Szezonális zöldségek májusban
Elérkezett az a tavaszi hónap, amikor a piacon már csupa friss és szezonális zöldséget találhatunk. Érdemes tudni, miért fontos ezeknek az idény zöldségeknek a fogyasztása, és hogyan csempészhetünk többet belőlük az étrendünkbe. Felejtsük el végleg a telet, és készüljünk tápanyaggal és vitaminokkal teli friss ételekkel a nyárra!
Gomba vásárlásnál erről mindenképp tudnod kell!
A fehérkalapú csiperkegomba igencsak keresett árucikk, de kevesen tudják úgy elkészíteni, hogy a lehető legtöbb tápanyag benne maradjon, miután a tányérra kerül. Akkor most nézzük, hogy miként kell úgy gombás finomságot készíteni, hogy annak ne csak az íze, hanem a tápértéke is kiváló maradjon.
5 kreatív szülő-gyerek program, ami a gyerekek fejlődését is segíti
Az együtt töltött minőségi idő semmivel sem pótolható a gyerekek szellemi és mentális fejlődése szempontjából, ráadásul a közös programok a szülőknek is segítenek a töltekezésben. Legyen szó például közös sütés-főzésről, meseolvasásról vagy mesehallgatásról, ezek a tevékenységek mind segítenek elmélyíteni a szülő és a gyerek közötti kötődést, támogatják a kicsik fejlődését, és nem utolsó sorban rengeteg boldog közös emléket is begyűjthetnek velük.
Nehéz elhinni, de idén másmilyen is lehet a karácsony
A karácsony rengeteg magyarnál jelenti a mértéktelen evést és ivást, a túlzott alkoholfogyasztásról nem is beszélve. Talán nem véletlen, hogy sokan az új esztendőt általában valamilyen fogyókúrával kezdik. Pedig, némi odafigyeléssel elkerülhető, hogy a karácsony a hízásról szóljon. Itt van 4 tipp, amelyekkel egészségesebben vészelhetjük át az ünnepeket.
Mire használható a fehér mák?
A „hagyományos” európai kékes-szürke mákfajtát, mindenki ismeri és használja is a konyhában. De vajon tudjuk-e, hogy a fehér mákot, hogyan tudjuk beépíteni az étrendünkbe, illetve, hogy milyen hatással bír az egészségünkre?
Miért fogyasszunk sütőtököt?
Az ősz egyik nagy klasszikusa a sütőtök. Szeptembertől januárig tart a szezonja, és a nevével ellentétben nem csak sütni, de főzni, köretként, desszertként is felhasználható. A felhasználásának sokszínűsége mellett, számos jótékony hatással is rendelkezik, így könnyedén feltölthetjük a vitaminkészletünket a hideg időben.
Mit csinál az, aki szuvidál, blansíroz, konfitál?
A hideg idő megjelenésével az emberek egyre inkább a szoba melegében, bekuckózva várják, a jó idő eljövetelét. Ezt kihasználva a műsorok is egyre színesebb palettát próbálnak felmutatni, melyek egyik elengedhetetlen műsorszáma a főzős adások. De vajon tudjuk-e, hogy egy-egy kifejezés mit jelent?
Xilit, a természetes és biztonságos édesítő
A fehér kristálycukor ételeink és italaink édesítésére történő széleskörű használata korunk egyik legfőbb táplálkozásbeli problémája. A finomított cukor túlzott fogyasztása bizonyítottan hozzájárul számos igen súlyos betegség kialakulásához, tudósok többek között a rák egyik kiváltó okának is tartják. Számos alternatív megoldás, mint például az aszpartám vagy a magas fruktóztartalmú kukoricaszirup, gyakran még a fehér cukornál is károsabb a szervezet számára. A xilit viszont kiváló és egyedülálló helyettesítője a hagyományos cukornak, ráadásul jótékony hatással is van az egészségre. Íme, hogy miért.
Alufólia kisokos
Számtalan háztartásban megtalálható az alufólia a konyhai eszközök között. A legtöbb ember, sütéshez, vagy élelmiszer csomagolására használja, de számos további lehetőségeket is rejt magába. Az elmúlt években pedig arra keresik a kutatók a választ, hogy egészséges-e a használata.
Sütés, főzés zsiradék nélkül, na de hogyan?
Ma már egyre népszerűbbé válnak a forró levegős fritőzök, hazánkban is. Sok háziasszony a kényelem miatt választja, de gondoljunk az egészségünkre is, ha emellett a főzési mód mellett döntünk. Ez a speciális folyamat gyakorlatilag a főzés és a sütés közötti átmenetnek számít. Akkor hogyan is működik ez a szerkentyű?
Okok, amiért megéri mindennap salátát enni
Bár a legtöbben a salátákat a nyulak és kecskék eledeleként azonosítják, rendkívül táplálóak, vitaminok és értékes ásványi anyagokban rendkívül gazdagok. Ezért is érdemes őket rendszeresíteni a táplálkozásunkban. És ezt nem csak én mondom, tudományosan bizonyított, hogy a salátaevésnek rengeteg jótékony hatása van. Ebből gyűjtöttem össze neked most 10-et.
Hogyan pakoljunk be helyesen a mosogatógépet?
Úgy hiszem, a legtöbb embernek nem tartozik a kedvenc házimunkái közé a mosogatás. Főleg egy jó buli vagy családi rendezvény után, mikor halomban állnak a mosatlanok. Így hát a legjobb barátunk a mosogatógép, de tudjuk-e hogyan is kell helyesen belepakolni.
Minden, amit a kókuszdióról tudni érdemes
A kókuszdió szó hallatán legtöbbünk szeme előtt valószínűleg egy trópusi tengerparti nyaralás képe jelenik meg, és talán bele sem gondolunk abba, hogy mennyire tápláló, egészséges eledel a kókusz. Pedig így van! Az indonézek nem véletlenül mondják azt, hogy a kókuszpálma megad mindent, ami az élethez kell. Tudj meg te is többet az „élet fájáról”, pontosabban annak terméséről: olvass tovább!
Közeledik az ősz – lassíts Te is egy kicsit!
Az évszakok váltakozása mindig frissítő számomra. Az ősz közeledtével érzem, mennyire csodálatos is az. Csodálatosak a késő nyári fények, és ahogy valóban beköszönt, minden évben meglepődöm, milyen meglepetéseket tartogat.
