket, és a legtöbb esetben nem is kell sokat utaznunk a wellness élményért.

Gyógyvizeink - Ahol ivókútból is kínálják a gyógyító vizet

A kis Zala megyei település, Kehidakustány a gyógy- és termálvizének köszönhetően éledt újjá, s népesült be újra. Ezúttal egy olyan gyógyvízről írunk, ami nemcsak gyógyít, hanem több száz helyi lakosnak is munkát biztosít.