Mentális egészség az iskolában: mit tehet a szülő?
Az iskolakezdés nem minden gyermeknek és szülőnek volt könnyű, hiszen a laza nyár után egy szorosabb napirendbe kellett visszarázódni és több, mint egy hónapja elvárások tucatjainak kell megfelelni. Amikor nemcsak átmeneti nehézségekről van szó, hanem mélyebb problémáról, depresszióról, szorongásról, akkor fel kell ismerni, hogy gond van.
Drasztikusan megnőtt a rövidlátó gyerekek száma
Sajnos folytathatnám is tovább a címet úgy, hogy a kilátások pedig még rosszabbak. Kutatók több, mint 200 tanulmányt néztek át, amelyek 5,5 millió gyerekre vonatkoztak, és 50 országban készültek. Az összegzésből kiderült, hogy jelentősen nőtt a rövidlátó gyerekek száma.
„Ha neki szabad, nekem miért nem?” – avagy a testvérkonfliktus
A testvérek vagy szövetségesek, vagy ellenségek, sokszor a két véglet között ritka az átmenet, így a közöttük lévő konfliktusok kezelése nem könnyű feladat a szülők, nagyszülők számára.
Normális, ha magunkban beszélünk?
Előfordul, hogy beszélünk magunkban? Semmi ok az aggodalomra, igazából egészséges szokás.
A beszélgetés pozitív hatásai
Van, amikor egyáltalán nincs kedvünk beszélgetni senkivel, mert nagyon magunk alatt vagyunk. De még ilyenkor is hiányozhat az a biztató beszélgetés, ami kimozdít minket letargikus állapotunkból. A kommunikációnak hatalmas ereje van, hatalmas jelentősége van az életünkben. Talán voltál már úgy, hogy mindenkivel meg szeretted volna osztani az örömöd, világgá szeretted volna kiáltani, hogy milyen szép is az élet, milyen fantasztikus napod van. Ez az eset azt hiszem, hogy mindenkivel megtörtént már, szerencsére.
Miért nem jó, ha sok nő dolgozik együtt?
Ha egy munkahelyen csak nők dolgoznak vagy sok nő dolgozik együtt, akkor az az esetek többségében konfliktusokhoz vezethet. De mi lehet ennek az oka? Mi az a méhkirálynő-szindróma?
Hogyan lehet fenntartani egy távkapcsolatot?
Majdnem mindenki átéli egyszer az életében, milyen a távkapcsolat. Adódik a kérdés, hogy lényegében véve minden viszony távolról indul, csak van, ami a távolság miatt hosszabb távon fenn is marad. De vajon hányan képesek együtt is élni ezzel az állapottal? Egyáltalán létezik-e tartós párkapcsolat, vagy ez csak egy elegáns kifejezés a modern világban?
A humor és az ugratás, mint a mindennapi kommunikáció elemei
A humor a mindennapjaink része, és rengeteg helyzetben használhatjuk. Reagálhatunk így egy-egy vicces, kellemetlen, vagy éppen önmagunk számára zavaró helyzetre. Pozitív formái javítják a lelkiállapotot és hatékonyan kezelik a nehéz érzelmeket, míg a negatív változata ennek pont az ellenkezőjét teszi. Azonban mi adja a humor, és a sokszor ezzel együtt járó csipkelődések, ugratások alapját, hogyan nyilvánul ez meg a mindennapokban, és milyen negatív hatásai lehetnek?
Mi az a Rebecca szindróma?
A pszichológiában hívják így azt a jelenséget, amikor a partnerünk vagy házastársunk exével szemben féltékenységet érzünk, ez a Rebecca-szindróma.
Kommunikációs problémák fajtái
Az önérvényesítés mindenkiben ott van: van, aki erőszakosan nyomul, van, aki érzelmi zsarolást alkalmaz, vagy manipulatív eszközökkel él, hogy elérje célját.
Tanácsok, hogy legyen második randi is!
Szeretnél jó benyomást tenni, mégsem jön össze a második randi? Jó volna megtalálni a párod, de valahogy nem sikerül? Nem, a hiba egyáltalán nem biztos, hogy a te készülékedben van! Néhány dolgon viszont igenis érdemes elgondolkozni. Ha ezeket követed el a találkozón, akkor ugyanis biztos, hogy sürgősen változtatnod kell!