3 gyors ebédötlet a hétköznapokra
Szeretek jól enni. Szeretek tudatosan enni. Szeretek fenntarthatóbban enni. Ezeken kívül viszont azt is szeretem, ha az ebéd természetesen minél gyorsabban és minél kevesebb erőfeszítéssel kész van.
A mángold három zöldség egyben
Fehér, lila vagy piros levélnyele vastag, levele húsos, sötétzöld, igazán dekoratív zöldségféle, finom, és egyesíti magában a spenót, a spárga és a rebarbara tulajdonságait.
Új kedvencünk, az édesburgonya - recepttel
Habár nevében hasonlít a burgonyára, rendszertanilag máshová tartozik, gumóinak hasonló alakja miatt azonban mégis így nevezték el. Ismerheted batátaként is, sokan így hívják.
Mi is az a turbolya?
Ha különleges ízvilággal lepnénk meg a családot ebédre, akkor bátran nyúljunk a turbolyához. Ez a népi gyógynövény amellett, hogy számos jótékony hatással bír, rendkívül jó fűszernövényünk. A francia konyhában igen gyakran találkozhatunk vele, különböző fogások kapcsán, hazánkban sajnos már koránt sem használják ilyen rendszerességgel.
Beltéri projektek esős időre
A tavalyi tikkasztó nyár után talán senki nem gondolta, hogy az idei ennyire másképp indul, és az esős időszak hosszan uralkodik majd felettünk. Ilyen esetekben sokszor kreatívnak kell lennünk, mit is csinálhatunk bent a házban, akár egyedül, akár gyerekekkel, hogy a mindennapok ne legyenek unalmasak se.
Mire jó a kömény?
A kömény hazánkban alapfűszernek mondható, így a legtöbb háztartásban megtalálható. Az étel ízesítése mellett, számos jótékony hatással is bír, ezért érdemes gyakran fogyasztani. Nézzük meg, milyen hatással lehet ránk a fűszerkömény.
Veteményes az erkélyen
Ha mindenünk a kertészkedés, vagy csak szeretnénk mi magunk megtermelni az ebédhez való zöldségeket, de lakásban lakunk és csak egy kis erkéllyel rendelkezünk, akkor se keseredjünk el. Van megoldás. Nem árt tisztában lennünk azzal, hogy melyek azok a növények, amik alkalmasak lehetnek a cserépbe ültetésre. Nézzük meg tehát, amelyeket sikerrel nevelhetünk balkonládákban is?
Fehérrépa-nem csak a húslevesbe
A fehérrépa igazi európai csemege. Mifelénk a petrezselyem gyökere nélkül elképzelhetetlen a húsleves, nem létezik vadas mártás és még igen sok ételünk megkívánja ezt az alapzöldséget.
A lencse jótékony hatásai
Sokáig a hüvelyesek fogyasztása ellen voltam, mivel egyszer olvastam, hogy nagyon sok lektint tartalmaznak, ami nem előnyös a bélbaktériumok és a bélfal számára. Mára azonban megtaláltam a középutat, és igaz csak mértékkel, mert ha nagyobb mennyiségben fogyasztom, az én gyomromat is megviseli, de igyekszem beiktatni az étrendünkbe, hiszen olyan előnyös tulajdonságokkal is bír, amiket kár lenne veszni hagyni. Lássuk, mik ezek!
Hobbik, amik javítják a hangulatot
Egyszerű tevékenységekkel is tehetünk a mentális egészségünk érdekében, amik nem csak kikapcsolnak, de javítják a hangulatot is.
A birsalma jótékony hatásai és felhasználása
A birsalma hazánkban az őszi időszak jellegzetes növénye. Ráadásul három néven is ismert: birs, birsalma és birskörte. Fanyar ízvilágával, emellé pedig “fogtörő” keménységével a legtöbb ember szemében nem kedvelteti meg magát. Holott a gyümölcsnek rengeteg pozitív hatása is van a szervezetünkre, és birsalmasajtot vagy lekvárt is készíthetünk belőle, valamint sültek mellé is fogyasztható.
Készítsd el a saját házi pestodat!
Ha te is odavagy a bolti verzióért, de szeretnéd kipróbálni, vajon mennyire bonyolult otthon elkészíteni, vagy egyszerűen csak biztosra akarsz menni, milyen összetevőkkel dolgozol, és tudni, hogy amit elfogyasztasz, valóban mit tartalmaz, kattints!
A raclette sajt készítésének titkai
A raclette-et Svájcban a múlt évszázad végén „fedezték fel”. Wallis szőlőhegyein a szüret végén már igencsak csípős hideg volt, szívesen ettek volna valami meleget. Minthogy a svájci hegyek telis teli vannak tehenekkel, a kamrák és pincék mindig dugig vannak finomabbnál finomabb sajttal.
Amit a sörélesztőről tudni kell
A sörélesztő a Saccharomyces cerevisiae nevű egysejtű, mikroszkopikus méretű gombaféle, melyet -ahogy a nevéből is kiderül- alapvetően a sörgyártás során használnak.
Főzöd vagy párolod?
Mindennapos küzdelem, hogy a konyhában finom, változatos, lehetőleg olcsó, ám egészséges ételeket alkossunk. Nem csak gyerekeink fejlődésének és immunrendszerének érdekében, hanem azért is, hogy mi, felnőttek is kellő tápanyaghoz és energiához jussunk minden nap, nem mindegy, hogy ételeinket hogyan készítjük el.
Ínycsiklandozó kivis receptek
A kivi valóságos egészségbomba, bőségesen tartalmaz vitaminokat, ásványi anyagokat és rostokat, ennek köszönhetően számos gyógyhatással is rendelkezik.
Stresszmentes otthon
Első gondolatom az volt, hogy azért fontos ez a téma, hogy a munkahelyi elvásárok, a zajos iroda, a lármás iskola és óvoda, a levegőtlen edzőterem, a zsúfolt parkolók, a hétköznapi rohanás után legalább az otthonunk a nyugalom szigete lehessen.
Az étkezési kovaföld egészségügyi előnyei
Mi az, ami elsőre eszedbe jut a mentáról? Talán az édes illata és hűvös íze. A mentol az, ami a menta karakteres aromáját adja. Levelét frissen vagy szárítva teák, italok, zselék, fagylaltok, szirupok ízesítésére használják.
