Menü

Hogyan készítsünk chutneyt? Ez most lekvár vagy savanyúság?

Se nem lekvár, se nem savanyúság, még csak nem is mártás, sem nem szósz. Vagy egy kicsit mindegyik együtt, de az biztos, hogy húsok mellé zseniális! Azok, akik szeretnek kipróbálni új ízeket és textúrákat, ők biztosan szeretni fogják a „chutney”-t.

Alvásminták és egyebek megváltozása az alkohol megvonása után

Az alkoholfogyasztás hirtelen abbahagyásának hatása a hangulatban és az érzelmi állapotban is megmutatkozik. Nem ritka, hogy az absztinencia korai szakaszában az emberek hangulatingadozásokat és fokozott szorongásszintet tapasztalnak.

A zene hatással van a növényekre

Bár a növények nem rendelkeznek kifejezetten a hangok érzékelésére alkalmas szervvel, a hanghullámokat tökéletesen érzékelik. A hanghullámok rezgései pedig a megfigyelések szerint felgyorsítják az úgynevezett protoplazmatikus mozgást, amely fokozza a növények sejtalkotását. Ez pedig hatással van a növények egész rendszerére, így az ásványi anyag tartalom is megnövekedhet a stimuláció hatására, így erősebb és nagyobb lesz a zenehallgató növény.

A maracuja pozitív hatásai

A maracuják két fő csoportja a sárga és a lila héjú maracuja. Ezeknek eredete nagyjából azonos, bár bizonyos feltételezések szerint a sárga héjú maracuja az Amazonas vidékén őshonos.

Tudnivalók a dán diétáról

A dán diéta alatt meglepően hamar kopnak lefelé a kilók, a zsír- és szénhidrátbevitel jelentős csökkentése miatt. Bár rövid idő alatt szemrevaló eredményt garantál, meg is kell hozni érte az áldozatot. Van pár szigorú szabály, amit be kell tartanod, egyébként nem sikerül.

Egészséges fogyás a hasról

Egyre több a túlsúlyos és elhízott ember, köztük sokan gyerekek. A kevés mozgás, az ülőmunka, a sok tv-nézés és mobil és számítógép-használat, a gyors ételek nem könnyítik meg a fogyni kívánók dolgát. Ilyen feltételek mellett, hogy lehet egészségesen leadni a fölösleges kilókat?

Energiaforrások sportoláskor: gélek, gumicukor, kóla és társai

A gumicukor, csokoládé, kóla gyakori választás sportolók körében, amikor gyors energiaforrásra van szükségük, mások gélekre, energiazselékre, italporokra, gondosan kimért grammnyi adagokra esküsznek. Vajon melyek a leghasznosabb energiaforrások a sportolók számára?

Természetes tápanyag a gondtalan emésztésért

Az emésztőenzimek feladata, hogy a bejuttatott táplálékot feldolgozzák, alkotórészeire bontsák. Az amiláz nevű, szénhidrátbontó enzimnek köszönhetően az emésztés már a szájban elkezdődik, a hasnyálmirigy, a máj és a bélfalból elválasztódó emésztőenzim pedig a fehérjék és a zsírok bontásában segít. Ha ezekből az enzimekből nincs elég, akkor az emésztés folyamata nem megy végbe zavartalanul.

A kígyóuborka meglepő hatásai

A kígyóuborka amellett, hogy sokoldalúan felhasználható a konyhában, a szervezetre is számos jótékony hatással bír, ami messze túlmutat a szem alatti karikák eltüntetésében.

A világ legegészségesebb sajtja

A sajt rengeteg koleszterint, telített zsírsavat és nátriumot tartalmaz, nem véletlen, hogy sokáig mumusnak számított a táplálkozás szakértők számára. A szakemberek arra intettek, hogy ha szeretnénk elkerülni az elhízás és a szívbetegség veszélyét, akkor ne nagyon együnk sajtot. Az elmúlt években azonban átértékelték a sajtféléket, miután több kutatás is bizonyította pozitív hatásukat.

Segítség az aloe vera ápolásához

Az aloe vera (Aloe barbadensis) egy népszerű szobanövény, amely nem csak mutatós, hanem rengeteg plusz előnnyel jár! Gyógynövényként ismert, amely jó a sebekre, az irritáció enyhítésére, a leégés csillapítására és még sok másra. Hogy sokáig élvezd ezt a jótékony növényt, megmutatjuk, hogyan érdemes gondozni.

Edzeni éhgyomorra? Pro és kontra

Ha azt szeretném, hogy reggelig vitatkozzunk, akkor remek téma lenne ehhez a mai, ám inkább vita helyett a pro és kontra érveket szeretném górcső alá venni, amiből mindenki levonhatja a számára legigazabb verziót. Jó reggel éhgyomorra edzeni vagy hatásosabb étkezés után tápanyagokkal feltöltve?

Szarkopénia - Izomerő- és izomtömegvesztés a kor előrehaladtával

Míg az oszteoporózis a mozgás passzív résztvevőit, a csontokat, úgy a szarkopénia a mozgásban aktívan résztvevő izmokat érinti. A kor előrehaladtával megjelenő izomerő és izomtömeg csökkenést (szarkopéniát) szintén sokak tapasztalják a 65-70 éves, illetve ennél idősebbek körében. Azt viszont kevesen tudják, hogy napjainkban már ez a folyamat is lassítható, megfelelő diétával és rendszeres testmozgással.

Mit egyen a sportoló gyerek?

Bennem időről időre felmerül, s talán nem vagyok egyedül a gondolattal, hogy mivel etessem a sportoló gyerekeimet? Edzés után általában kamasz fiaim farkaséhesek, a vasszeget is megennék, ilyenkor azonban létfontosságú a kiegyensúlyozott és változatos táplálkozás.

A világ egyik legrégebbi, de mégis legújabb étele

A földi mandula, vagy más néven tigrismogyoró, számtalan jótékony hatással lehet a szervezetünkre, és megelőzés céljából is kiválóan alkalmazható. De mi is ez az ősidők óta használt étel, és miért nem ismert sokak számára? Na meg persze, mire is jó pontosan

Rozs – az izomerőt fokozó gabona

Jelentőségében a kenyérgabonák sorában a rozs mindjárt a búza után következik. Igaz, hogy hosszú ideig igencsak megvetéssel tekintettek rá Európa-szerte, de mára egyértelműen az egészségtudatos táplálkozás meghatározó kenyérgabonája lett.

Az ásványi anyagok pótlása is szükséges

Ásványi anyagokra folyamatosan szükségünk van. Egy jól összeválogatott, vegyes étrenddel gondoskodhatunk a bevitelükről. De mi a helyzet télen? Kevés hazai termék, csekély friss áru, kalóriadús ételek. Természetes volna, hogy nélkülözzünk ilyenkor?

Melyik fajta méz mire jó?

A méz nagyon sok előnyös tulajdonsággal bír. A magam részéről, bár nyilván tudom, hogy cukor - ha egészségügyileg nem tiltott a fogyasztása pl. allergia, cukorproblémák és egyéb betegségek esetén – számomra nem volt még olyan diéta, amibe ne fért volna bele mértékkel az egészséges méz.