A pletyka pszichológiája
Bármennyire is rossz szokás, sokan művelik: biztosan velünk is megtörtént már, hogy elpletykáltunk valakinek valamit, vagy éppen mi voltunk azok, akiknek pletykálkodtak mások. A psychlogytoday.com cikke arra kereste a választ, hogy mikor lehet hasznos a pletyka, milyen típusú személyiség terjeszti leginkább, és mit tegyünk, ha hallunk egy pletykát - ami másról, vagy akár rólunk szól.
Milyen megküzdési stratégiákat alkalmazhatunk stresszhelyzet esetén?
Korábban már részleteztük, hogy hogyan is kezelhetjük a minket érő stresszt. Most részletesebben tárgyaljuk a különféle megküzdési módokat, s ezeken belül megkülönböztetett figyelemmel azokat a megküzdési stratégiákat, amelyek előfordulhatnak a mindennapok során. Melyek is ezek?
9 dolog, ami megkülönbözteti a jó főnököt a rossztól
A főnöki titulust nem adják ingyen, és a vezetői rang sem csöppen csak úgy az ölbe. Ahhoz pedig, hogy valaki kiváló vezető legyen, elengedhetetlen a kollégáival ápolt jó kapcsolat, ami egyben a vállalat fejlődésének kulcsa is.
Mi is az az erőszakmentes kommunikáció?
Egyre többen panaszolják, hogy nem tudnak szót érteni a környezetükkel, sem a gyerekekkel, sem a felnőttekkel. Mintha a falnak beszélnének: nincs bemenet, se kimenet, mindenki csak a maga kis igazát mantrázza, amihez az utolsó pillanatig ragaszkodik. Zárásképp pedig sértődés, duzzogás, szótlan percek következnek.
A legfontosabb illemszabályok, ha új munkahelyen kezdesz
Az első benyomásnak mindig nagy szerepe van két ember kapcsolatában, és ezen utólag annyira nem is könnyű változtatni. Ezért is lényeges, hogy igyekezz kihozni belőle a legjobbat - főleg akkor, ha új munkahelyen kezdesz. Ebben az esetben ugyanis az első találkozás meghatározhatja a munkatársak véleményét, megítélését, sőt a későbbi viszonyok alakulását is.
Megmutatni a kimondhatatlant
Nem is gondolnánk, de a kommunikáció igen bonyolult folyamat. Ehhez a képességhez még számos egyéb területnek a fejlődése, érése járul hozzá. Ebbe, csak akkor gondolunk bele, amikor minket vagy családunkat ér egy olyan szerencsétlenség, hogy meg kell küzdenünk azért, hogy megértsük egymást. De milyen lehetőségek állnak a rendelkezésünkre jelenleg?
Tényezők, amelyek segítenek túllendülni a nehéz beszélgetéseken
Vannak azok a beszélgetések egy csapatban, amiktől hidegrázást kapunk. Mert nehéz benne lenni, mert inkább nem vennénk tudomást a problémáról, vagy ha tudunk is róla, azt kívánjuk, hogy sose kelljen beszélni róla. Olyan jelenségekről van itt szó, amelyek valamiért nehézséget okoznak a csapattagok számára, amelyek akadályozzák a csapatot, hogy jobb (eredményesebb) csapattá váljanak. Olyan elakadások, amelyekről már csak azért is kellemetlen beszélni, mert valahogy mindenki benne van, és nehéz szembenézni azzal, hogy mi magunk szabotáljuk a saját vagy a csapat eredményességét.
Münchausen-szindróma tünetei és kezelése
A Münchausen-szindróma lényege az, hogy a betegek kitalálnak maguknak valamilyen betegséget vagy tünetcsoportot, majd azt az egészségügynek megpróbálják "eladni" annak érdekében, hogy foglalkozzanak velük, vizsgálatokat végezzenek rajtuk, kórházba kerülhessenek. Történeteiket a családnak és a hozzátartozóknak is előadják annak érdekében, hogy így magukra irányíthassák a figyelmet.
Mit jelent a szürke kő technika és mikor alkalmazzuk?
Egyszer megkérdezték tőlem, ismerem-e a szürke kavics módszerét, s bevallom nem tudtam miről van szó, most már azt gondolom jó, ha mindenki ismeri és alkalom adtán alkalmazza bizonyos emberekkel szemben ezt a technikát.
5 jel, hogy nagyon érzelmes vagy, és emiatt túl sokat aggódsz
Emiatt persze előfordul, hogy nem találod a helyed a világban, de ne aggódj! A végén te fogsz nevetni…ez ugyanis a magas érzelmi intelligencia jele.