Érdekes tudnivalók az articsókáról
Az articsóka származását tekintve Észak-Afrikában őshonos növényfaj, már az ókori kultúrákban is kiemelt ínyencségnek számított, ugyanis afrodiziákumnak vélték.
Mentás finomságok nyomában
Mi az, ami elsőre eszedbe jut a mentáról? Talán az édes illata és hűvös íze. A mentol az, ami a menta karakteres aromáját adja. Levelét frissen vagy szárítva teák, italok, zselék, fagylaltok, szirupok ízesítésére használják.
Szerencsehozó szilveszteri és újévi ételek
A legtöbb babona a gasztronómiában talán a szilvesztert övezi, gondoljunk csak a lencsére, vagy a malacra.
Fontos dolgok, amiket tudnod kell a quinoáról
Napjaink egyik kedvenc gabonaféléje, a quinoa, amellett, hogy nagyon jóízű, tápláló, gluténmentes, nagyon könnyen emészthető, vitaminokban és aminosavakban is igen gazdag. Egyszóval: igazi szuperélelmiszer. Nézzük mi mindenre jó, és hogyan tudjuk felhasználni!
Így főzhetünk görög joghurttal
A hagyományos eljárással készülő görög joghurt attól olyan ellenállhatatlanul telt és krémes, hogy átszűrik, azaz eltávolítják a joghurtból a savót. Isteni desszert csak úgy magában, vaníliával ízesítve vagy gyümölcsökkel dúsítva, ám nem csak arra jó, hogy elkanalazgassuk uzsonnára, többféle étel elkészítéséhez is felhasználhatjuk. Mutatjuk, mi mindenre használható.
Érdekességek a kuszkuszról
A kuszkuszt sokan összekeverik a bulgurral, pedig a kettő nem ugyanaz: mint a fentiekből is látszik a kuszkusz gyakorlatilag egyfajta tészta, a bulgur pedig egy gabonaféle.
Mandulatejből készült édességek
A mandulatej az egyik legízletesebb gabonatej, amely rostokban, ásványi anyagokban, illetve E-vitaminban gazdag. Nemcsak ízének, hanem magas kalciumtartalmának köszönhetően is pótolja a tehéntejet, így tej-allergiában szenvedőknek kifejezetten ajánlott. Alacsony kalóriatartalmának köszönhetően fogyókúrázók is bártan fogyaszthatják.
Spenótos ételek a főzeléken túl
A spenót igazi vitaminbomba, természetes vasforrás. Bár számos jótékony hatása van, igencsak megosztó étel, sokan nem szeretik a krémes spenótfőzeléket. A spenótból nem csak főzeléket készíthetünk, feldobhatjuk vele a tésztaételeket, salátákat és még a húsokat is.
Finomságok édesburgonyával - válogatás
Az édesburgonya az utóbbi időben nálunk is egyre elterjedtebb - mutatjuk, mi mindent csinálhatsz belőle!
A csicseriborsó jótékony hatásai
Néhány évvel ezelőtt csak az igazi wellness fanatikusok ismerték és fogyasztották a humuszt, igaz, ők is csak ritkán. Mára már a legtöbb szupermarketben egy saját, kisebb részleget foglal el, bár az átlag magyar háztartásban még mindig nem kerül rendszeresen az asztalra.
Ínycsiklandozó lazacos fogások
Lazacot ritkán eszünk, pedig ez a rózsaszínű húsú, gazdag ízű hal számtalan módon elkészíthető. Jól illik hozzá a spenót, a sóska, tésztával, tejszínnel, zöld fűszerekkel is harmonizál.
Ínycsiklandozó avokádós receptek
Az avokádó telítetlen zsírsavakban gazdag, A-, B-, C- és E-vitamint is tartalmaz, valamint a gyümölcsben kálium, foszfor, vas, nátrium, illetve kalcium és magnézium is megtalálható.
Egészséges téli ételek
A téli megfázásos időszakban nélkülözhetetlen az egészséges, könnyű és tápláló étrend
Laktató húsmentes levesek
A levesek többnyire előételek, felvezetői az igazi laktató, teljes értékű főfogásnak. Kivéve, ha olyan gazdagon készülnek, hogy maximum egy túrógombóc vagy egy-két palacsinta fér csak belénk, miután elfogyasztottunk egy tányérral.
A galagonya jótékony hatása
Bátran állíthatjuk, hogy a galagonya, ez a szúrós ágú, rendkívül hosszú életű cserje a szív megmentője.
Marhából készült ínycsiklandozó ételek
A legkedveltebb vörös hús. Részei: bélszín (vesepecsenye), comb, lapocka, első-, és hátsólábszár, tarja, nyak, rostélyos, csontos hátszín, puha hátszín, oldalas és a szegy.
Tippek a karcsú derék eléréséhez
A darázsderék és a lapos has minden nő legnagyobb álma, de a jó hír az, hogy kitartó edzéssel nem lehetetlen elérni. Különösen a téli időszakban érdemes erre odafigyelni, hogy ne közvetlenül a bikiniszezon előtt kapkodjon az ember az alakformálással.
Egyszerű receptek egyetemistáknak
Három egyszerű, egészséges és laktató recept (nemcsak) kezdő szakácsoknak!
Jövő hét szerdán hirdetik ki a felsőoktatási felvételi ponthatárokat, idén is több tízezer fiatal életét befolyásolja. Az érettségi után, akár folytatja tanulmányait vagy dolgozni megy a diák, önállósodni fog, ami magába foglalja a főzést is.
Szuper finom lekvárok
A lekvár vagy gyümölcsíz olyan sűrű pép, amely a gyümölcscukorral vagy cukor nélkül történő főzése által jön létre. Főleg szilvából és sárgabarackból készítik a hagyományos házi lekvárt, amely tipikusan kelet-közép-európai étel.
Szedres finomságok nyárra
A friss szeder nyersen is szuper nassolnivaló, de a lédús bogyók remek kiegészítői a különféle desszerteknek a muffinoktól a fagyikon át a pohárkrémekig
Spárga a szuperegészségért
A spárgában nagyon kevés a zsír és a kalória (egy csészényi mennyiségben mindössze 32 van), emellett viszont sok a rost, ezért ideális étel azoknak, akik le szeretnének dobni pár kilót. Legjobb, ha főtt tojással párosítjuk, mert a tojásfehérje tartalmával együtt komplett étkezésnek számít, amely hosszú időre jól is lakat.