Zabreggeli – gyors, egészséges finom

Sokan vagyunk úgy, hogy reggel nincs energiánk és időnk egy tápláló, minden elképzelést felülmúló reggelit készíteni, de erre is van megoldás. A reggeli a nap legfontosabb étkezése, kezdjük zabosan a napot.

Hibiszkuszvirág gyógyhatása

A virág szirmaiból elkészített, jótékony hatású, üdítő, élénkpiros színű, kellemesen savanykás ízű tea, nagyon jó hatással van az emésztőrendszerre. Rendszeresen iható. Kis mértékben köptető hatású. Magas C-vitamin tartalma, és egyéb vitamin, hasznos anyag tartalma révén segít a megfázás, influenza kialakulásának megelőzésében; a kialakult légúti betegségek gyógyításában.

Vitaminforrás a rosszabb időkre

Ha beüt a rosszidő, akkor gondolnunk kell az egészségünkre is. A vitamin bevitelre, igen csak ügyelnünk kell, hogy egészségesek maradjunk. Ennek egyik legjobb módszere, ha sok gyümölcsöt és zöldséget fogyasztunk. A gránátalma is kitűnő forrás lehet, hogy elkerüljük a betegségeket

Étkezés kisgyermekkorban

Természetesen nemcsak a pici gyerekes szülőknek ajánlom elolvasni, hogy milyen étkezés javasolt kisgyermekkorban, de a leglényegesebb szakasz az egytől hároméves korig terjedő időszak a gyermekek fejlődése szempontjából.

Az egyik legértékesebb zöldség a mángold

Annak ellenére, hogy a mángoldot az egyik legtáplálóbb és legértékesebb leveles zöldségként tartják számon, itthon még mindig nem annyira elterjedt a fogyasztása. Pedig ez a sötétzöld színű zöldség egyesíti magában a spenót, a spárga, a sárgarépa, a rebarbara és a cékla kiváló tulajdonságait. Íze a spenóténál kicsit erőteljesebb.

A mángold három zöldség egyben

Fehér, lila vagy piros levélnyele vastag, levele húsos, sötétzöld, igazán dekoratív zöldségféle, finom, és egyesíti magában a spenót, a spárga és a rebarbara tulajdonságait.

Immunerősítés természetesen

Bőrünkön és nyálkahártyánkon különféle mikroorganizmusok élnek, és hogy megbetegítenek-e, azt az immunrendszerünk határozza meg.

A gabonafélék egészségre gyakorolt hatása

Egyre többen fedezik fel a különféle gabonafélék egészségre gyakorolt hatásait. Az egyik ilyen egészséges gabonaféle nem más, mint a barna rizs, amely sok fehérjét tartalmaz. Rendszeres fogyasztása segíthet csökkenteni a koleszterin értékeit, szabályozza a vércukorszintet és segít a bélrendszerben a jó bélbaktériumok elszaporodásában.

A 7 legfontosabb szemerősítő vitamin

A szemünk egy komplex szerv, aminek különböző vitaminokra és tápanyagokra van szüksége ahhoz, hogy helyesen működjön. Ezeket azért is érdemes biztosítani, mert bizonyos mértékben több szembetegség – például a makula degeneráció, a glaukóma vagy a szürkehályog – kialakulása összekapcsolható a nem megfelelő tápanyagbevitellel.

Komposztálás kezdőknek

Amikor a komposztálásról beszélgetünk, akkor sokan tudják, hogy miről van szó, viszont a kivitelezésnél elbizonytalanodnak és elakadnak az emberek. Ma már a települések is támogatják ezt a megmozdulást, hiszen gyakran osztogatnak ősz közeledtével komposztáló edényeket a lakosoknak. De mi is a komposztálás pontosan, és mit, hogyan, miért kell csinálni?

Az árpafű jótékony hatásai

Kevesen ismerik, pedig számos pozitív egészségügyi hatása van, ráadásul kapszula formában is kapható.

A fehérbor 5 jótékony hatása, melyekről kevesen tudnak

A mérsékelt borfogyasztásnak vannak egészségügyi előnyei, ám ilyenkor mindig inkább a vörösbor jótékony hatása kerül előtérbe. Pedig érdemes olykor egy pohár fehérbort is fogyasztani.

A borsófehérje 5 legfőbb előnye

A borsófehérje hallatán sokakban feltámadhat a kétely. Van bármi előnye a borsóból készült fehérjepornak szemben a szójafehérjével vagy a tejsavó fehérjével? Lehetséges egyáltalán magas fehérjetartalmú étrend-kiegészítőt előállítani borsóból?

Borsófehérje: hogyan használhatod, és egyáltalán mire jó?

Fehérjeport rengeteg különböző forrásból elő lehet állítani. Miért érdemes növényi forrásból származó fehérjét fogyasztani? Mik a borsóból készülő fehérjepor fogyasztásának előnyei és hogyan tudod felhasználni a borsófehérjét a sütéshez, főzéshez is? Megtudhatod a cikkből!

Mit tehetünk, hogy csökkentsük a trigliceridszintet?

A trigliceridek (neutrális zsírok) a táplálkozás során felvett zsírok legfőbb alkotóelemei, illetve a szervezet zsírraktárai is főként ezekből épülnek fel. Legfőbb szerepük, hogy szervezetünket energiával lássák el.

Mit kapunk a méhektől?

A méhek nem csak ökológiai szerepük miatt pótolhatatlanok, számunkra is hasznos tápanyagokkal szolgálnak.

Legrosszabb reggelik

Mitől lehet rossz egy reggeli? Nos, például attól, hogy hirtelen megemeli a vércukorszintet: gyorsan megéhezünk utánuk. aki cukorbeteg, vagy inzulinrezisztenciában szenved, nekik különösen fontos, mikor mit esznek, mit reggeliznek.

Hány éves kortól fogyókúrázzon egy gyerek?

Ha az elhízás mértékét szeretnénk megállapítani, akkor az erre legelterjedtebb módszer a testtömeg index, azaz a BMI, melyet úgy lehet kiszámítani, hogy a testtömeget elosztjuk a testmagasság négyzetével. Ha ez az érték 25 fölött van túlsúlyról, ha 30 felett van elhízásról beszélünk.

Bőrápolás télen

Bőrünk nemcsak védelmezőnk, hanem szabályozza a testhőmérsékletünket is és tárolja a szükséges energiát. A külső környezeti hatások (nap, dohányzás, alkohol) és a belső tényezők (nem megfelelő táplálkozás, vitaminhiány, elegendő folyadékfogyasztás hiánya, öregedés) folyamatos veszélyt jelent a bőrünkre, emellett a hideg vagy meleg levegő, az évszakok váltakozása is próbára teszi bőrünk egészségét. Megfelelő ápolással azonban megóvhatjuk, megőrizhetjük egészségét.

Legjobb szemvédő gyógynövények

A szem az egyik legfontosabb érzékszervek közé tartozik, ezért is nagyon fontos, hogy vigyázz rá és egészséges maradjon.

