Vitaminok fontossága ősszel
Beköszöntött az ősz, sőt már a hűvöseb idő is utolért bennünket! Ilyenkor érdemes odafigyelni arra, hogy ne betegedjünk meg, és karban tartsuk az immunrendszerünket. Ennek az alapja a megfelelő táplálkozás és vitaminbevitel.
Tanácsok orrfolyás ellen
Orrváladék minden nap termelődik, hogy az orrnyálkahártyát nedvesen tartsa, megelőzze a kiszáradását, a száraz orr kialakulását. Fontos szerepe van abban, hogy megakadályozza a kórokozók, por és pollenek tüdőbe jutását.
Pollenallergia gyerekkorban: asztmát is okozhat
A gyermekeket érintő, gyermekkorban jellemző allergiás betegségek között vannak olyanok, amik csak kiskorban jelentkeznek, míg mások felnőve is megmaradnak. Hazánkban a gyermekkori allergia előfordulási gyakorisága kb. 6-7%.
Illóolajak, amiket otthon tartok
Régóta tudjuk, hogy a növények és a gyógynövények komoly hatással vannak az életünkre és egészségünkre. Vannak olyanok, amiket illóolajként érdemes otthonunkban tartani.
Gyors és egyszerű gyógymód orrdugulás ellen
Légzési nehézségek, nyomásérzés, orrfájdalom – igen, ez mindenképp eldugult orrnak tűnik! De ne aggódj, azért vagyunk itt, hogy segítsünk. Függetlenül attól, hogy allergiától vagy megfázástól szenvedsz, az orrdugulás nem egy kellemes tapasztalat. Megosztunk hát veled gyors és egyszerű házi praktikát, illetve néhány tippet bedugult orr ellen.
Ha nem múlik a gyereknél a köhögés…
Téli-télvégi időszakban gyakrabban betegek a gyermekeink, s különösen azok a gyerekek hajlamosak az influenzára, elhúzódó hurutos és/vagy száraz köhögésre, akik közösségbe járnak, azaz bölcsisek, ovisok vagy iskolába járnak, tehát szinte minden csemete.
Gyömbér, gyömbér, gyömbér
Mindenki ismeri a gyömbért, mint fűszert, a téli időszak kedvelt alapanyagát. Sokan azt is tudják, hogy mennyi jótékony hatása van az emberi szervezetre, de nem csak teaként vagy porítva használhatjuk, hanem készíthetünk magunknak orvosságot is belőle.
Szupergyors házi praktikák megfázás ellen
Amikor legyengül az immunrendszerünk, könnyebben betegszünk meg, könnyebben kaphatunk el különféle megfázásos betegségeket. A megelőzés természetesen az elsődleges teendőnk vitaminokkal, megfelelő étrenddel, sporttal, azonban, ha mégis sikerült összeszedni valami megfázásos nyavalyát, akkor jól jön néhány szuperhatékony otthoni praktika!
Hogy kerül gyömbér a kávéba?
Kávé és gyömbér? Elég érdekes párosításnak tűnhet első hallásra - látásra, mégis azt mondom ettől még ne zárkózzunk el, adjunk egy esélyt ennek a kombónak!
Echinacea és a megfázás
Az echinacea, másnéven kasvirág egy természetes immunerősítő és gyulladáscsökkentő hatású gyógynövény. Enyhíti a felső légúti és húgyúti fertőzések tüneteit, csökkenti az allergiás reakciókat és az ekcéma tüneteit, segíti a sebgyógyulást. Mi mindenre jó még az Echinacea és hogy segít betegségek, megfázás esetén?
Állandóan folyik az orrunk?
Az elhúzódó orrfolyás gyakran előforduló panasz, melynek kiváltó okait fel kell mielőbb térképezni, kezelése enélkül nem megy. Hogy mik lehetnek a gyakori kiváltó okok és mit tehetünk orrfolyás ellen, szakértőktől megtudjuk.
Vitaminforrás a rosszabb időkre
Ha beüt a rosszidő, akkor gondolnunk kell az egészségünkre is. A vitamin bevitelre, igen csak ügyelnünk kell, hogy egészségesek maradjunk. Ennek egyik legjobb módszere, ha sok gyümölcsöt és zöldséget fogyasztunk. A gránátalma is kitűnő forrás lehet, hogy elkerüljük a betegségeket
A szegfűszeg jótékony hatásai
A szegfűszeg, mint fűszer mindenki számára ismert, és ilyenkor karácsony táján a legtöbb házban megtalálható. A rózsaszín, alig fél centis rügyeket kézzel gyűjtik be, és addig szárítják, míg el nem éri az általunk is ismert színét és állagát.