Csicseriborsóból készült receptek
A csicseriborsó az egyik legősibb kultúrnövények egyike, a Közel-Keleti térségben kb. 7,500 éves maradványokat is találtak. Legfőbb termőhelyei a mediterránium országai, Nyugat-Ázsia, és az indiai szubkontinens. Közepes méretű száraz hüvelyes, jellegzetes csúcsos kitüremkedéssel.
Sajtos finomságok
A sajt az egyik legsokoldalúbb konyhai alapanyag, hiszen az előételtől a főfogáson át a desszertig mindenfélét készíthetünk belőle.
A sokoldalú tojásfestés
A Húsvét nem az igazi egy nagy fonott kosár színes tojás nélkül. De vajon melyek a legnépszerűbb és legötletesebb technikák? Ha eddig nem is volt kedved nekiállni a tojásfestésnek, most reméljük kedvet hozunk hozzá.
Ráérős főzés
Ha abban a szerencsés, avagy kevésbé szerencsés helyzetben vagy, hogy sok időt tölthetsz az otthonodban, esetleg van egy-két ráérősebb napod, próbálj ki valami olyat, amire néha sajnálod az idődet. Gyors ételek, gyors étkezés, gyors főzés helyett próbáld ki a lassú ételek, hosszú étkezés, ráérős főzés kombinációját. Adjuk meg a tiszteletet az ételnek, amit készítünk és fogyasztunk!
Ne őrülj meg otthon
Nyilván nem is tehetünk most mást, mint nyugalmunkat valamennyire megőrizve óvjuk magunk és szeretteink egészségét, betartsuk a szabályokat, de hogyan ne őrüljünk meg otthon?
Legfinomabb csokis édességek egészségesen
Személy szerint mindent imádok, ami csokis. Persze nehéz ezt úgy megoldani, hogy a kalóriák ne lóduljanak az egekig, de azért nem lehetetlen. Egyszerű trükk, ha a csoki helyett natúr kakaóport használunk – és ez nem is olyan nagy turpisság, hiszen a csoki is kakaóból van.
Kalóriaszegény pizza receptek
A pizza az egyik legaddiktívabb és legnépszerűbb étel. Az emberek viszont a legritkább esetben készítik el a saját pizzájukat otthon. Ennek vagy az az oka, hogy bonyolultnak gondolják, vagy az, hogy a futár gyorsabban megérkezik vele.
Senki sem veszi észre, ha megcsináljuk, de azonnal , ha nem…
A házimunkáról van szó bizony. Azt mondják, hogy összesen négy hónapot töltünk vasalással az életünkből, legalábbis egy friss tanulmány szerint. Utálatos házimunka.
Egészséges életre nevelnéd gyermeked?
Az életmódját mindenki maga választja, de azért van hatása annak, ahogyan a körülöttünk lévő emberek, a hozzánk legközelebb álló személyek élnek. Ez az állítás a gyermekekre hatványozottan igaz. Ezért nekünk, felnőtteknek még nagyobb felelősséggel kell eljárnunk velük kapcsolatban
A média és az étkezés
Napjainkban a média és a közösségi oldalak hatása az életünkre tagadhatatlanná vált. A zenei ízlésünk, az öltözködésünk, a stílusunk mind nagyban függ attól, amit a tévében vagy az internet világában tapasztalunk. Ez az étkezésünkre is vonatkozik, melyet impliciten és expliciten egyaránt befolyásol a virtuális világ.
Mit tegyünk az ünnepi maradékkal?
Amikor már rá sem tudsz nézni a zsírban és szénhidrátban bővelkedő karácsonyi menüre, jól jön egy kis változtatás az étrendben a két ünnep között. Nem ritka, hogy az ünnepi fogások egy része megmarad. Ám ha te sem vagy a pazarlás híve, nagyon egyszerűen készíthetsz finom ételeket belőlük.
Fűszerek, amelyekkel felturbózhatod a halat
Az ételek fűszerezése egyéni ízlés dolga. Függhet családi szokásoktól, hangulattól vagy éppen betegségektől. Jó azonban, ha szem előtt tartunk néhány szempontot: milyen fűszert mivel érdemes társítani.
Leves minden nap? Jó ötlet!
Sokaknak javasolják manapság a levesdiétát, aminek különböző okai lehetnek. Ám ez egyáltalán nem jelent lemondást, hiszen rengeteg módon variálhatjuk ezt a fogást. Íme, hét ötlet, ha kedvet kapnál egy hétig alkalmazni a diétát.
Finom, őszi cukormentes édességek
Csak azért, mert diétázunk, még nem kell lemondanunk minden földi jóról, igaz? Az újév napjától fogyókúrázó, és a mai napig kitartó hősöknek készült, hogyha elhatározásaik meg-meginognak egy-egy cukrászda mellett elhaladva, ne engedjenek a csábításnak - készítsék el a kedvenc édességüket light változatban!
Ezért érdemes naponta gombát enni
Az éves 1-1,5 kg-os személyenkénti gombafogyasztás duplája lenne az ideális, amihez a hazai csiperke- és laskagomba-termesztés kiváló alapul szolgál. A NAK szerint ez elősegítené a lakosság D-vitamin-szintjének javítását is.
Karalábé jótékony hatásai
Hiába szuperélelmiszer, mégsem tartozik a legnépszerűbb ételek közé a karalábé. Nekünk viszont van nyolc érvünk, amikkel bebizonyítjuk, hogy mégiscsak érdemes étrendünk részévé tenni ezt az érdemtelenül háttérbe szorított zöldséget. Ezek közül csak az egyik, hogy több C-vitamint tartalmaz, mint a citrom!
Vegán vacsora egy hétre
Ha érdekel, milyen lehet a vegán életmód, de nem akarsz túl sokat gondolkodni a menün, akkor próbálj egy hétig vegán vacsorát főzni. Garantáltan magával fog ragadni.