Baljós árnyak: 5 jel, amely azt mutatja, hogy ideje új állás után nézni
Mindannyian voltunk már olyan helyzetben, hogy a munkánkban már nem találtunk túl sok örömet, ugyanakkor annyira rossz sem volt a helyzet, hogy mindenáron ki akarjunk lépni.
Étkezés kisgyermekkorban
Természetesen nemcsak a pici gyerekes szülőknek ajánlom elolvasni, hogy milyen étkezés javasolt kisgyermekkorban, de a leglényegesebb szakasz az egytől hároméves korig terjedő időszak a gyermekek fejlődése szempontjából.
Dolgok, amik tönkreteszik a kapcsolatot
Kapásból fel tudunk sorolni egy csomó olyan tényezőt, ami elengedhetetlen a jól működő kapcsolathoz. Ilyen például a kommunikáció, az őszinteség és a nyitottság.
Az afáziáról
Az afázia egy szerzett nyelvi és kommunikációs zavar. Leggyakrabban stroke, de agyi sérülés, daganatos megbetegedés, agyhártyagyulladás vagy balesetek következtében is bekövetkezhet. A beszédzavarral együtt, sérülhet a beszéd, írás, olvasás és a számolás képessége is. A betegnek újra meg kell tanulnia ezeket a tevékenységeket.
Locked-in avagy a bezártság szindróma
A locked-in, vagyis lefordítva a bezártság szindróma egy igen különleges állapot. Ilyenkor az egyén csak a szemével, vagy arcizmai segítségével tud kommunikálni a világgal. Több kutatást is végeztek, hogy felmérjék, milyen életminőségben és mentális állapotban képesek élni azok az emberek, akik a saját testük rabjai. Az emberek többsége vajon ismeri-e ezt az állapotot?
A megmondási kényszer létezik és ilyen hatással van az emberi kapcsolatokra
Van olyan ismerősöd, akinek folyamatos megmondási kényszere van, vagyis úton-útfélen embereket szembesít véleményével? Ugye, milyen fárasztó sokszor ezt hallgatni? A megmondási kényszer egy létező jelenség és sokszor nem egyszerű az élet egy ilyen ember oldalán.
ADHD felnőttkorban
Sokan nem tudnak róla, de az ADHD azaz a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar nemcsak gyermekkorban létezik, hanem felnőttkorban is előfordulhat. A felnőttkori ADHD legtipikusabb tünetei a hiperaktív jegyek (belső nyugtalanság, állandó mozgékonyság) és az lobbanékonyság, türelmetlenség.
Az autizmusról
Az autizmus meghatározása a múlt század közepén történt azonosítását követően jelentős változáson ment keresztül az elmúlt hetven évben, és feltehetően a mai elképzeléseink sem véglegesek.
A pletyka jó vagy rossz?
Egyáltalán nem szép dolog mások életének titkait kiteregetni, de a pletykának van pozitív oldala is, viszont ahhoz, hogy ne tegyünk rosszat, érdemes betartani a szabályokat, figyeljünk oda, hogyan kezeljük a fülünkbe jutott mondatokat.
Okosóra gyerekeknek
Rohanó világot élünk, mindent próbálunk a lehető leggyorsabban lerendezni, a gyerekeink is ebben nőnek fel, a kommunikáció sem a régi, mindenünk lassacskán digitális lesz. Végig kell gondolnunk, hogy ebből mit adunk a gyerekeinknek, mit engedünk és hol az a bizonyos határ.
A spektrumzavar jelei
A spektrum zavar kifejezés azt jelenti, hogy az autisták tünetei rendkívül változatos módon jelentkezhetnek. Ahány páciens, annyiféle megnyilvánulási forma. Bizonyos általánosságok azonban megfigyelhetők. A tünetek három fő területen jelentkezhetnek változatos formában és különböző mértékben, a szociális készségek a kölcsönös kommunikációs és a viselkedésszervezés területein.
TSMT, a gyerekek segítő tornája
Manapság rengeteg lehetőségünk van, hogy fejlesszük gyermekünk mozgását, idegrendszeri fejlődését, viszont van egy mozgástréning, mellyel a nagy- és finommozgásokat is tudatosan erősíti.
Mit üzen a testbeszéd?
Mi is az a testbeszéd? Ha röviden szeretném megfogalmazni, akkor a testbeszéd egy közvetítő tényező az emberi kommunikációban. Nem verbális kommunikáció, mely természetes kísérője a verbális kommunikációnknak, az emberek közötti kapcsolatteremtés egyik formája.