A fekete bodza
A bodza közkedvelt cserjés dísznövény, ám virága és termése is felhasználható, ráadásul egészségünk is meghálálja.
Megfáztál? Itt a segítség!
Igaz, hogy a héten tombolni kezdett a hőn áhított nyár, a megfázás szelleme azonban sosem alszik, így ha nem vigyázunk eléggé magunkra, egy forró napon való futás utáni óvatlanság is ledönthet minket a lábunkról.
Futás esőben? Pro és kontra
Ma rendesen eláztam futás közben és hazáig azon gondolkoztam, hogy miért szeretem én mégis, ha meglep egy zápor edzés közben. Egyébként vannak, akik kimondottan szeretnek esőben futni, mert jobb a levegő és mert nincs tömeg a futópályákon, másokat egyáltalán nem inspirál az elázás.
Mire jó a kömény?
A kömény hazánkban alapfűszernek mondható, így a legtöbb háztartásban megtalálható. Az étel ízesítése mellett, számos jótékony hatással is bír, ezért érdemes gyakran fogyasztani. Nézzük meg, milyen hatással lehet ránk a fűszerkömény.
Inhalálás, de nem népi úton
Bármelyik évszakban leverhet a lábunkról minket a nátha. Ahol pedig kisgyermek van a családban ott még inkább jellemzőek a megbetegedések. Most már egyre inkább homeopátiás gyógymódokat használunk a bajainkra. Próbáljuk minél természetesebb módon kezelni a betegséget. Most nézzük meg az inhalálás jótékony hatását, illetve, hogy mire és hogyan tudjuk alkalmazni.
A torma áldásos hatásai
Nem csak ízletes, de gyulladáscsökkentő, sőt rákellenes hatással is bír a torma.
Igénybe vett hangszálak: mi segíthet?
A nátha, a torokfájás akkor okoz rekedtséget, ha a gyulladás átterjed a gégére és így a hangszalagokra is. Hogyan segítsük a gyógyulást?
Tavaszi fáradtság? Mutatjuk a megoldást
Nem csak télen, de tavasszal is készülnünk kell az évszakkal járó fáradtságra. Mutatjuk, hogyan kerülhetjük el.
Az orvosi tüdőfű gyógyhatásai
Az orvosi tüdőfű kiválóan alkalmas légúti megbetegedések kezelésére, azonban általánosan is gyógyhatású.
Egyre népszerűbb a gyömbér shot
A gyömbérből készült vitaminbomba egyre népszerűbb, de nem csak a boltok polcairól szerezhető be; akár otthon is elkészíthetjük.
Téli finomság – a gesztenye jótékony hatásai
Jellegzetes téli finomság, de a népgyógyászatban is előszeretettel használják. Mutatjuk a gesztenye jótékony hatásait.
Illóolajokkal a légutak egészségéért
A hideg időben könnyebben megbetegszünk, ami jellemzően a légutakat érinti, de természetes anyagokkal is segíthetjük a gyógyulást.
Ezek a legfontosabb vitaminok megfázás idején
Az egészséges és változatos táplálkozás mellett az őszi és téli időszakokban szükségünk lehet vitaminokra, és ásványi anyagokra, hogy elkerüljük a megfázás kínzó tüneteit. Az ábécé elejéről válogatva górcső alá vesszük a legfontosabbakat, így a cinket, valamint a C, D, és E vitaminokat, hogy te is átlásd, mit miért érdemes bevinni a szervezetedbe.
A hagymatitok
Az emberek többsége nem szeret hagymát fogyasztani kellemetlen szaga miatt, legfeljebb ételbe főzve, pedig egy nagyon értékes gyógynövény is egészségünk megőrzése terén.
Az őszi-téli betegségek természetes gyógymódjai
Vannak olyan betegségek, amik inkább az őszi, téli időszakban kerülnek felszínre és nem mindig van szükségünk gyógyszeres kezelésre, ezért otthonunkban próbálkozhatunk házi praktikákkal, hogy gyorsabban gyógyuljunk.
Klíma: áldás vagy átok?