Költözési depresszió
A költözés nemcsak egy új otthon létrejöttét jelenti, hanem a régi elvesztését is. El kell szakadni a hely hangulatától, emlékeitől, és ez sokakban negatív érzelmeket kelt. Ezeket pedig nehezebb leküzdeniük, mint gondolnánk.
Proteinpor az edzőtermen túl!
Az edzőtermen túl is van élet! A proteinporok nemcsak arra alkalmasak, hogy edzések után turmix segítségével leguríts belőlük egy adagot, hanem a sütésben, főzésben is remekül helytállnak. Legyél kreatív és kísérletezz bátran!
Vegetáriánus könnyű, nyári receptek
Sokan egészségügyi okokból válnak vegetáriánussá, mivel el akarják kerülni azokat a betegségeket, amiket a húsfogyasztásnak tulajdonítanak. Íme pár recept a menü tervezéséhez.
Hűsítő dinnyés finomságok
Tele van hasznos anyagokkal. A görögdinnyében sok a C-vitamin, a kalcium, a magnézium, a rost és a kálium is, ezen kívül tartalmaz még A-vitamint, B1-, B3- és B6-vitamint, valamint sokféle karotinoidot, például likopint.
Táborozás felnőttként
Nem, a tábor nem csupán egy olyan hely, ahová óvodás vagy iskolás gyermekünket küldjük, míg mi a végeláthatatlan munkával küzdünk a nyári időszakban. Táborba az ifjúság is járhat, akik közösségben akarják tölteni az idejük egy részét, és ugyanúgy felnőttek is, akik új élményekkel akarnak gazdagodni.
Gyorsan elkészíthető vendégváró falatok
Ha már körbetelefonáltuk a barátok és meginvitáltuk őket otthonunkban, illik megadni a tiszteletet, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy kifogástalan vendéglátóként maradjunk meg a távozó meghívottak emlékezetében.
Nyáron fogyni? Lehet!
Nyáron mindenki szeretne gátlások és komplexusok nélkül strandolni, azonban ez nem mindenki számára lehetséges, hiszen rengetegen elégedetlenek az alakjukkal. Ám a megoldás nem az, hogy nem járunk strandra, nyáron is lehet fogyni. Aki nem hiszi, próbálja ki.
Lekvárfőzés egyszerűen – nemcsak gyakorlott háziasszonyoknak
Noha nagyszüleink rengeteg anekdotát mesélnek a régi szép időkről, amikor még hatalmas üstben főzték a lekvárt, mára már a lekvárkészítés efféle hagyománya kissé más formát öltött. Ma már az is könnyen tehet el lekvárt, aki nem annyira járatos a konyhában.
Nyári, diétás ételek vacsorára
Szeretnél megszabadulni a súlyfeleslegtől, de elvesztél a diéták rengetegében és tanácstalan vagy, melyikbe vágj bele? Íme pár tipp vacsorára, amelyek hasznodra válhatnak.
Olívaolaj kiváló gyógyhatásai
Az olívaolaj rengeteg zsírsavat és fontos vitamint tartalmaz, vagyis egy nagyon hasznos termék az egészségünkre nézve. Napjainkban Olaszországban és Spanyolországban termesztik a legtöbb olajbogyót. Az olívaolaj az olajfa csonthéjas terméséből előállított zöldessárga, jellemző illatú, kellemes, édeskés ízű folyadék, mely nagyon egészséges.
Legerősebb zsírégető fűszerek, amelyek megduplázhatják a fogyást
Kapszulák helyett próbáld ki, hogy más alapanyagokkal főzöl. Gondoltad volna, hogy vannak olyan zsírégető fűszerek, amelyek jobbá, finomabbá, ízletesebbé teszik ételeidet és közben a fogyást is segítik? Pedig így van!
Szörpök a kertből
Kertünk egy természet adta csoda: friss, éltető és ízletes, egészséges élelmiszerek tárháza. Akinek kertje lehet, érezze magát igazán szerencsésnek. Azonban kertünk terményeiből nemcsak lekvárok készülhetnek, hanem rendkívül finom és változatos szörpök is.
Neked mi a hobbid?
Nemcsak stressz-szintünket csökkenti, de életünket is változatossá teszi egy értelmes hobbi, egy hasznos szabadidős tevékenység, egy szórakoztató időtöltés. Neked mi a szenvedélyed?
Az egyik legszuperebb fehérjeforrásunk, a tojás
Nem a legolcsóbb fehérjeforrás, de az egyik legjobb. Egy átlagos, és rendes tojás ~60 gramm. Sajnos sokan az olcsóbbat veszik meg, de az „S” méretűek többnyire még az 50 grammot se érik el.
Dobjuk fel a konyhát!
A vidám hangulatot, harmóniát nemcsak a kertünkben, teraszunkon, nappalinkban tudjuk megvalósítani, a konyhát is fel lehet dobni hangulatos ötletekkel. Lássuk, hogyan!
Meglepően egészséges húsvéti falatok
A húsvét egy hosszadalmas „liturgia” része, ha jobban tetszik záró akkordja, amely Krisztus feltámadását hivatott megünnepelni. Az ünneplés módja ilyenkor az egyházi szertartásokon és a pogány eredetű locsolkodáson túl a hús újbóli magunkhoz vétele. A mértékletesség viszont elengedhetetlen a bűntudat és a hasfájás elkerülése érdekében.
Gluténérzékenység: divat vagy betegség?
apjaink egyre égetőbb kérdését adják a különböző ételintoleranciák, s míg a mai napra a cukorbetegek már nagyjából minden boltban tudnak maguknak vásárolni, a gluténérzékenyeknek még mindig nehéz dolguk van. Olykor az is problémát jelent, hogy ők maguk elfogadják ezt a betegséget, de ha azon túl is esnek, a környezetükkel megértetni a helyzetet még mindig nehéz.
Húsvét vegetáriánus szemmel
A húsvéti időszak joggal a tavasz egyik tetőpontja. A ragyogó időt az ünnepi hangulat és egy kis munkaszünet is megkoronázza, a vallási háttér mellett. A hagyományok széles tárházát vonultathatjuk fel, ami az ünnepi menüben is megmutatkozik. De nem megy ez ilyen könnyen, ha vegetáriánus vagy.