Miért fontos az omega-3 fogyasztása gyerekeknek?

Az omega-3 nagyon fontos tápanyag, különösen a gyerekeknek elengedhetetlen. Vajon miért olyan fontos és hogyan segíti a fejlődésüket?

A tápanyagforrások és az egészséges táplálkozás

Az egészséges táplálkozás és a sikeres fogyás ott kezdődik, hogy több friss gyümölcsöt és zöldséget, valamint halat és szárnyast eszel, és a szénhidrátbevitel csökkentése mellett megpróbálod visszaszorítani a sok cukrot, sót és állati zsírt tartalmazó élelmiszereket.

Ezek a legfontosabb vitaminok megfázás idején

Az egészséges és változatos táplálkozás mellett az őszi és téli időszakokban szükségünk lehet vitaminokra, és ásványi anyagokra, hogy elkerüljük a megfázás kínzó tüneteit. Az ábécé elejéről válogatva górcső alá vesszük a legfontosabbakat, így a cinket, valamint a C, D, és E vitaminokat, hogy te is átlásd, mit miért érdemes bevinni a szervezetedbe.

Így mutatja meg a bőr, ha túl sok szénhidrátot eszel

A helytelen táplálkozást a bőr is megsínyli: a túlzott szénhidrátbevitel többek közt pattanásokat is okoz.

Immunerősítés ősszel

Az immunerősítés az év minden szakában fontos, ám ősszel érdemes külön hangsúlyt fektetnünk rá.

Jó-e, ha a kutya macskaeledelt (is) eszik?

Van valami a macskaeledelben, ami ellenállhatatlanul vonzóvá teszi a kutyák számára. A legtöbb kutya, ha éppen rendelkezésre áll egy kis cicaeledel, biztos, hogy kilő a helyéről, és behabzsolja a cicák eledelét.

Furcsán hangzik, mégis egészséges a csigagél

Elsőre talán kicsit furcsán hangozhat, mégis egy teljesen természetes és egészséges dolog a csigagél, máris mutatjuk, mi mindenre jó.

Omega-6 zsírsav: hiánya és túlzott bevitele is káros lehet

Az omega-3 zsírsavhoz hasonlóan az omega-6 zsírsavak nagy része is esszenciális zsírsav, amit a szervezet nem tud előállítani, ezért táplálkozás útján kell biztosítani. Az omega-6 zsírsavak jelentősen hozzájárulnak számos betegség megelőzéséhez, természetes gyógyításához, azonban nem mindegy, hogy milyen arányban, mennyiségben fogyasztjuk.

Levegőtisztító növények a lakásban

Sok szobanövény nemcsak dekorációs céllal kerülhet otthonainkba, bár kétségtelenül jól mutatnak, azt azonban sokan nem tudják, hogy mely növények vannak legjobb hatással a levegő minőségére, javítva közérzetünket.

Okok, hogy minden nap együnk málnát

Ez a nyári bogyós gyümölcs nemcsak finom, de az egészségedre is pozitív hatással van. Sőt, még meg is szépít!

Diéta és a vitaminhiány

Sajnos nem minden diéta egészséges, a fogyókúrák többsége egyoldalú, a súlycsökkentő étrendre való törekvés gyakran szélsőséges étkezésekhez vezet, ami súlyos vitaminhiányt alakíthat ki. Dietetikusok szerint az egyes diétáknál a vitaminpótlásra nagyon kell figyelni.

Hatékony energetizáló gyógynövény

Fáradt és lehangolt? Sajnos nem léteznek varázslatok, amelyektől egy pillanat alatt felfrissülünk. Léteznek azonban természetes gyógynövények, amelyek fellendítik az energiaszintjeinket. Adjunk erőt a testünknek ezzel a tíz növénnyel, hogy leküzdhesse az ilyen lehangolt pillanatokat!

Rossznak vélt ételek fogyasztása fogyókúra alatt

Talán meglepő lehet, de akad néhány rossznak titulált étel, amelyek fogyasztása fogyókúra alatt sem az ördögtől való. Vessünk néhányra egy pillantást!

A hormonális elhízás észrevehető jelei

Nagyon sok oka lehet az elhízásnak. Ide tartozik az örökletes hajlam, a rossz étkezési szokások, vagy a mozgásszegény életmód.

A fenékformád elárulja, mitől hízol a legjobban

Hogy a feneked formája alapján lehet következtetni arra, hogyan és mitől hízol, annak oka a hormonokban keresendő. Most megtudhatod, milyen típusú hízásra vagy leginkább hajlamos, és mire kell odafigyelned, hogy elkerüld a plusz kilókat!

Ételek, amelyektől egészségesebb lesz a hajad

Az étrend számít, tényleg az vagy, amit megeszel. Jobban nő, és erősebb lehet a hajad ezektől az ételektől, ami eleve megoldhatja sokak problémáját a hajkoronával kapcsolatban.

Fogyókúrahibák reggeli közben

Fogyókúrát betartani nem könnyű feladat, hiszen folyamatos odafigyelést igényel. Az emberek nagy része a reggeli étkezésnél követ el súlyos baklövéseket, aztán fogalmuk sincs, miért nem mutat kevesebbet a mérleg. Alábbi cikkünkben hat súlyos és gyakori hibát gyűjtöttünk össze a reggeli tányérokról.

Mi a jojó-effektus és miért hízunk vissza?

Aki fogyókúrázik, sokszor koplal, gyorsan akar megoldást (mintha a súlytöbbletet is egy hét alatt szedte volna fel) nem kitartó, sanyargatja magát, egyoldalúan étkezik, majd a diéta befejeztével a hamar visszatérő kilókon csodálkozva elkeseredik, hogy neki miért nem sikerül.
S miért nem sikerül?

Miért káros, ha kevés szénhidrátot eszel?

Akár diétázik az ember, akár nem, a szervezet nagyon megsínyli, ha nem megfelelő típusú és mennyiségű szénhidrátot fogyaszt.

Környezettudatos vásárlás

Ha a fenntarthatóság jegyében szeretnénk élni és vásárolni, minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyva magunk után, akkor a bevásárlások során próbáljunk betartani néhány szabályt, mellyel hozzájárulunk a környezettudatos vásárláshoz.

Multivitamin – szükséges vagy sem

Bár télen szinte mindig ajánlott, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk a vitamin bevitelre, de vajon tényleg mindig szükséges a szedésük?

Mit jelent a liofilizálás?

A liofilizálás, vagy más néven fagyasztva szárítás az egyik legkíméletesebb tartósítási módszer, melynek során a teljes víztartalmat eltávolítják, így a gyümölcs minden értékes összetevője, tápanyaga teljes egészében megmarad.

Mi az a moringa és mitől olyan egészséges?

Ha eddig esetleg még nem hallott volna a kedves Olvasó a moringáról, akkor érdemes mai cikkünket is elolvasnia, ugyanis erről a tápanyagban gazdag növényről lesz szó.