A klímaberendezések egészségünkre gyakorolt hatásairól bizony folynak viták. Ahogy beköszönt a kánikula és 30 fok fölé kúszik a hőmérséklet, sokan bekapcsolják autójukban, otthonaikban a hűtőberendezést, hiszen vitathatatlanul kellemesebb hőfokot teremt számunkra, azonban a hűsítő hatásnak megvannak a maga árnyoldalai és káros hatásai is.
Mire jó a citromfű?
Létezik olyan gyógynövény, amely nyugtat, emésztési panaszokat enyhít, herpesz kezelésére is jó, ráadásul itthon is megterem? Ez a csodanövény nem más, mint az orvosi citromfű.
A manuka méz pozitív hatásai
Vajon mi az a manuka méz és miért olyan nagyon népszerű a világban, magasabb ára ellenére is? Melyek azok a tulajdonságok, amelyek miatt többre hivatott, mint pusztán az édes íze miatti használat? milyen összetevői vannak? Valóban egy ősi csoda vagy túlzás?
Mi az a Lapacho Tea és mire jó?
Az inkák már évszázadokkal ezelőtt is használták, mégis kevesen ismerik ezt a csodaszert.
Mire jó a gyömbérolaj?
A gyömbér népszerű fűszer nem csak Ázsiában, de ma már az egész világon, a gyömbérből kinyert olajat viszont kevesen használják, pedig rendkívül egészséges.
Elhanyagolt csodaszerünk – a homoktövis
Bár ősszel mindig előkerül, egész évben érdemes fogyasztani a homoktövist, hiszen számtalan panaszra és betegségre kínál megoldást.
Tiltott tevékenységek ha meg vagyunk fázva
Sokat ronthatunk a náthás betegségen azzal, ha nem tartunk be néhány egyszerű javaslatot. Októbertől márciusig tart a náthás megbetegedések szezonja. Ezek a betegségek, amelyeket a köznyelvben megfázásnak hívunk, tüsszögéssel, orrfolyással, esetleg köhögéssel, lázzal járnak, de szerencsére az esetek nagy többségében komplikációk nélkül zajlanak le.
A hideg idő kevésbé borús oldala
Sok tévhit kering arról, milyen hatással van szervezetünkre a hideg, de még a borús, téli napok ellenére is van néhány jó dolog a mínuszokkal kapcsolatban.
A legédesebb tök, a Hokkaido tök
Nem csak hihetetlenül egészséges, de elképesztően finom is a tökök királya, a Hokkaido tök.
Természetes módszerek nátha ellen
Jómagam mindig is érdeklődtem a népi gyógymódok iránt, természetesen mindezek nem helyettesítik az orvosi vizsgálatot, diagnózist és orvosi kezelést, de kiegészítő megoldásként érdemes tenni egy próbát a népi gyógyászattal.
Hogyan kerülhetjük el és mit tehetünk megfázás ellen?
A betegség, mint olyan, eléggé személyes dolog. Noha a megfázás általában nem okoz komoly tüneteket, akkor is kellemetlen tud lenni, elég csak az állandó köhögésre vagy tüsszögésre gondolni. Az őszi időszakban rengeteg embert “beránt” a náthaszezon, köztük engem is. A tünetek sokszor egyéntől függnek van aki szárazon köhög, van aki hurutosan, van akinek folyik az orra vagy éppen fáj a füle a megfázástól. Mindenkinek megvannak a bevált gyógymódjai - teák, kotyvalékok, illóolajok, levesek és a többi.
Az influenza tünetei és természetes gyógymódjai
Az influenza korai tüneteinek időben való felismerése megakadályozhatja a vírus terjedését, és elősegítheti a betegség kezelését, mielőtt rosszabbodna. Minden évben heteket vesz el az életünkből, idén ne hagyja, hogy az influenza győzzön!
A klíma hatásai az egészségünkre
A nem megfelelő klímakörülmények az egész szervezetünkre hatással lehetnek, de elsősorban a légző rendszerünkre és a vérkeringésünkre. A hideg - meleg környezeti változásokhoz mindenki másképp tud alkalmazkodni. Az ideális klíma általi hőmérséklet megítélése elég szubjektív, így a tünetek jelentkezése igen változó lehet, attól függően ki mennyire érzékeny.
Teával az egészségért
Akár egy megfázásról, influenzáról vagy hétköznapi stresszről van szó, a tea mindig jó alternatív megoldás. Ha igazán hatékonyak akarunk lenni, a tea fajtáját sem hagyjuk figyelmen kívül, hiszen mind valami másra van jó hatással.