Tavaszváró egészséges, ínyenc falatok
Egyre jobban vártuk, hogy rügyet bontsanak a fák, elődugják fejüket az első virágok! Jó hír, hogy a madarak már másképp dalolnak, hívogatják a tavaszt, érzik a jelenlétét. Tavaszváró ételekkel talán mi is a konyhánkba varázsolhatjuk ezt a varázslatos évszakot.
5 tipp, hogy mit kezdj a szabadidőddel
Az élet folyamatos tanulás. Tanulás akkor, ha egy képzést szeretnénk elvégezni, és tanulás akkor is, ha önmagunkkal kapcsolatos feladataink vannak. Ugyanígy néhányunknak tanácsra lehet szüksége, ha arról van szó, mit kezdjen a temérdek szabadidejével. Nem mindenkinek a rohanó életmód a legnagyobb ellensége.
Levesek – amelyek lehetnének népszerűbbek
Egyes kultúrákban levest enni sem szokás. A franciák például leginkább valami könnyű salátát esznek előétel gyanánt. Mi viszont élünk-halunk az ízletes levesekért, sőt, újabb és újabb variációkat találunk ki, amelyeket elkészíthetünk. Pedig vannak hagyományos levesek, melyek a megérdemeltnél kisebb figyelmet kapnak. Belőlük láthatunk egy rövidebb összeállítást.
Olivás tésztaétel olasz fűszerekkel
Ezúttal egy olyan olaszos tésztaételt mutatunk be nektek, amelyet még nagyanyáink sem szólnának le, ha a vasárnapi frissensült helyett az asztalra kerülne.
Nátha kezelése gyorsan
Tél van, és a változékony időjárás ellenére többnyire hideget tapasztalhatunk a napi sétáink során. Amivel semmi gond nincs, egészen addig, míg meg nem jelenik az ismerős vörös folt az arcunkon, amit az orr folyás okoz, és el nem kezd rázni a hideg a fűtött szobában is. A téli náthán mindenki szeretne minél hamarabb túlesni. Mutatunk pár örök érvényű tippet.
Végeztem a vizsgákkal – hogyan tovább?
Bár az egyetemistáknak a vizsgaidőszak a legnagyobb mumus az évben, mégis megtörténhet, még ha ritkán is, hogy idő előtt végeznek a vizsgáikkal. Hogyan lehet a megmaradt időt a lehető legjobban kihasználni? Most erre mutatunk pár ötletet.
Kimerülés ünnepek előtt
Igazán nehéz az év utolsó heteiben egyensúlyt tartani az elfoglaltságok között. Nagy év végi hajrá van a cégnél, szalagavatók közelednek és múlnak, beköszönt a vizsgaidőszak, vagy a félévzárás, és még a karácsony is hatalmába kerít minket a nagy készülődési lázzal. Mire az ünnepek eljönnek, már semmi energiánk nem marad.
Nincs időm főzni – hogyan oldjam meg?
Jókat enni mindenki szeret, de megfőzni nincs mindig idő. Ebből a problémából élnek meg annyira jól az éttermek, és azok a kifőzdék, amelyek hétköznap kifejezetten azért vannak nyitva, hogy a gondterhelt, fáradt emberek betérhessenek egy tál főtt ételre, ami még viszonylag megfizethető árban van. Mégis sokkal jobban vágyunk egy nehéz hét után otthoni ízekre.
Ünnepi veszélyek
Az ünnepek közeledtével, a téli hideg beköszöntével és a fűtési szezon kezdetével több veszély leselkedik ránk otthonunkban, melyre érdemes felhívni a figyelmet.
Diéta pasival
Bizonyos kor felett a férfiaknak is lépéseket kell tenniük annak érdekében, hogy jó formában maradjanak, ne hízzanak el. Edzésre és diétára van szükségük, ez persze kényelmetlen nekik, hiszen nem sok kedvük van életmódváltáshoz, szigorú étrendhez. Hogyan segíthetünk nekik?
Nem kerül ennyibe, hogy lefogyj!
A diéták és fogyókúrák útvesztőjében gyakran választjuk a kényelmesnek tűnő, gyors megoldásokat, még akkor is, ha rengeteg pénzünkbe kerül. Biztosan nincs más megoldás?
Zabkása, arcradír, hajpakolás
A zab nagyon népszerű, olcsó és egészséges élelmiszerünk. Magas rost és gazdag E- illetve B-vitamintartalma mellett számos gyulladáscsökkentő anyagot is tartalmaz, a bőrnek is valóságos csodaszer, ne csak együk, külsőleg is szépüljünk tőle!
Egy nap a Balcsin avagy gyros, ahogy én szeretem
Tóparti nyaralások alkalmával egy diétázó valóságos aknamezőre lép, hiszen mindannyian jól ismerjük a strandok, tópartok, Balatonpart büfékínálatát. Vajon ilyenkor mit válasszunk?
Magyarországi nemzetiségek konyhája – Horvátok
A Magyarországon élő nemzetiségek közül a következő, amelynek konyhájával megismerkedhetünk, a horvátoké. A népszerű ételeket a legtöbben ismerik, de nem árt, ha ezeket otthon is el tudjuk készíteni.
Magyarországi nemzetiségek konyhája – Görögök
A görögök nem nagy számban élnek itt, ők is nagyjából egyetlen településen és környékén. Noha ma már legtöbben magyarul is ugyanúgy, vagy jobban beszélnek, mint görögül, a konyhaművészetükben megőrizték az anyaország ízeit. Ebből következik egy kis válogatás.
Érdekességek a spenótról
Gyermekkorunk rettegett főzeléke sokkal egészségesebb, mint azt valaha gondolnánk. De, vajon tényleg Popeye-nek köszönhetjük a népszerűségét?
A málna felhasználása
A nyár rendkívül sok kincset rejteget számunkra, a jó strandidő és a barna bőr még nem minden, hiszen az egyik legnagyobb ajándéka a rengeteg nyári gyümölcs. A málna -ezek közül-, a gyerekek körében az egyik legnépszerűbb. Három felhasználási módot mutatunk, hogy jobban az étkezéseink részét képezhesse.
Két ízletes étel zsenge zöldbabból
Ha van a kertedben zöldbab, vagy nincs, de szereted, akkor ideje, hogy pár új receptet is kipróbálj. Szerencsére rengeteg módon fel lehet használni, így a kreativitásodat most a konyhában is kiélheted.Recept tippek következnek...