A gránátalma jótékony hatásai

A perzsa eredetű gyümölcs néhányunknak talán még idegen, ám sokunknak már étrendünk rendszeres részét képezi. Azon kívül, hogy „Aphrodité szent gyümölcse” piros színe és termésében fejlődő rengeteg magja miatt a szerelem és a termékenység szimbóluma, számos pozitív élettani hatással, például rendkívül erős antioxidáns hatással is bír.

Kedvenc téli csemegénk a gesztenye

Az ősz és a tél elengedhetetlen étele a sült gesztenye. A papírba csomagolt forró, sült gesztenye ellenállhatatlan illata szinte aromaterápia az adventi vásárokban, finom jellegzetes íze pedig megadja a karácsonyvárás hangulatát, természetesen egy bögre forralt borral együtt.

Tested jelzései, hogy nem eszel eleget

A szervezet az élelmiszerekből jut hozzá a szükséges energiához és azokhoz a tápanyagokhoz, amelyek a felépítéséhez és a zavartalan, egészséges élettani funkcióihoz szükségesek. Azoknak, akik fizikailag aktívabbak, még többre van szükségük.

Fontos dolgok, amiket tudnod kell a quinoáról

Napjaink egyik kedvenc gabonaféléje, a quinoa, amellett, hogy nagyon jóízű, tápláló, gluténmentes, nagyon könnyen emészthető, vitaminokban és aminosavakban is igen gazdag. Egyszóval: igazi szuperélelmiszer. Nézzük mi mindenre jó, és hogyan tudjuk felhasználni!

Bőrápolás ősszel

A közelgő hideg nem csak a mentális egészségünket fenyegeti, bőrünkre sem árt egy kis extra figyelmet fordítani ősszel.

Érvek, hogy miért egyél több céklát

A cékla az egyik legegészségesebb zöldség. Tele van antioxidánsokkal, ásványi anyagokkal, sok vasat, kalciumot, magnéziumot tartalmaz, bővelkedik vitaminokban. Sokan csak savanyúság formájában fogyasztják, de kiváló grillezve húsok mellé köretnek, vagy salátába nyersen lereszelve, a frissen facsart céklalé pedig egyenesen kincset ér. Ha ez nem lenne elég, mondunk 7 érvet, hogy meggyőzzünk, érdemes minél több céklát enni.

Baj ha túl sok fehérjét fogyasztunk?

Tény, hogy a magas fehérjetartalmú étrendek mostanában nagyon divatosak, különösen a fogyni vágyók és a sportolók körében népszerűek, azonban arról is beszélni kell, hogy a túlzásba vitt fehérjefogyasztás egyáltalán nem jó és nem egészséges hosszútávon.

Mi az a chutney és hogyan lehet elkészíteni?

Azok, akik szeretnek kipróbálni új ízeket és textúrákat, megismerni különböző konyhákat, élvezik a gasztronómia világát, ők biztosan szeretni fogják a „chutney”-t. egy indiai eredetű szószról van szó, mely különböző összetevőkből áll, ezek lehetnek gyümölcsök, de legtöbbször azonban zöldségekből készül. a chutney kiváló kísérője a burgonyának, sajtoknak és húsoknak.

Mi az a cöliákia?

A lisztérzékenységet hívjuk más néven cöliákiának, ez egy olyan állapot, amikor a glutént tartalmazó gabonafélék családjából való növények, pl.: a búza, árpa, rozs, kárt okoznak a vékonybélben. A gluténérzékenységet hívjuk cölikáliának.

A gyerekek egészségének megőrzése – mit tehet a szülő?

Az életmód az évtizedek múlásával egyre változik, az egészség azonban mindig a legfontosabb kincsünk marad, különöse tekintettel a gyermekeink egészségére, melynek megőrzése a mi felelőségünk.

Gondoskodjunk megfelelő módon a vasbevitelről!

Sajnos nem elég egyszerűen vasat szedni és kész, ennél összetettebb a történet, pedig a vas az egyik legfontosabb tápanyagunk, s ha nem figyelünk oda, vaskészleteink könnyen kimerülhetnek. Sok élelmiszer tartalmazza a vasat, azonban a felszívódásra is ügyelnünk kell.

Érdekességek a kuszkuszról

A kuszkuszt sokan összekeverik a bulgurral, pedig a kettő nem ugyanaz: mint a fentiekből is látszik a kuszkusz gyakorlatilag egyfajta tészta, a bulgur pedig egy gabonaféle.

A sokoldalú búzacsíra

A búzacsírát szokták „superfood” névvel is illetni, mert a búzacsíra a szuperélelmiszerek közé tartozik, igazi tápanyagbomba, melyet készen is megvehetünk, de otthon mi magunk is előállíthatunk.

Dinnyemag kisokos

Két fajta ember van. Aki megeszi a dinnyemagot és aki nem. Mindenkinek megvan rá az oka, vagy története miért eszi, vagy nem eszi meg, de sokan nem is tudják, milyen egészséges.

Alakítsunk ki egészséges szokásokat!

Ha eddig valaki nem foglalkozott az egészségével, akkor ő valószínűleg ezután fogja elkezdeni, mert valamikor el fogja, az egészen biztos. Minél előbb, annál jobb. A most elkezdett jó és egészséges szokásainkat a jövőben fogja meghálálni a szervezetünk.

Mik az egészséges zsírok és mely ételekben találhatóak?

A fitnesz világa a zsírok jelentőségét gyakran megkérdőjelezi, ha az egészség, a testzsírcsökkentés vagy az izomtömeg növelése a téma.

Másik alternatíva a rizs helyett – A kölesről bővebben

Sokan keresnek az étrendünkbe a rizs helyett egy másik alternatívát. A köles nemhiába egyre népszerűbb, már gluténmentes csodagabonaként is említik. Élettani hatásai mellett pedig nem lehet szó nélkül elmenni. Lássuk tehát, mire jó a köles?

Így készíts házi fehérjeszeletet a legegyszerűbben

Azt gondolod, minek fehérjeszelet készítésével bajlódni, mikor készen megveheted a boltban? Hidd el, ha egyszer elkészíted otthon, rá sem bírsz majd nézni többet a bolti proteinszeletekre!

Az alultápláltság, mint étkezési zavar

Napjaink leggyakrabban előforduló népbetegsége az elhízás, szinte a csapból is az folyik hogyan fogyjunk le, legyünk fittebbek, vagy éppen vékonyabbak. Azonban keveset hallani a legalább ennyire komoly zavarról, az alultápláltságról.

Hibák, amiket lehet, hogy te is elkövetsz szelektív hulladékgyűjtésnél

Minden jó szándékú tenni akarás ellenére is sokan vannak, akik rosszul válogatnak hulladékot. Összegyűjtöttük a leggyakoribb hibákat. Soha nem késő változtatni.

Stabil fogyás, avagy lassan, de biztosan

Ki ne tapasztalta volna már, hogy a nehezen ledolgozott kilók szinte egyik napról a másikra visszaröppennek, ha nem figyel az ember. Ezt sok minden okozhatja, de általában a türelmetlenségünk a kulcs és az, hogy túl gyorsan szeretnénk lefogyni.