Hová vezet, ha nem ismerjük egymás szeretetnyelvét?
Manapság, amikor egy párkapcsolat valamiért nem működik, egyszerűen ledobjuk magunkról a problémákat, mint egy kabátot. Pedig sokszor csak azt kellene megkeresni, mivel hozhatnánk helyre, hogyan lehetnénk újra boldogok benne.
A munkahelyi kiégés jelei
A legtöbb munkavállalóval előfordul, hogy néha napján fáradt, nincs kedve dolgozni, akár unja, amit csinál, na de mi van abban az esetben, ha minden napunk erről szól?
A Kanner-szindróma előfordulása
A Kanner-szindróma, olyan kisgyermekkori autizmus, amely már 3 éves kor előtt megfigyelhető, és súlyosan érintheti a gyermek beszédképességét. A Kanner-szindróma az autizmus klasszikus erős formája. Maga az autizmus az agyi működést átható, egész életen át tartó és fogyatékossághoz vezető szociális, kommunikációs és kognitív zavar.
Három elengedhetetlen dolog a szerelem fenntartásához
Mindannyian ismerjük az érzést, amikor a partnerünket még hibákkal nem rendelkezőnek látjuk, és mindig kellő empátiával tudunk fordulni felé. Mennyien kívánjuk, hogy a kapcsolat kezdeti rózsaszín köde örökké (vagy ha nem is örökké, de minél tovább) tartson?
A munkahelyi stressz
Az egészen biztos, hogy az állapotot sokan ismerik. A munkahelyi stressz nemcsak egy szitokszó, hanem tényleges probléma, ugyanis hatással van a mentális és a fizikai egészségre, az egész szervezetünkre.
Testvérek közötti konfliktus
A testvérek számos alkalommal szövetségesek és bűntársak, máskor ellenségek, a közöttük lévő konfliktusok kezelése nem könnyű feladat a szülők, nagyszülők számára.
Néma, mégis sokatmondó – a testbeszéd
Sokan nem ismerjük fel, pedig az egyik legfontosabb kommunikációs eszköz a testbeszéd. Mikről árulkodhat és tudjuk-e befolyásolni?
Praktikák a düh kezelésére
A harag az egyik legerőteljesebb emberi érzelem. Sok mindent befolyásol, ezért súlyos következményei is lehetnek. A kulcs, hogy a haragunkat konstruktívan fejezzük ki. Mert ha kikerül az irányításunk alól, uralma alatt tarthatja akár az egész életünket.
Jelek, hogy nem vagy annyira boldog a párkapcsolatban, mint amilyennek látszol
Manapság annyira zsúfolt életet élünk, hogy sokszor nincs is időnk elgondolkodni azon, hogy mi tesz minket igazán boldoggá. Mindannyian találunk valami olyan dolgot a partnerünkben, amit idegesítőnek tartunk, azonban, ha téged minden idegesít, amit mond vagy tesz a partnered, akkor a dolgok nincsenek épp a legnagyobb rendjén
Légy önmagad legjobb barátja!
A legjobb barátaink elfogadnak minket olyannak, amilyenek vagyunk, és így szeretnek. Cserébe elmondhatjuk a problémáinkat, miközben a legjobbat kívánjuk a másik számára.
Csak így érdemes szünetet tartani egy párkapcsolatban
Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, ám amikor éppen átélünk egyet, hajlamosak vagyunk elfelejtkezni a derűsebb napokról, és csak a nehézségeket vesszük észre. Ilyenkor jól jön egy kis szünet.
Mire lehet számítani demencia esetén?
Sajnos sokakat érint a demencia, akár saját magán tapasztalja, akár egy rokon vagy jó barát küzd ezzel, érdemes tisztában lenni a tünetekkel.
Intő jelek egy párkapcsolatban
A hosszú, párkereséssel töltött évek, és az oltár előtt könnyes szemmel elrebegett igenek után azt hiszed, hogy túl vagy a nehezén. Révbe értél. Kényelmesen hátradőlsz, és… karba tett kézzel nézed végig, hogy tönkremegy a párkapcsolatod.
A párkapcsolatok legfontosabb alappillére
Minden ember más és más, így aztán minden kapcsolat is más és más. Mégis, vannak olyan alapvető dolgok, amelyeknek jelen kell lennie ahhoz, hogy boldog és kiegyensúlyozott kötelékben éljünk. Ebben a cikkben összegyűjtöttem azt az öt, leginkább mérvadó hozzávalót, ami a hosszútávú, harmonikus szerelem receptjéhez elengedhetetlen.