Mindenünk a méz
A mézet nemcsak akkor veszem elő, ha mézes sütit szeretnék, hanem akkor is, ha arcpakolást készítek, vagy, ha a hajamra kenem, s arra is jó, ha a megfázás tüneteit szeretném enyhíteni, azt pedig talán nem is hallottuk eddig, hogy a paraziták ellen is hatásos. Ennyi mindenre jó a méz? Igen!
Természetes antibiotikumok
Antibiotikumot szinte mindenki szedett már, a leggyakrabban felírt gyógyszereink egyike. Gyorsan segítenek, ám hatékonyságuk mellékhatásokkal jár, ezért érdemes megismerkedni a természet kínálta antibiotikumokkal, melyek természetesen nem helyettesítik az orvos által előírt kezelést.
Immunerősítő tippek a járvány idejére
Bár most a Corona vírustól hangos az egész világ, ettől függetlenül nem tűntek el az eddigi betegségek sem, így az influenza, téli nátha, megfázás ugyan annyira jelen van, mint eddig. Emiatt, és mert persze egy kis nátha is a lakásba kényszeríthet most minket a fokozott óvintézkedések miatt, nem árt odafigyelni immunrendszerünkre. Íme néhány tipp, hogyan is legyél szuper ellenálló ilyen időkben.
Lassú anyagcsere? Gyorsítsuk fel!
Mi okozhat lelassult anyagcserét? Hogyan gyorsíthatjuk fel? Íme néhány jól bevált módszer az anyagcsere gyorsítására.
A gyömbér jótékony hatásai
A gyömbér az egyik legnagyszerűbb gyógyító hatású fűszernövény, lássuk, milyen pozitív egészségügyi hatásai lehetnek!
Hatékony gyógymódok megfázás ellen
A megfázással bátran szembenézhetsz és felveheted vele a harcot. Megfázás kezelése házilag? Itt van pár szuper ötlet.
Gyógyteák, a természet kincsei
A gyógyteák pozitív hatása már régóta ismert. Amikor betegek vagyunk, vagy bármilyen kisebb egészségügyi panaszunk van egy jól kiválasztott teafű is sokat segíthet!
Sportolhatok, ha épp meg vagyok fázva?
Tengernyi ok és írás, cikk és tanulmány létezik arról, hogy szánjuk rá magunkat, kezdjük el, sportoljunk, menjünk, csináljuk, kocogjunk, tornázzunk, súlyzózzunk, bicajozzunk, azonban arról is beszélni kell, mikor nem ajánlott mozogni, mert fontosabb a pihenés, regenerálódás. Néhány eset, amikor NEM ajánlott edzeni.
Nátha kezelése gyorsan
Tél van, és a változékony időjárás ellenére többnyire hideget tapasztalhatunk a napi sétáink során. Amivel semmi gond nincs, egészen addig, míg meg nem jelenik az ismerős vörös folt az arcunkon, amit az orr folyás okoz, és el nem kezd rázni a hideg a fűtött szobában is. A téli náthán mindenki szeretne minél hamarabb túlesni. Mutatunk pár örök érvényű tippet.
Elő a bögrékkel!
Lélekmelengető-lélekmelegítő forró italok meghűlésre, stresszre, vagy csak kényeztetésképp a fagyos téli napokon. Bögréket elő!
A hideg hatása szervezetünkre
„Húzz kesztyűt, igyál forró teát, öltözz rétegesen, vegyél fel csizmát…” A télre vonatkozó jó tanácsok listája végtelen. De mégis mi történik velünk, ha bármelyiket is figyelmen kívül hagyjuk? Most meglátjuk
Ne robbanj le télen!
A telet nem sokan ússzák meg betegségek, megfázások, felfázások nélkül, az enyhébb idő a vírusoknak kedvez, támadnak a kórokozók! Mit tegyünk?
Kezdődik a tél
Mit tegyek az egészségemért most, hogy téliesre fordult az időjárás? Szinte minden télen feltesszük ezt a kérdést, hiszen nyáron sokkal könnyebb dolgunk van: nem kell rétegesen öltözködni, nincs influenza-járvány, és nem merülünk ki olyan hamar. De télen sem kell szenvedéssé válnia az egészségi állapotunk karbantartásának.
Gránátalma "fröcskölés mentesen"
A gránátalma egy olyan gyönyörű bordó gyümölcs, ami rengeteg magot rejt magában: egy átlagos méregtű gránátalmában közel 600 mag található. Ráadásul ezek a magok nemcsak ízletesek, hanem nagyon sok előnyös tulajdonságuk is van. Vajon melyek pontosan a gránátalma előnyei?