Miért jó a halfogyasztás?

Mi, magyarok nem vagyunk nagy halfogyasztó hatalmak, de azért néha a mi asztalunkon is előfordulnak folyami halak, vagy egy jó kis halászlé. Sajnos ennél ritkábban eszünk tengeri halakat, rákokat vagy kagylókat.

Mi az a superfood?

Bár az utóbbi időben kevésbé találkozhattunk ezzel a szóval, azonban a superfood kifejezés pár éve futótűzként terjedt el a köztudatban, holott nem egy új jelenségről van szó. Mi az a superfood és miért kapta fel ennyire a média?

Ezek az ételek fehérítik a fogakat

A fogak sajnos gyorsan hajlamosak elszíneződni. Egyrészt a genetika is hozzájárul az árnyalatukhoz, másrészt pedig a dohányzás, valamint a kávé- és teafogyasztás is könnyen sárgássá teheti őket.

Energetizáló finomságok

Ha valami miatt sürgősen egy kis plusz energiára van szükségünk, akkor érdemes megfontolni, hogy mit eszünk. Nem elég, ha csupán plusz kalóriát viszünk be a szervezetbe, fontos, hogy vitaminokat és ásványi anyagokat is tartalmazzon az ilyenkor megevett étel.

Női termékenységet segítő smoothie-k

Ha valaki teherbe szeretne esni, akkor a szervezetét a legfontosabb vitaminokkal szükséges ellátni, ezek ötvözete pedig kiválóan érvényesülhet egy-egy smoothieban. A turmixokat mindenféle zöldséggel, gyümölccsel, magokkal, hidegen sajtolt olajakkal el lehet készíteni, ezek a tápanyagok pedig segítik a teherbeesést.

Egészséges receptek cukorbetegeknek

A legújabb kutatások szerint egy napi 800 kalóriás étrend betartásával és az ahhoz kapcsolódó fogyás segítségével 8-12 hét alatt a betegség visszafordítható állapotba hozható. Minél többet fogy, annál valószínűbb, hogy véget vethet az állapotának!

Etessük okosra a gyereket!

Minden falat étel, melyet beviszünk szervezetünkbe, hozzáad vagy elvesz testünk működéséből. Ha olyat szeretnénk enni, amely az agy működését segíti, a szellemileg támogat, akkor a következőkből pakoljunk a kosarunkba a boltokban, illetve a tányérunkra otthon.

Vitaminok az egészséges élethez

A vitamin olyan szerves vegyület, amely kis mennyiségben ugyan, de nélkülözhetetlen az emberi szervezet számára, viszont kellő mennyiségben az előállítására nem mindig képes, ezért tápanyag formájában kénytelen hozzájutni.

A spenót egészségügyi hatásai

A spenót, a tápanyagokat tekintve, valódi kincsesbánya. Energiával tölt fel, hozzájárul a mentális- és fizikai egészségünkhöz, számos betegség megelőzésére és kezelésére alkalmazható.

Egészséges tészta alternatívák

A hagyományos, fehér lisztből készült tészták helyett már több alternatíva is rendelkezésünkre áll, melyek sokkal egészségesebbek is. Ilyen például a feketebab tészta, vagy a rizstészta is.

Mindent a K- vitaminról

A K-vitaminnak két csoportja létezik, egyszerű módon K1 és K2-vitamin néven tartjuk számon. A kettő között a legalapvetőbb különbség, hogy míg a K1-vitamint csak a bevitt táplálékkal, a K2-vitamint a bélrendszerünk baktériumain keresztül is biztosíthatjuk szervezetünk számára. Körülbelül fele-fele arányban érvényes ez normál esetben.

Használjunk vitaminokat, étrendkiegészítőket nyáron?

Valószínűleg nagyanyáink korában elintézték volna a témát annyival, hogy számtalan idénygyümölcs és zöldség, illetve természetes napfény és friss levegő áll rendelkezésre, minek a sok szintetikus bogyó, ám azért ez a mai világban sajnos nem állja meg a helyét.

Mennyit hízhatok terhesség alatt?

Dunát lehetne rekeszteni a témával, hiszen bármennyi írás és tanács született a terhességi hízásról, sok várandós nő állandó gondolata, hogy vajon mennyi az annyi. Természetesen nincs rá szabály, mert nem egyforma súllyal kezdjük a babavárást, azonban van némi támpont, hogy tudjunk kalkulálni.

A rostok elengedhetetlen fontossága

Noha a növényi rostot az emberi szervezet nem tudja megemészteni, nélkülözhetetlen a szervezet egészséges működéséhez. Ha nem fogyasztunk belőle eleget, az élelmi rost hiánya számos egészségügyi problémát okozhat.

Barackos finomságok

Gyakran mondjuk a fiatal, egészséges arcbőrre, hogy hamvas, mint egy barack. Mindez nem véletlen, hiszen az őszibarack kitűnő szer a száraz és fáradt bőrre. A szépségápoláson túl azonban az egészséges életmódnak is szerves részét képezi ez a kis szőrös gömb.


Görögdinnye hatásai a szervezetünkre

A görögdinnye az egyik legkedveltebb táplálékunk a nyár folyamán. Amilyen jó a dinnye, olyan jót tesz a testünkkel. A görögdinnye hungarikuma a csányi dinnye. Vékony héjú, mézédes, esetenként óriási, és behűtve isteni.

A legmagasabb glikémiás indexű ételek

A glikémiás index valójában egy számérték, amely az élelmiszereket egy 0-100-ig terjedő skálán sorolja be vércukorszintre gyakorolt hatásuk alapján. Ezt eredetileg a cukorbetegek számára fejlesztettek ki, de érdemes alkalmaznia azoknak is, akik számára a betegségek megelőzése és a karcsú alak egyaránt fontos.



Csicseriborsóból készült receptek

A csicseriborsó az egyik legősibb kultúrnövények egyike, a Közel-Keleti térségben kb. 7,500 éves maradványokat is találtak. Legfőbb termőhelyei a mediterránium országai, Nyugat-Ázsia, és az indiai szubkontinens. Közepes méretű száraz hüvelyes, jellegzetes csúcsos kitüremkedéssel.

Alattomos kalóriák, de attól még léteznek

Amikor legyint az ember, hogy két szál sültkrumpli mi az már, megy egy harapás a sütiből, két nyalás fagyi, meg két evőkanál mindössze a nutellából, mos akkor sajnos rossz hírem, van: az a két evőkanál nutella több, mint 100 kalória pluszt jelent, amit 10 perc futással lehetne elégetni.

Energetizáló turmixok

Mikor az ember már végre elhitte, hogy valami lehet egyszerre egészséges, tápláló, és finom is, a tudomány egyszer csak az arcodba vágja az egész gyümölcskosaradat és veteményeskertedet.

Immunrendszer erősítése mesterfokon!

Az erős immunrendszert nem lehetetlen elérni, csak egy kis odafigyelés kell az egészségünkre, és ezzel erősíthetjük belső ellenálló rendszerünket, illetve megelőzhetjük és enyhíthetünk az influenza tünetein. Bár a gyenge immunrendszerűek, betegek, gyerekek és idősek veszélyeztetettebbek, az erős immunrendszer sem jelent biztos védelmet az influenza ellen.