A kommunikációs problémák típusai
A kommunikációs problémák átfogó megnevezése a beszédben való akadályozottság. Bármely életkorban felléphet, kialakulhat öröklött, szerzett, organikus,funkcionális okok következtében, különféle tüneti szerveződésben és kiterjedtségben.
Dolgok, amiket nehezen vallanak be a férfiak
Számtalan közhellyel tömik a kisfiúk fejét a felnőttek (a fiúk nem sírnak, nem lehetnek gyengék, mindig bátornak kell lenni, ne mutassák ki érzéseiket stb.) Nem csoda hát, ha az erősebb nem képviselői felnőttként sem mindig merik/tudják kimutatni érzéseiket és kimondani azt, amit valójában gondolnak.
Különleges hobbik 7. – Rejtvényfejtés
A rejtvényfejtés – habár nagyjából mindenki számára elérhető hobbi – manapság a digitalizáció miatt egyre kevesebben űzik. Ezért úgy gondolom, hogy a rejtvényfejtés megállja a helyét a különleges hobbik sorozatban.
Az első benyomás fontossága
Ez az a soha vissza nem térő lehetőség, amikor már első pillantásra leveheted a lábáról az ügyfeled, de akár el is riaszthatod magadtól. Ne feledd: még egyszer nem tehetsz rá első benyomást!
Az ölelés gyógyító ereje
Az ölelés gyógyít. Az érintés fontos. Nálunk azonban valamiért elfelejtődött ez az érzés, csökkent az érintések, az ölelések száma, pedig valakinek már attól a gyógyul a lelke, teste, hogy valaki átöleli. Ha pedig szeretetet sugárzunk, mi magunk is boldogságot érzünk.
Hogyan szerezhet barátokat a gyermekünk?
A gyerekek nagy része az óvoda, iskola első éveiben kezdi el kialakítani az első komoly barátságait, kapcsolatait. Ismerkedik a közösséggel, barátokat keres, azonban vannak olyan kisgyerekek, akiknek ez nem megy olyan könnyen, s nehezen alakítanak ki társas kapcsolatokat. Néhány tanáccsal, ötlettel megsegíthetjük ezt a folyamatot.
Hirtelen a magad lábára állni
Krízishelyzetek mindig adódnak. Ezekkel vagy megbirkózunk egyedül, vagy magunk előtt tornyosítunk egy jó adag problémát, amiben aztán rendszeresen megakadunk. Az egyik nehézséget az okozza, amikor az ember hirtelen egyedül lesz, vagy anyagi vagy érzelmi szempontból a maga útját kell járnia, noha addig ez nem fordult elő. Ezzel megbirkózni nem egyszerű
Hasonló személyiségek: ellenségek vagy legjobb barátok?
Az ellentétek vonzzák egymást, a hasonlóak pedig taszítják? Vagy erre nincs analógia? Kikkel könnyebb jó viszonyt ápolni: akik ránk hasonlítanak, vagy akik különböznek?
Légy tudatos! – a harminc napos kihívás
Számos pszichés probléma onnan ered, hogy nem tudjuk felismerni az érzelmeinket, nem tudjuk a környezetünkből érkező ingereket dekódolni, és nehezen különítjük el az érzelmi ambícióinkat a szellemi ambícióinktól. Pedig ha ismerjük a saját érzelemvilágunkat, és képesek vagyunk azt a pozitív tartomány felé irányítani, akkor sokkal kevesebb dühből, szomorúságból vagy csalódottságból eredő, hirtelen döntést hozunk meg.
Hogyan kerüld el a kommunikációs zsákutcákat
Vannak kommunikációs zsákutcák, amelyekbe ha belefutunk, bizony garantált a konfliktus, a vita, a feszültség, a sértődés.
Ölelésterápia
A világ egyik legjobb dolga, érzése, mikor megölel a párunk, nyakunkba csimpaszkodik a gyerekünk, átölelnek a szüleink, vagy mi öleljük át a nagyszüleinket. Csupán mert jó. De, hogy ezzel mennyi mindent adunk, talán nem is gondolnánk. Mit is adhat egy ölelés?
Torokfájásra, náthára, köhögésre…
Megduzzadt, fájó nyirokmirigyek, orrfolyás, torokfájás, fejfájás, szédelgés rossz közérzet. Ezek időszakát éljük, s bár ritkán vagyok beteg, ma délután tudtam, hogy munka után a patika felé veszem az irányt.
Mire jó a zeneterápia?