Családi csodaitóka megfázás ellen
Sokakat nem kerüli el az őszi, illetve téli megfázás, hörgőgyulladás és még folytathatnánk a sort. Nem vigyáztunk magunkra, vagy hajlamosak vagyunk a gyakori megbetegedésre – ez tulajdonképpen mindegy, mert most feltárom egy családi csodaitóka titkos receptjét, ami segít, finom és még jobb kedvre is derít.
Bevált népi gyógymódok
A régi "öregeket" ha ledöntötte lábáról a betegség vagy megfájdult valamijük, a természet gyógyító szereit hívták segítségül. Teák, kenőcsök, gyógyfüvek felhasználásával remek főzeteket és krémeket készítettek. Nagyszüleink nem véletlenül használták ezeket.
Sérüléseink
Aki rendszeresen sportol, tudja, hogy minden óvatosság ellenére, alkalmanként előfordulhatnak sportsérülések. Húzódások, ficamok akár sporttevékenység nélkül, a mindennapjaink alatt is könnyen kialakulhatnak. Elég egy rossz mozdulat és a fájdalom, akár napokig jelen lesz. Hogy mit tegyünk, ha már megtörtént a baj? Erről szól mai cikkünk!
Már megint influenzajárvány
Minden évben figyelmeztetnek minket az influenzára és sűrűn előfordul, hogy járvánnyá növi ki magát ez a jellegzetes téli megbetegedés. De mik a tünetei? Mi a különbség a nátha és az influenza között?Kiderül!
Filléres trükkök a tartós fogyáshoz!
Köztudott, hogy a nyári alak télen készül. Ezért bizonyára már többen dolgoznak alakjuk formálásán, vagy legalábbis gondolkoznak, hogyan kezdjenek bele. Az étrend és a mozgás mellett azonban vannak apróbb trükkök, melyeket bevethetünk a vágyott forma eléréséhez vezető - és egyáltalán nem egyszerű - úton.
Mit tehetünk influenza ellen?
Most már hivatalosan is járvány van. A kórházak sorra vezetnek be látogatási tilalmat, a betegek száma folyamatosan nő. Szinte nincs olyan, akinek a családjában, kollégái közt nincs érintett. Mit tehetünk egészségünk megőrzése érdekében?
Télen is fontos a sport
Mindenhonnan halljuk, hogy milyen fontos a sport és milyen jó hatással van a szervezetünkre. Azonban télen mégis kevesebbet mozgunk, pedig ilyenkor kéne igazán!
A megfázás okairól kicsit másképpen
A hasfájás után talán a nátha az első betegség, amivel már gyermekként megismerkedik mindenki. Mindannyian ismerjük a tüneteit. Tulajdonképpen az ezeket okozó vírusos megbetegedéseket hívjuk összefoglalóan megfázásnak. Lássuk, hogy a vírusokon kívül mi járul még hozzá a megfázáshoz?
Gyógyulj nyers gyömbérrel!
Az őszi-téli időszakban sok embert elér a torokfájás, és az ehhez kapcsolódó megbetegedések. Ennek megelőzéseképpen érdemes otthon tartanod gyömbért, hiszen nyersen való fogyasztásával megelőzheted és gyógyíthatod a betegségedet!
A legfontosabbak a nátháról
Betegként gyógyulásnak, gyógyító technikának nem csak azt a módszert tartjuk, ami a betegséget magát megszünteti, hanem azt is, ami a betegség tüneteit enyhíti. Keveseket érdekel, hogy benne van-e még a kórokozó, ha már újra erősnek érzi magát.
Előzd meg az őszi megfázást!
Mit tehetünk érte, hogy elkerüljön minket a hidegebb évszak beköszöntével szokásos meghűlés, nátha? Így készülj fel kívül-belül, hogy megelőzd a betegségeket, és kitarthass egészségesen!
Előzd meg a tavaszi megfázást!
Sokaknál pont a jó idő megjelenésével jelentkezik a nátha, és hiába a kellemesebb időjárás, mégis szenved a kellemetlen tünetektől. Mit tehetünk azért, hogy elkerüljenek bennünket a tavaszi megfázás kellemetlen következményei?
Miért fáj a torkunk?