Hamarosan vakáció! (avagy Pánikban a szülő)
A várva várt nyári szünet hirtelen nagy változás a gyerekek életében, melyet sokszor nem tudnak jól kezelni. Az első napokban sok szülő szembesül azzal, hogy gyermeke unatkozik, nem tudja lekötni szokatlanul nagy szabadidejét. A nyári szünidő megszervezése bizony nem egyszerű feladat, nézzük milyen lehetőségek vannak lefoglalni unatkozó csemetéinket!
Mindennapi, egészséges kenyerünk
Sok rémhírt hallani, hogy színezik a teljes kiőrlésű kenyeret, kakaóval. Ha az ember nem olvassa el az összetevők listáját a kenyér csomagolásán, akkor könnyen lehet, hogy egy színezett fehér lisztes kenyeret emel le a polcról. Az egészség pedig, amúgy is drága…vagy talán mégsem az?
Stresszes kaják
A stressz evés hamar plusz kilókhoz vezet, hiszen mindig is a kontrollálatlan étkezés volt az elhízás legfőbb oka, a stressz evés azonban ennél jóval összetettebb probléma. Vajon hogyan kezelhető?
Öt dolog, amiért érdemes epret fogyasztani a szezonban
Az eper már gyerekkorunkban mesebeli finomságként van számon tartva. Tortákban, süteményekben, gyümölcssalátákban gyakran találkozunk vele, de sokan az édessége vagy romlandósága miatt nem fogyasztják. Pedig több haszna van, mint gondolnánk.
Így tanulj meg főzni
Valamikor mindenki elkezdi: egészen kicsi korában, a nagymama mellett, vasárnaponként, vagy felnőtt korában szakácskönyvből. Egy biztos: a főzés elsajátítása mindenkinek hasznos és szükséges, de nem mindegy, hogyan lát neki.
Tippek a tavaszi hétvégékre, hogy ne csak otthon ülj
A hosszú, keservesen múló tél után végre itt a tavasz, és az átlagos hétvégéken túl ,részünk lesz még pár hosszú hétvégében is. Az így felszabaduló időnket megéri hasznosan tölteni. Félretenni egy kicsit a munkát, a tanulást, és kikapcsolódni, vagy belekezdeni valami újba. Tervezzünk!
Miért jó magunknak főzni?
A főzés tevékenysége általában a családos, vagy párkapcsolatban élő személyek mindennapjaira korlátozódik. Ugyan, ki akar időt pazarolni főzésre egy hosszú munkanap után, ha abból csak egymaga fog enni? Most mutatok pár ötletet, hogy elfelejtsük a (gyors) éttermeket és a konzerveket, és kedvünk legyen az általunk főzött ételeket enni.
Mit csináljunk a húsvéti maradékkal?
A húsvét a tavaszi pihenés, és a nagy főzések időszaka. De mit tegyünk, ha elméretezzük az ünnepi adagokat, és ott állunk kedden a rengeteg maradékkal, de már rá sem bírunk nézni? Íme, néhány ötlet, hogy új ételeket készíthessünk belőlük.
A nagyi örök
Kovászos uborka befőttes üvegekben, darálós süti, mézes krémes, lekváros derelye, aranygaluska vaníliaöntettel, almás pite, mindig a kis kockás konyharuhával letakarva a sparhelten. Hiába a sok mindenmentes diéta és egészségtudatos életmód manapság, a nagymama konyhájának illata, süteményeinek íze pótolhatatlan. Élvezzük, amíg lehet!
Segítség, gyerek a konyhában! Receptek szülőknek!
Aki háztartást vezető anyuka, az tudja milyen, mikor csemeté(i)nk a konyhában is állandóan láb alatt vannak. Mindenképp hasznos dolog őket is bevonni a főzésbe, sütésbe! Ezzel nemcsak lefoglaljuk őket, de számos dolgot megtaníthatunk nekik, fejlesztve kézügyességüket!
Tiszta konyha - rendes ház
A konyha otthonunk legérzékenyebb része, tisztán tartása rendkívül fontos feladat. Néhány apró és egyszerű praktikával könnyen rendezett és átlátható, tiszta konyhánk lehet.
Karácsony pluszkilók nélkül
Megelőzhetjük-e valahogy a karácsonyi súlytöbbletet, amikor ott vannak a nagymama isteni süteményei, na és persze a jobbnál jobb receptek? Elképzelhető a január diéta nélkül? Néhány ötlettel segítünk, szuper receptek is a cikkben!
Programok kisgyerek(ek)kel a négy fal között
Bizonyára sok szülő számára ismerős a szituáció: szünidő vagy hétvége otthon a gyerekekkel. Végre, ezt vártuk egész héten! Na de mit is kezdjünk eleven ördögfiókáinkkal az iskola/óvodamentes napokon? Legkézenfekvőbb lenne persze azt mondani, irány a szabadba, de a valóság sokszor nem ilyen egyszerű.
Unatkozás helyett...
Kevesebb a szabadtéri programlehetőség, mivel többet esik az eső, hidegebb az idő? Esetleg unatkozol? Ugyan... Csak kreativitás kérdése, és rengeteg lehetőség áll rendelkezésedre, hogy eltöltsd az időt, méghozzá kellemesen és hasznosan! Ha nincs ötleted, segítünk.
A kézenfekvő töltött szőlőlevél
Mindennapjainkat feldobják a rakott és töltött ételek. Mindnyájan kapásból fel tudunk sorolni néhány hagyományosat, és pár olyat is, amelyek leginkább egyedi receptjeink alapján készülnek. Íme egy kis körítés egy balkáni és közel-keleti különlegességről, a dolmáról.
Jól döntünk-e, ha olívaolajban sütünk?
Az extra szűz olívaolaj számos jótékony hatása napjainkra már biztosan beépült a köztudatba. Azonban keringenek pletykák arról az interneten, hogy nem egészséges, ha túl magas hőmérsékletre felhevítjük. Igaz-e ez?
Konyhai mit-miért? - Az újrafagyasztás tilalma
Háztartásunkat vezetve nap mint nap alkalmazunk olyan szabályokat és szokásokat, amelyekről pontosan nem is tudjuk, miért szükségesek. Emögött a legtöbb esetben valamilyen, az élelmiszer minőségével és a fogyasztók egészségével kapcsolatos jelenség áll.