Mire jó a zeneterápia? S kik a zeneterapeuták? Orvosok, akik zenével gyógyítanak, vagy zenészek, aki mellesleg orvosként is praktizálnak?
Napjaink betegsége a társas magány
Sok pozitív oldala van a közösségi oldalaknak, de nagyon sok veszélyt is jelentenek, közvetlenül és közvetve is. Minél többet nyomkodod a mobilodat, minél többször kattintasz fel a facebookra, minél többször számolod meg az instagram lájkokat, annál inkább egyedül érzed magad.
lllemszabályok, amiket minden gyereknek tudnia kell(ene)
Gyermekinket ma már sokkal engedékenyebben, lazábban neveljük, mint sok évvel ezelőtt nagyanyáink tették, azonban bizonyos társadalmi viselkedésminták elvárhatóak a gyerekektől, ezért érdemes időben az illemszabályok szerint nevelni őket.
Visszapörgetett üzenetek, visszajátszott múlt
Megvan az a jelenet, hogy már egy ideje nem beszélsz valakivel, de az üzeneteit/leveleit még mindig olvasod? Amikor esti mese helyett a saját életed olykor szomorú, olykor izgalmas részeivel próbálod álomba ringatni magad? Amikor altatnád a lelked is, de ettől csak felébreszted? Miért szeretünk ennyire a múltban élni?
Párosan szép az edzés
Miért olyan jó együtt edzeni, milyen előnyei vannak a közös sportprogramoknak? Az együtt töltött edzés, a közösön átélt sportos órák hogyan növelik a kapcsolatban élők közötti érzelmi kötődést? A cikkből kiderül!
Szigorral vagy engedékenységgel? - avagy hogyan neveljük a következő generációt
Fiatal felnőttek ezrei néznek nap mint nap tanácstalanul egymásra, ha szóba kerül a gyereknevelés. Nemcsak szülőként nehéz feladat eltalálni a helyes nevelési módszert, ez a kérdés a pedagógusokat is megizzasztja. Pedig a gyermekek száz évvel ezelőtt is gyermekek voltak. Akkor mi változott? Miért is olyan nehéz ez?
Jelek, hogy a párod szakítani akar veled
Látszólag minden rendben van közöttetek, valami mégis nyugtalanít? Lehet, hogy tudattalanul már észleled a küszöbön álló változást?
Érdemes-e beolvadni a tömegbe, csak hogy jó viszonyban légy egy csoporttal?
Az igen hosszú cím igen konkrét, mégis sokak számára égető problémát takar. Aki egy munkahelyen, egy sportegyesületben, zenekarban vagy egy osztályban lévő közösség része, az előbb-utóbb szembesül ilyen kérdésekkel.
Túléli-e a barátság a távolságot?
A szeptember tipikusan a kezdések és újrakezdések hónapja, hiszen véget ér a lazább nyári időszak, és elkezdődik a kemény hajtás, mind az iskolában, mind a munkahelyen. Sokaknak pedig ez az újrakezdés nem is az addig megszokott helyükön történik, hanem attól jóval távolabb. Ezt pedig olykor a kapcsolatok is megsínylik.
Segítség, kiégtem!
Kimerültnek érzed magad? Eltűnt a lelkesedésed, az életkedved? A kiégettség, vagy tipikus tünetei lehetnek ezek. Vajon mi az oka és hogy lehet tenni ellene?
A bizalom kialakulásának építő kövei
Tudományos tények bizonyítják, hogy hasonlóan gondolkodnak erről a témáról a nők és a férfiak. A párkapcsolatban a bizalom kialakítása és fenntartása egy hosszú folyamat, de a kitartó munka meghozza a gyümölcsét, hiszen a bizalom az alapja mindennek.
Hogyan kommunikálj magaddal hatékonyan?
Amikor az emberek a pozitív belső beszélgetésre gondolnak, általában olyan megerősítésekre és frázisokra gondolnak, amelyekkel felfújják magukat (pl. „Igen, meg tudod csinálni!”) Azonban az is hasznos lehet, ha úgy tudunk önmagunkkal beszélgetni, hogy képesek legyünk az önszabotáló mintázatoknak ellenszegülni.
Ne küldd tovább
Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik ebben az évben is megörvendeztettek a számtalan körlevéllel és a 'küldd tovább' típusú e-mailekkel, videókkal, különben nem tudom mi minden rossz fog történni velem. Sokat változtattatok az életemen. Tényleg.
Túl sokszor kérsz elnézést?