A hideg évszakban nagyon sokan szenvednek a torokfájás és a hozzá kapcsolódó kellemetlen tünetek miatt. De biztos, hogy csak a hűvös idő az oka? Tudj meg mindent arról, hogy miért fájdulhat meg a torkod, így könnyebben megküzdhetsz vele és megelőzheted a betegségedet! Gyógyulj szívvel-lélekkel!
Kerüld el a nyár végi megfázást!
Az évszakok közti átmenet kockázatot jelent az egészségünkre nézve, ilyenkor ugyanis nagyon könnyű megfázni. Íme néhány jótanács, hogy nyár végén is megőrizhessük egészségünket.
Allergia vagy megfázás - hogyan döntsük el?
A közönséges megfázás és a szezonális allergia hasonló tüneteken osztoznak, így néha nehéz a kettőt egymástól megkülönböztetni, főleg a gyerekek esetében. De nézzük meg közelebbről!
Hogy védjük meg magunkat és másokat?
Elértünk az évnek abba a szakaszába, amikor egyre több a meghűlt, náthás ember. Hogy kerüljük el, hogy védjünk meg másokat, hogyan éljük túl?
Létezik megelőzés
A megelőzés sokak szerint csak üres duma, és ők ennek megfelelően is viselkednek: nem tesznek semmit a különböző szezonális betegségek elkerülése érdekében. Pedig higgyék el, van mit tenni!
Fázós láb a megfázás alapja
A téli megbetegedések oka gyakran az, hogy a lábunk fázik, vagy vizes. Egészségünk védelme érdekében a réteges öltözködést kezdjük a megfelelő lábbelinél!
Mit tegyünk, ha a fáj a torkunk?
Erre a kérdésre bármely célzott gyógyszerreklám gyorsan megadja a választ, de érdemesebb továbbmenni, és tisztábban látni a fájdalom hátterét.
Miért vegyük komolyan a náthát?
A náthát általában nem vesszük komolyan, persze szenvedünk a kellemetlen tünetektől, de eszünk ágában sincsen otthon maradni egy kis megfázás miatt, bevetünk néhány panasz enyhítő módszert, aztán végezzük a napi rutint tovább. Pedig több okból is érdemes lehet nem elbagatellizálni a náthát!
Megfázás esetén fogyasszunk hársfateát
Kiváló, természetes gyógyír a megfázásos megbetegedésekre, érékes hatóanyagait a népi gyógyászat mellett a hivatalos orvostudomány is használja.
Rossz a hideg, de nem attól fázunk meg
A megfázás és a nátha nagyobb eséllyel alakul ki télen, mint a melegebb időszakokban, de nem lehet a hidegre fogni a dolgot. Önmagában nem az okozza a betegséget.
Miért egészséges a forralt bor?
Ismét itt van a forralt bor szezon, amikor mind a karácsonyi vásárokban, mind otthon szívesen eliszogatunk egy pohárka finom fűszeres forralt bort. Azt tudjuk, hogy meghűlés, nátha esetén jót tesz a forralt bor, de azt is tudjuk, hogy miért?
Hagyományos tippek torokfájás ellen
Mi tegyünk, ha nem sikerült megelőzni a megfázást és egyik legmakacsabb tünetét a torokfájást? Hagyományos tippek, ötletek.
A fekete a jobb
A csúnya és finom állítás analógiáján haladva sokszor bizony a csúnya és egészséges kijelentés is igaz. A fekete retek esősorban a megfázás ellen jó.
Egy egyszerű vitaminbomba
A retek főként tavaszi csemegeként számon tartott zöldség, de magas vitamintartalma miatt az őszi és a téli hónapokban is nagyon hasznos lehet szerveztünk számára.
Amikor nem múlik a köhögés
Ősszel és télen főleg azok a gyerekek hajlamosak az influenzára, elhúzódó köhögésre, akik közösségbe, bölcsödébe, óvodába, iskolába járnak. A megfázás, influenza és egyéb légúti megbetegedések velejárója a köhögés, az orrfolyás, orrdugulás, torokfájás. Ezekre számtalan házi gyógymód létezik, amiket érdemes kipróbálni, mielőtt az antibiotikum után nyúlnánk.
Erősítsd az immunrendszered – itt egy csodaszer!
Jön a lehűlés, ilyenkor könnyebb összeszedni bármilyen megfázásos betegséget, így különösen fontos, hogy megelőzzük az ezzel járó problémákat. De, ha már felütötte fejét valamilyen betegség, az is fontos, hogy mielőbb kilábaljunk belőle!