Élelmi rostok szerepe az egészség megőrzésében

A diétás rostok fogyasztása számos egészségügyi előnnyel jár. Az étrendi rostok fokozott bevitele szignifikánsan csökkenti a szívkoszorúér-betegség, a stroke, a magas vérnyomás, a cukorbetegség, az elhízás és bizonyos gyomor-bélrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát.

Mínusz kilók, de milyen áron?

A fogyás, az áhított alak elérése ma is rengeteg embert érint, akik a legkülönbözőbb diétákkal akarják lefaragni a felesleget. Legtöbbször ezek a fogyókúrák inkább ártanak az egészségnek, mintsem segítsenek megszabadulni a plusz kilóktól.

Edzés utáni regeneráló ételek

Sokszor téma mi legyen egy megfelelő menü ebédre, vagy milyen egy diétás vacsora, mit esznek sokan tápláló reggeliként, azonban nagyon lényeges megtervezni, hogy mit eszünk sportolás, edzés után.

Ezekért a szuper tulajdonságokért fogyaszt a káposzta

A káposzta egyik nagy előnye, hogy télen-nyáron könnyen beszerezhető, és C-vitamin-tartalma révén nem csupán a fogyásban segít, de az immunrendszeredet is erősíti.

A gesztenye jótékony hatásai szervezetünkre

A szelídgesztenyében rengeteg különféle vitamin és ásványi anyag található. Jól beilleszthető a cukorbetegek étrendjébe, alacsony az energiatartalma, magas a rosttartalma és megelőzi a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulását. Fontos szerepe van a vesebetegek étrendjében is.

Kelbimbó élettani hatása

A kelbimbóban található C-vitamin és más antioxidáns anyagok segítenek megőrizni a szem egészségét, és a látás minőségét - akár idősebb korban is. A C- és az A-vitaminnak a bőr védelmében és egészségében is kiemelkedő szerepe van.

Hogyan férj bele a báli ruhádba?

Ahogy beköszönt a november, minden héten egyre több szalagavató kerül megrendezésre, a szezon egészen tavaszig tart. Ki ekkor, ki akkor megküzd a ruha felvételének, méretre szabásának problémájával. Ami hetekkel korábban még jó, az a bál napján szűk vagy bő. Nehéz eltalálni. Ha te pont kisebb méretbe szeretnél beleférni, akkor nagyon gyorsan kell a látványos eredmény. Ehhez pedig nem muszáj koplalni.

Vitamin helyett

Egyszerű megoldás bekapkodni reggel pár vitamint és azzal letudni a vitamin – és ásványianyagbevitelt. Nem azt akarom mondani, hogy a multivitaminkészítmények nem jók, de az tény, hogy ha élelmiszer formájában viszed be a vitaminokat és ásványi anyagokat, azzal sokkal jobban jársz! Hogy is kell ezt pontosan? Mondom

Szuper reggelik 300 kcal alatt

A reggeli nagyon fontos az anyagcsere szempontjából is, és az energiakészleteink feltöltését illetően elengedhetetlen, hiszen ezzel növeljük a fizikai és szellemi teljesítőképességünket.

Tudnivalók a mediterrán étrendről

A mediterrán diéta a hagyományos, egészséges, görög és olasz ételekre alapoz, melyeknek köszönhetően csökkenti a testsúlyt, sőt, a 2-es típusú diabétesz, egyes szívbetegségek és az agyvérzés kialakulásának kockázatát is.

A legjobb alvást segítő ételek

Az éj leple alatt támadó álmatlanság nappalra fáradtságot, kimerültséget és ingerlékenységet hagy maga után. Az okok sokfélék lehetnek: lelki problémák éppúgy, mint testi bajok, de egészen biztosan az is befolyásolja az alvás minőségét, hogy mit eszünk és iszunk.

Az esti étkezésben rejlő praktikák

Egyesek szerint este vétek kalóriát juttatni szervezetünkbe, hiszen arra a mozgáshiány miatt nincs szükségünk, azt testünk nem fogja elégetni, hanem testzsírként raktározza el.

Harc a lassú anyagcsere ellen

Sokak életét nehezíti meg a túlzottan lassú emésztés. Ennek oka, hogy a szervezetben nem működnek elég hatékonyan a metabolikus folyamatok, aminek olyan kellemetlen következményei lehetnek, mint például a székrekedés, de akár a hosszan tartó elhízásért is felelős lehet.

Nyáron fogyni? Lehet!

Nyáron mindenki szeretne gátlások és komplexusok nélkül strandolni, azonban ez nem mindenki számára lehetséges, hiszen rengetegen elégedetlenek az alakjukkal. Ám a megoldás nem az, hogy nem járunk strandra, nyáron is lehet fogyni. Aki nem hiszi, próbálja ki.

Aranyszabályok vesénk védelméhez

A vesebetegségek az életminőséget nagyban befolyásoló „csöndes gyilkosok”. Mégis számos dolgot tehetünk, hogy a vesebetegségek kialakulásának kockázatát csökkentsük!

Szervezetünk kálium forrásai

A kálium a szervezetünk számára egyik legfontosabb mikrotápanyag. Ez a 10 alapanyag segít abban, hogy sose szenvedj hiányt belőle!

Az egyik legszuperebb fehérjeforrásunk, a tojás

Nem a legolcsóbb fehérjeforrás, de az egyik legjobb. Egy átlagos, és rendes tojás ~60 gramm. Sajnos sokan az olcsóbbat veszik meg, de az „S” méretűek többnyire még az 50 grammot se érik el.

A túl sok vitamin veszélyes!

Az emberek többsége általában rendszeresen fogyaszt valamilyen mesterséges vitaminkészítményt. A túlzott vitaminbevitel azonban ugyanolyan káros lehet, mint a vitaminhiány.

Ne dobd ki a banánhéjat!

Sok olyan élelmiszerünk van a háztartásban, melyet nem csak fogyasztásra használhatunk, íme egy újabb újrafelhasználható csodaszer, amit nem érdemes kidobni: banánhéj!

Az Omega -3, létfontosságú nyomelem tulajdonságai

Az omega-3 zsírsavak a telítetlen, méghozzá a többszörösen telítetlen zsírsavak családjába tartoznak. Az Omega- 3 alapvető fontosságú az emberi egészséghez és a fejlődéshez, azonban, mivel a test nem képes ennek előállítására, így csak az élelmiszerek vagy az étrend-kiegészítők útján fogyasztható.

Drasztikus szénhidrátmegvonás diétában

A glikogén vagy a glükóz hiánya zavart okoz az izomműködésben is. Ha ezekből a szénhidrátokból nincs elegendő a szervezetben, az az állóképesség és a fizikai teljesítmény nagymértékű csökkenését eredményezheti.