Mindannyian ismerünk olyan embereket, akik túl sokszor kérnek elnézést. De vajon mi is egy vagyunk-e a sok közül?
A jó párkapcsolat 5 ismérve…
Mindenki tudja, hogy milyen mikor jól működik egy párkapcsolat és sajnos, valószínűleg azt is milyen mikor nagyon nem akar sikerülni. De mi a különbség a kettő között? A jól működő, tudatos párkapcsolat öt ismérvének felsorolása és kifejtése következik… a te kapcsolatodban, ezek megvannak?
Egy konferencia a betegekért
Az idén is,- a Hungaropharma jóvoltából- megrendezésre kerülő grandEXPOnak a központi témája: a gyógyszerészi gondozás volt. Mit tehet értünk a gyógyszerészünk? Mit jelent a gyógyszerészi gondozás? Hogyan segíthet a gyógyszerészünk a mindennapjainkban?
Ismerjük meg a szeretetnyelveket!
Nem érti, miért nem veszed észre, hogy szeret, pedig (szerinte) mindent megtesz? Ilyenkor jön képbe a szeretetnyelv. Mint egy igazi nyelv esetében, a különböző nyelvet beszélők nem értik meg egymást. Bár a szeretetnyelv elsősorban pár- és pszichoterápiai fogalom, könnyű érthetősége és gyakorlati alkalmazása miatt érdemes olvasni róla.
Hogy beszéljünk a gyerekkel a válásról?
Veszekedhetünk a gyerek előtt? Hogyan mondjuk el neki, hogy válni készülünk? Meg lehet számára könnyíteni ezt az időszakot? Vekerdy Tamás többek közt ezekre a kérdésekre adott választ az ÉVA Psziché Esten tartott előadásában.
Skype: áldás és átok
Családom bár nagy örömömre egyben van, mégis immár szétszórva él. Bár a kapcsolattartásra ma már számos lehetőség áll rendelkezésünkre, például a skype, mégsem tudom szeretni ezeket a modern lehetőségeket. Elmondom, miért.
Nyugodtan beszélhetünk magunkban!
Szokták mondani, hogy aki magában vagy magához beszél, nem normális. Vajon tényleg így van? Miért él bennünk ez a feltételezés? Pedig egyes tudományágak szerint ha valaki magában beszél, az a pszichológiai egészség jele.
A közös családi vacsorák ereje
A családi étkezések fogalma az évek során megváltozott. Sokaknak nehéz összehozni heti egy-két közös családi vacsorát. Pedig jótékony hatással van az agyra, testre és a lélekre...
Tanítsd meg barátkozni a gyermeked!
Sok kisiskolást ér atrocitás, csúfolódás az iskolában. Ez részben életkori sajátosság, de azért elég mély nyomot tud hagyni a gyerekekben. A szülők és a tanítók sokat tehetnek azért, hogy elkerüljük ezeket a bántásokat, és már kisebb korban megtanulják a csemeték a normális keretek között zajló kommunikáció elemeit.
Alacsony a fiatalok párkapcsolati tudatossága
Úgy tűnik, a fiatal korosztály körében Magyarországon alacsony a párkapcsolati tudatosság. Mit jelent ez? Nincsenek komolyabb párválasztási szempontjaik, kevés információval rendelkeznek és nehezen beszélnek az érzéseikről, a komolyabb témákról a kapcsolataikban. Hogyan javíthatunk a helyzeten?
Télen nehezebb menedzselni a párkapcsolatokat?
Érdekesség, hogy a legtöbb szakítás február-március környékén tapasztalható, mivel a legtöbb párkapcsolat és házasság télen romlik meg, esetleg véglegesen. Talán nem is olyan nehéz kitalálni, hogy mi áll a jelenség hátterében...
Szabad-e veszekedni a gyerekek előtt?
Köztudott, hogy a gyerekek számára nem az az elsődleges, hogy mit mondunk, hanem hogy hogyan cselekszünk. A konfliktusok mindig feszültséggel teli környezetet teremtenek, ezt a gyerekek mindenképpen megérzik, titkolni tehát nem érdemes.
Te milyen szinten kommunikálsz?
A jó kommunikációt mindenhol hangsúlyozzák, és sokat olvashatunk a különböző kommunikációs technikákról is. Társas kapcsolatokban, családon belül, esetleg barátok között viszont fontos a kommunikáció szintje, mélysége is.
Nem megy a nyelvtanulás!