Cottage pie vagy pásztorpite? - Készítsd el!
Biztosan sokan hallottak már a cottage pie elnevezésű angol ételről, néhányan talán kóstolták is vagy próbálkoztak az elkészítésével. Sokan esetleg keverik az úgynevezett pásztorpitével vagy Shepherd’s pie-jal. Íme egy kitűnő családi recept, érdemes kipróbálni!
Tényleg kevesebb fűszert kellene használnunk?
Gyakran halljuk, hogy árt az egészségünknek, ha túlságosan fűszeresen étkezünk. Nos - ez egy kicsit pontatlan információ, tisztázzuk, hogy mi a valóság!
Szuper recept - ezt készítsd el egy beszélgetős délutánhoz!
Ha vendégeket vársz, összeülnél a családdal vagy a barátokkal, akkor jól jön egy kis finom és egészséges nassolnivaló. Babkrém sós keksszel és karib cukkinivel - ugye, jól hangzik? S még annál is finomabb!
Miért olyan fontos a megfelelő fehérjebevitel?
Szervezetünknek nagy szüksége van a megfelelő mennyiségű és minőségű fehérjebevitelre. A protein fontos tápanyag, mivel szerepe van a szövetek felépítésében és javításában, valamint enzimek, hormonok és más kémiai anyagok alkotóeleme.
Egészséges palacsinta sósan és édesen
Legkedvesebb desszertünket, a palacsintát könnyedén elkészíthetjük egészséges verzióban is, íme egy szuper recept! Sőt, kis átalakítással nem csak édességként, hanem ínycsiklandozó ebédként is funkcionál.
Védjük meg a telet!
Keveseknek ez a kedvenc évszaka, és a nagy hidegek közepette sopánkodva várják, hogy melegebbre forduljon az idő. Pedig a télnek igenis megvannak a maga szépségei és előnyei! Érdemes meglátni ezeket, hogy élvezni tudjuk a jelen pillanatot! Összeszedtünk 15 érvet, ami a tél mellett szól.
A kardamom felhasználása a mindennapokban
A kardamom egy Indiából származó fűszer, amelyet a gyömbérfélék családjába tartozó két nemzetség – Elettaria és Amomum – tagjainak magjából készítenek.
Egyszerű környezetvédelem: főzzünk fedő alatt!
Ha szeretnénk spórolni a Földünk erőforrásaival, és fontos számunkra a környezetvédelem, akkor bizony a hétköznapi szokásainkat kell átalakítanunk. Ilyen például az, hogy hogyan főzünk. Ha fedő alatt főzünk, azzal rengeteg energiát takarítunk meg!
Könyvajánló: Főzd ki Steiner Kristóf szuper receptjeit!
Könyvajánló sorozatunkban rendhagyó módon most egy szakácskönyvet ajánlunk. Steiner Kristóffal mostanság a magánélete miatt foglalkoznak többet, de mi inkább a fantasztikus vegán receptjeinek örvendezünk. Azoknak is ajánljuk, akik esznek húst, de szívesen kipróbálnak új dolgokat. A legjobb Kristóf ötleteiben, hogy nem bonyolultak, viszont minden ízükben egészségesek és finomak!
Tegye változatosabbá étrendjét!
A táplálkozásunk csak akkor lehet egészséges, ha változatosan étkezünk. Ezt igen nehéz megvalósítani a mindennapokban, de egy aprócska trükkel ez is lehetséges!
Mi az a kókuszolaj és mit tud?
A kókuszolaj nem csodaszer, ugyanakkor remek kiegészítője lehet táplálkozásunknak. Sokféleképpen felhasználható, és egészséges.
Főzz kuktában gyorsan és takarékosan
Tudtad, hogy rengeteg időt és energiát spórolsz meg abban, ha kuktában főzöl? Egyszerűbb, mint gondolnád!
Élmény a piacon vásárolni
Miért jobb a piacon vásárolni? Mert helyi termelőktől jóval egészségesebb ételekhez juthatunk hozzá, és kis ügyességgel olcsóbban is kaphatjuk a sok finomságot.
Utazás az egészség felé - Bodrogi Réka életmód oldala
Az egészséges életmód egy kaland, olyan, mint egy nagy utazás. Erről szól Bodrogi Réka blogja és facebook oldala, a Le Grand Voyage, ahol kreatív tippeket kaphatunk az életmódváltáshoz, a testi és lelki egészség megéléséhez.
Wok zöldségek vacsorára
A legtöbb diéta állítja, hogy a vacsora a fogyókúrák legkardinálisabb pontja. Lefekvés előtt már bizonyosan nem dolgozzuk le semmilyen tevékenységgel az elfogyasztott kalóriákat. Nem egyszerű olyan alternatívákat találni, amik gyorsan elkészíthetőek és ízletesek is. A wok zöldséges vacsora szerencsére ilyen.
Mángold, a „zabálnivaló” zöldség
Még vagy már kevesen ismerik a mángoldot, pedig kiváló zöldség: komplex felhasználási módja révén többféle zöldség előnyeit egyesíti magában, vitaminforrásban sokakat leköröz, ráadásul még nagyon esztétikus is.
Idényzöldségek kistermelőktől – Zöldségkosár már négy városban
Fontos a sok zöldség- és gyümölcsfogyasztás, viszont tudjuk, hogy a kereskedelmi forgalomban lévő termékek nagy része sok vegyi anyaggal érintkezik, az íze és vitamin-, valamint tápanyagtartalma jelentősen csökkent. Kiváló megoldás a Zöldségkosár rendszer, amely már négy helyszínen működik.
Vöröslencse, a keleties kedvencünk
Sokan csak újév első napján fogyasztanak lencsét a gyarapodás babonája miatt, pedig érdemes rendszeresen alapanyagként használnunk a főzésnél. A hagyományos lencsével bajlódni nincs ideje mindenkinek, hiszen már előző nap be kell áztatni ahhoz, hogy puhára tudjuk főzni, néhányan pedig a semleges barnás-szürkés színe miatt nem szimpatizálnak vele.
Ismert és elismert: Csipkebogyó tea
A csipkebogyó tea magas C-vitamin tartalma és immunerősítő hatása szélesebb körben ismert, de kiváló magnéziumforrásként izomgörcsök enyhítésére is kiválóan szolgál.