A túlzásba vitt fehérjefogyasztás következményei

A túlzott fehérjebevitel máj- vagy vesekárosító hatása ma nem kellően alátámasztott, de dehidrációt, fáradékonyságot, ingerlékenységet és más kedvezőtlen jelenségeket valóban előidézhet, látens vagy tekintetbe nem vett ismert vesebetegségek esetén pedig ez a probléma is felszínre kerülhet. De ezek a feltételezések tényleg igazak, vagy csak mendemondák

Legjobb praktikák fáradtság ellen

A hosszú tél után, amelynek ideje alatt a szervezeted nem jutott napfényhez és elegendő friss táplálékhoz, itt az ideje, hogy pótold az energiatartalékaidat, és elhessegesd magadtól a szűnni nem kívánó fáradtság érzetét. A szakértők egyszerű, de annál hatékonyabb trükköket javasolnak számodra, amelyek segítségével könnyen lábra állíthatod magad.

Stagnál a fogyás! Mit tehetünk ellene?

Bárki, aki komolyabb feleslegtől szeretne megszabadulni (vagy már túl van rajta), megerősítheti; az első néhány kiló leadása a legkönnyebb, míg túlsúlytól függően az utolsó 3-10 kilóval azért meg kell szenvedni!

Az állandó éhség egészségügyi tényezői

Az étel a szervezet számára csak rövid ideig nélkülözhető energiaforrás, ezért érthető, ha nagyjából 4 óránként megéhezel. Ha viszont folyamatosan gyarapodik a súlyod, mert mindig korog a gyomrod az éhségtől, akkor valószínűleg egészségügyi problémával állsz szemben.

Csíráztassunk. Mit, hogyan, miért?

Miért kellene csírákat ennünk? Mert a csírák enzimbombák. Magas a vitamintartalmuk mellett jelentős az aminosav-, az enzim-, az antioxidáns- és az ásványi anyag tartalmuk is, ezáltal fontos, értékes tápanyagforrást jelentenek. Megér egy próbát!

Értékes ételek, amiket nem eszünk

Mindenkinek megvannak a kedvelt, bevált, gyakran elkészített vagy étteremben rendelt ételei, s természetesen azok is, amelyeket kevésbé szeret. Számos olyan tápanyagról lemondunk azonban, ami fontos lenne, hogy alkalmanként a tányérunkra kerüljön.

A vegán étrend veszélyei

Vegánnak lenni nem csupán bátor, de nagyon egészséges is. Főképpen akkor, ha valaki megfontoltan csinálja. A húsmentes életmód mellett a tejtermékeket is száműzni egy étrendből nem lehet egyik pillanatról a másikra. Bizonyos szabályokat be kell tartani, melyeket ha figyelmen kívül hagysz, nagy gondok lehetnek belőle.

Hogyan segíthetünk az állatoknak átvészelni a telet?

A telet az állatok fajtáiknak megfelelően élik meg, míg egyesek melegebb vidékre költöznek, más állatok téli álmot alszanak, vagy egyesek hibernálják magukat. Mindenki megpróbál túlélési módot keresni. Lássuk, hogyan segíthetünk nekik átvészelni a hideg téli hónapokat!

Tudnivalók a telített és a telítetlen zsírokról

Az ember által felhasznált zsírok alkotóelemei a hosszú szénláncú zsírsavak és a glicerin. A köztük lévő különbségek alapja a szénlánc alakja és hossza, valamint a szénatomokhoz köthető hidrogénatomok száma. Az egészségtudatos táplálkozásnál fontos tudni mennyit vigyünk be ezekből a szervezetünkbe.

A magnézium hiány árulkodó jelei

A magnéziumhiányt gyakran félrediagnosztizálják, mert nem mutatkozik meg a vérképben, mivel a szervezet magnézium tartalékainak csupán 1%-a tárolódik a vérben.

A mérleg a barátunk? (Nem)

Egy ideje már nem vagyunk jóban. Nem szeretek vele konfrontálódni. Csak elszomorít, ha meglátom. Jobb, ha nem is találkozunk. Férjem szerint nem volt rám jó hatással. Furcsán viselkedtem közelében. Sokat aggódtam és idegeskedtem miatta. Hisztis is voltam. A mérleg már nem a barátom. Na és neked?

Rendkívül laktató szénhidrátforrások fogyókúrázóknak

Nem feltétlenül kell koplalással sanyargatni magunkat. A fogyás lényege, a hosszú távon való fenntartás. Sok cikket olvastam már, amely esküszik a szénhidrát drasztikus csökkentésére, viszont ezt a kijelentést a szakértők cáfolják. A következőkben arról olvashattok, hogy melyek azok a szénhidrátok, amelyek kellő mennyiségben hozzájárulnak az egészséges súlyvesztés folyamatához.

Igazi fenyő vagy műfenyő?

Minden évben találkozunk azzal a kérdéssel, hogy milyen fenyőfát vásároljunk. Igazi legyen? Ha igazi, akkor melyik? Ha műfenyő, akkor mekkora? Honnan szerezzük be? Most ehhez adunk egy kis segítséget.

Könnyű nyári fogások

Hőség van a lakásunkban, mégis ennénk valamit? Könnyű, egyszerűen elkészíthető, kímélő ételeket keresünk? A következő receptek hűsítően hatnak a szervezetre és még egészségesek is!

Kalóriaszámolás - miért és hogyan?

A kalóriák rabja vagy, vagy fittyet hánysz az ételek pontos összetételére? Vajon a kalóriaszámolás jó módszer a fogyáshoz, s ha igen, mennyire hatékony? Ezekre kerestük a választ.

Érdekességek a spenótról

Gyermekkorunk rettegett főzeléke sokkal egészségesebb, mint azt valaha gondolnánk. De, vajon tényleg Popeye-nek köszönhetjük a népszerűségét?

Spirulina alga – a legújabb „csodaszer”

Az algák rengeteg területen lehetnek hasznosak, felhasználjuk őket a biotechnológiában, energianyerés céljából, de még a gyógyászatban is.

Tíz gyors tipp, amellyel máris életmódot váltottál

Nagyon gyakran a pénz és az idő a legelső két kifogás, ha életmódváltásról beszélünk. Engedd meg, hogy megpróbáljalak meggyőzni az ellenkezőjéről, ígérem mindössze tíz változtatás és máris rengeteget tettél az egészségesebb élethez vezető úton, sem drága nem lesz, sem időigényes. Ne lapozz tovább, olvasd el a tíz tanácsom.

Emésztési zavarok – akarsz róla beszélni?

Testünk minden eleme az emésztőrendszerbe került tápanyagokból épül fel, ezekből nyeri a test az energiát és a tápanyagokat a működéshez, fejlődéshez, regenerálódáshoz. A folyamat már a szánkban elindul, ezért nagyon fontos, miket fogyasztunk.A cikkből kiderül, hogy mit egyél, illetve miket kerülj el!

5 egyszerű tipp az egészséges irodai táplálkozáshoz

Biztosan szembesültél már azzal a problémával, hogy a pörgős mindennapok során nemhogy egészségesen táplálkozni, de általában pár egészségtelen falatot bekapni sincs idő. Íme, pár egyszerű, életmódváltóknak kötelező tipp, amivel nem csak időt spórolhatsz, de az egészségedért is tehetsz, ha irodai étkezésről van szó!