A legtöbbünk szájából elhangzik ez a mondat. Bizony, a magyarok nem állnak jól az idegennyelv-tudással, pedig simán lehetne javítani rajta.
Így facebookozunk mi
Átlagosan napi 86 percet tölt a legnépszerűbb internetes közösségi oldalon az átlag magyar felhasználó.
A zenehallgatáson túl
Gyakori, hogy a zenehallgatásnak sok előnyt tulajdonítanak, ugyanakkor a zenetanulás bizonyítottan lepipálja a kétségkívül szórakoztató időtöltést.
Szakíts, ha bírsz!
Sokan hónapokig, évekig élnek rossz, vagy nem kielégítő párkapcsolatban, bizonytalanságban, őrlődésben. Lépni azonban mégsem mernek… Mi lehet ennek az oka, és mit lehet tenni?
Miért lépnek ki a nők a kapcsolatból?
A házasság, illetve a párkapcsolat a legkiélezettebb terepe a nemek között megfigyelhető gondolkodásbeli, értékelésbeli és elvárásbeli különbözőségeknek.
Kommunikációs patthelyzetek
Ismerős az a helyzet, amikor bármennyire is igyekszünk vágyainkat kifejezni, az valahol félrecsúszik, félreértelmeződik? A szakértők szerint ez nagyon is általános jelenség a kommunikáció világában.
Tabuk nélkül a párkapcsolatokról: Interjú Pilát Gáborral – 1. rész
Interjúsorozatot készítettünk Pilát Gábor kommunikációs szakemberrel a munkájáról és a legizgalmasabb párkapcsolati kérdésekről. Ezen a héten a három részes beszélgetés első részletét olvashatják.
Hat a gondolkodásmódunkra az étel, amit eszünk
Bizonyított tény, hogy befolyásolja a gondolkodásunkat, a hangulatunkat, a lelkiállapotunkat az elfogyasztott étel. Tehát már csak ezért sem mindegy, milyen étkeket veszünk magunkhoz. Mindez túlmutat azon, hogy a csokoládé boldogságot okoz…
Magyar fejlesztés, nemzetközi siker
A Vodafone Magyarország 2015. február 4-én mutatta be a már több nemzetközi katasztrófa helyszínén bevetett hordozható mobilhálózat továbbfejlesztett változatát, a világon egyedülálló Instant Network 3G-t. Az eredeti modellnél jóval kisebb, ugyanakkor többszörös kapacitással rendelkező bázisállomás most debütáló prototípusát Pervai Csaba és Tóth Róbert, a Vodafone Magyarország rádiós hálózat üzemeltetési szakértői tervezték és építették meg.
A tartós és boldog párkapcsolat titka
Minden ember más, és különböző dolgokra vágyik ezért a boldogsághoz vezető út is nagyon sokféle lehet. Nincsen tuti recept a boldog párkapcsolatra sem, de meghatározhatóak olyan dimenziók, amelyek leginkább befolyásolják egy kapcsolat működését.
Beszédes arckifejezések, kézmozdulatok, érintések…
Az iskolában ugyan jobb esetben találkozunk a nonverbális kommunikáció fogalmával, de arról, hogy hogyan lehet tudatosítani illetve dekódolni a testbeszédet nem tanulunk, pedig az élet számos területén hasznunkra fordíthatnánk ezt a tudást, képességet.
Mire figyeljünk oda a kapcsolat elején?
Nehéz nyitott szemmel járni akkor, amikor egy párkapcsolat elkezdődik. Az emberek általában szerelembe esnek, és ezzel akarva-akaratlanul felhúzzák a rózsaszín szemüveget, amely jó ideig eltakarja a kapcsolat problémás pontjait.
A végtelen türelem buktatói
A türelem az egyik legfontosabb emberi erény. A régi erkölcstan-könyvekben bizonyára az első oldalakon szerepelt a fontossága, valamint a gyakorlásának módja, de manapság is nehezen lennénk meg nélküle.
Online hazugságok
Köztudott, hogy a kommunikáció nemcsak a kimondott vagy leírt konkrét szavakat, mondatokat jelenti. Része a testbeszéd, és egyéb nem verbális eszközök, melyek együttesen informálnak minket az üzenet valódi tartalmáról, és másik fél viszonyulásáról.
Márkahűség egyenlő vallásos hit?
Belegondoltunk már abba, hogy világunkban a vásárlás szerepe teljesen átformálódott, jelentősége és funkciója nagyon hasonlatossá vált a vallásokéhoz? Egy-egy új márka megjelenése, szinte egy vallásalapítással ér fel.