„Csak még egy kanállal…”

Sajnos nagyon sok kisgyermekes családban felmerül az evés problémája. Nem eszik jól a gyerek, vagy nem akkor és nem azt, amit, és amikor kéne, vagy a korábbi kedvelt ételeit egyik napról a másikra már csak turkálja a tányérban. A kényszerítéssel azonban a gyermeknek védekező mechanizmusa alakul ki, az étkezés ellen. De, akkor mi a teendő?

Filléres trükkök a tartós fogyáshoz!

Köztudott, hogy a nyári alak télen készül. Ezért bizonyára már többen dolgoznak alakjuk formálásán, vagy legalábbis gondolkoznak, hogyan kezdjenek bele. Az étrend és a mozgás mellett azonban vannak apróbb trükkök, melyeket bevethetünk a vágyott forma eléréséhez vezető - és egyáltalán nem egyszerű - úton.

A nassolás és ami a háttérben van...

Megőrülünk egy szelet csokiért, sós mogyoróért vagy akár a kettőért egymás után? Vajon miért nassolunk? Valóban éhesek vagyunk, vagy valami egészen másról van szó? Mi lehet az oka a főétkezések közötti evéseknek és hogyan tudjuk kezelni, hogy felesleges kalóriákat fogyasszunk?

Büféreform, avagy viszlát lekváros táska!

A legfrissebb kimutatások szerint minden ötödik kisfiú és negyedik kislány túlsúllyal küzd. Egy új szabályozás szerint az iskolai büféknek folyamatosan át kell állniuk arra, hogy egészséges ételeket áruljanak. A jogszabályokat mindenkinek be kell tartania, a túlcukrozott, mesterséges adalékanyagokkal ellátott termékek nem árusíthatóak.

A konyhakert új generációja: a magaságyás

Az utóbbi években itthon is egyre több helyen látni magaságyást. Azon túl, hogy a hajolgatás kiiktatásával kényelmesebbé teszi a hagyományos kiskerti zöldségtermesztést, a magaságyás dekoratív is. Emellett azonban van egy elsőre nem is oly szembeszökő előnye: a komposztálás.

Bivalytej: milyen előnyökkel bír a tehéntejjel szemben?

Manapság számos alternatíva jelenik meg a tejfogyasztást illetően. Az emberek igyekeznek másfelé is nyúlni, kitekinteni a megszokottból, keresni valami újat. Így kerül be ismét egyre jobban a köztudatba a bivalytej is.

Miért olyan fontos a megfelelő fehérjebevitel?

Szervezetünknek nagy szüksége van a megfelelő mennyiségű és minőségű fehérjebevitelre. A protein fontos tápanyag, mivel szerepe van a szövetek felépítésében és javításában, valamint enzimek, hormonok és más kémiai anyagok alkotóeleme.

Dió, miért jó?

Karácsony környékén van a fő felhasználási szezonja ennek a finom termésnek, amelynek rendkívül jótékony hatásai vannak a szervezetünkre. Eláruljuk, miért érdemes diót fogyasztani – még akár hús helyett is!

Gondozzuk okosan a szobanövényeinket!

Mindenkivel előfordult már, hogy a rohanó hétköznapok során felocsúdva egyszer csak körbenéztünk a lakásban, és azt vettük észre, hogy a kedvenc növényeink levele lefelé konyul, vagy éppen már ki is múltak. Ilyenkor elgondolkodunk: miért történhetett? Gondozásukhoz biztosítunk most néhány könnyen betartható, hasznos információt!

Kiváló kalciumforrás a szezámmag

A tejből a szervezetünk nehezen, vagy egyáltalán nem tudja kinyerni a kalciumot. Helyette fogyasszunk inkább szezámmagot az erős csontokért!

Schüssler-só, az egyedülálló és rendkívüli gyógymód

A Schüssler-só a homeopátiához hasonlítható, de attól teljesen eltérő hatásmechanizmusra épülő, különleges és természetes gyógymód. Szinte nincs olyan testi és lelki betegség, amelynek a gyógyulásához ne tudna támogatást nyújtani.

Miért szeretjük a brokkolit?

A brokkoli egyre elterjedtebb kedvenc hazánkban is, és nem véletlenül. Széles körűen felhasználható zöldség, amely a vitamindús táplálkozás része, ráadásul segít a rák megelőzésében.

Miért lehet káros a gyümölcslé?

Hát azért, amiért általában a többi dolog: mert túlzásba visszük. Ha túl sok préselt/turmixolt gyümölcslevet fogyasztunk, annak többféle káros hatása is lehet.

Csak odafigyelés kérdése

A nyugati világban, a fejlett országokban általában nincs gond a gyermekek ellátásával, táplálásával, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a fiatalok mindent megkapnak, amire szükségük van fejlődésükhöz. Mire kell odafigyelni?

Fókuszban a bébiételek

Számos előnye lehet a bébiételeknek, főleg a a téli időszakban, amikor egyre kevesebb az elérhető friss, szezonális zöldség és gyümölcs.

Élő, vagy „halott” élelmiszereket eszünk? Nem mindegy!

Antal Vali híres életmód-tanácsadó tanulságos előadásán ismertette: nem mindegy, hogy az élelmiszer, amit fogyasztunk, élő, vagy halott-e. Pontosabban, természetes, vagy mesterséges. A kérdés nem is olyan egyszerű, mint elsőre gondolnánk. A két csoportot összehasonlító kutatás megdöbbentő eredményekkel zárult.

A fehérjemérgezés létező jelenség?

Sokat vitatott kérdés, hogy a fehérjemérgezés létező fogalom, avagy sem, elegendő fehérjét fogyasztunk-e, vagy épp ellenkezőleg.

Mértékkel fogyasszon extrudált élelmiszereket!

Az extrudálás egy olyan ipari eljárás, amelyet nemcsak az élelmiszeriparban alkalmaznak, hanem a műanyagiparban, és az állateledel-előállítás során is. Rengeteg élelmiszer készül ezzel a módszerrel.

Hogyan számoljuk a bevitt kalóriát?

Múlt heti cikkünkben ismertettük, hogy mikor érdemes a diéta ideje alatt kalóriákat számolgatni. Bemutattuk, hogy mikor előnyös, de azt is, hogy ez a módszer nehezen alkalmazható életmódként, azonban bizonyos időszakokban igenis lehet létjogosultsága.

Tévhit, hogy a tartós tej egészségtelen!

Egy Magyarországon készült felmérés szerint az emberek több, mint fele úgy gondolja, hogy a boltban kapható tejek, valamint tartós tejek egészségtelenek, méghozzá azért, mert tartósítószert tartalmaznak, tejporból készülnek, valamint vizezik őket.

Héja alatt van a vitamin

Annak ellenére, hogy napjainkban gyakran jelenik meg negatív kontextusban, az egyik legfontosabb növény és tápanyag a Földön. Több mint két magyarországi területen termesztik, és milliókat lát el.