Menü

Mi járhat a bántalmazó fejében?

A bántalmazásnak meglepően kevés köze van az agresszor érzelmeihez, inkább abban áll a különbség, hogyan gondolkoznak. A bántalmazók gondolkodási sémáinak és viselkedési mechanizmusainak megismerése nagyban segítheti a bántalmazásban érintett családokat.

A sportsérülések leggyakoribb okai

Aki sportol, tisztában van a sérülések kockázatával, legyen valaki hobbi-, vagy élsportoló. A sérülés a sportélet velejárója, azonban sok olyan húzódás, fájdalom van, mely kiküszöbölhető.

Biztos jelek, hogy kiüresedett a szerelmetek

A hosszú, régóta tartó, szenvedélytől mentes kapcsolatokban a párt gyakran csak a megszokás és a közös ügyek intézése, sokak esetében pedig a becsületesség tartja össze. Évekig elélhet egymás mellett két ember úgy, hogy közben már nem élik meg az intimitás örömét. A párkapcsolatban már nincs izgalom, ugyanakkor az egymás iránt érzett felelősség nagy. Az üres szerelem jellemzőit járjuk körbe.

Nyaki gerinc eredetű szédülés, szédülékenység

A szédülésnek – szédülékenységnek számos oka lehet, s a páciensek sokszor hónapokig, évekig járják a diagnosztikus köröket a különböző szakterület képviselői között, amíg az igazi okra fény derül. Jól ismertek a szédüléssel járó gyakoribb kórképek, melyek a belsőfülben található egyensúlyszabályozó végkészülékek megbetegedéseiből, (perifériás eredet) és az agyban - agytörzsben levő egyensúly szabályozásért felelős területek daganatos, infarktusos, vérzéses (TIA), gyulladásos kóros állapotából eredeztethetőek (centrális eredet).

Mit tehetünk hátfájás ellen?

Hátfájás ellen sok mindent tehetünk, elsőként akár meg is lehet(ne) előzni, de ha már kialakult a baj, akkor is hatásosan lehet kezelni, akár otthoni, házi módszerekkel is.

Bokaficam kezelése otthon

A bokasérülések a leggyakoribb sportsérülések közé tartoznak. A bokaízület és a szalagok a lábfej rendellenes behajlása vagy kicsavarodása miatt sérülhetnek meg. Oka lehet sportsérülés, ütés, de egyensúlyzavar miatti botlás, esés is.

Fontos tanácsok szülőkről való leváláshoz

A közös életet kezdő emberek többnyire elköltöznek otthonról, a szülői házból, lakásból. Sokan vannak azonban, akik anyagilag nem engedhetik ezt meg maguknak, de ettől függetlenül az új házasok lelkileg, érzelmileg feloldják a szülőkhöz való kötöttséget, és ők ketten érzik magukat egészen együvé tartozónak, egy új családot alapítanak. Ez csak úgy lehet sikeres, ha mindketten elszakadnak régi családjuktól. Aki nem tud helyes módon leválni a szüleiről, az lehetetlenné teszi, hogy igazán szép legyen a házasélete, hogy igazi családot, otthont teremtsen jövendő gyermekeinek.

Keresztszalag szakadás: így kezelhető műtét nélkül

Számos aktív sportolónak okoz kétségbeejtő helyzetet a keresztszalag szakadása, hiszen a műtét az egyik legnépszerűbb kezelési formává nőtte ki magát. Azonban a szakértő arra hívja fel a figyelmet, hogy sok esetben elkerülhető az operáció, és a keresztszalag szakadás kezelhető más módon is.

Száraz száj: mit tehetünk ellene otthon?

A száraz száj, vagyis a xerostomia gyakori betegség, melyet általában a nyál összetételének megváltozása vagy a nyáltermelődés zavara okoz. A száraz száj sok kellemetlen tünettel járhat együtt - mit tehetünk ezek ellen otthon?

Puffadás okai

A puffadás okai változatosak lehetnek. Az életmódbeli tényezők mellett bizonyos betegségek is közre játszhatnak a megjelenésében.

Vanília olaj

Az antioxidánsok megsemmisítik a szabad gyököket és a veszélyes méreganyagokat amik lerakódnak a szervezeten belül, ami a rossz étrendbeli szokásoknak és az egészségtelen életmódnak köszönhetők. A vanília illó olaj egy természetes antioxidáns ami semlegesíti a szabad gyököket és teljesen megsemmisíti őket. A belső tisztítása folyamata segít abban, hogy csökkentse a sejteit és szöveteit érő károsodást. Az antioxdiánsok segítségével növelheti a szervezet képességét arra, hogy az önmagát megjavítsa és fokozza az immunitást bizonyos betegségekkel szemben

A cukorbetegség szokatlan tünetei

A fokozott szomjúság, éhség és vizelés a cukorbetegség leggyakoribb tünetei. De sok más tünet is előfordulhat, például a fogínybetegség, a sötét bőrfoltok és a fertőzések számának növekedése.

5 jel, ami személyiségzavarra utal

A személyiségzavarban szenvedő emberekkel való kapcsolat fenntartása nagy kihívást jelenthet, és jelentős érzelmi traumát okozhat. Károsíthatja az önbecsülést, sőt az egészséget is, nem beszélve az egyéb lehetséges következményekről, például az erőszakról és a függőségekről. De ha már egyszer kialakult az érzelmi kötelék, nehéz tisztán látni a helyzetet.

Felfázás kisokos

Ha azt gondolnánk, hogy nyáron elkerül minket a felfázás, akkor nagyot tévedünk. Lehet ősz vagy tél, vagy tavasz ugyan úgy jelentkezhetnek a hólyaghurut tünetei és bizony gyakran azt mondhatjuk, hogy mindig a legrosszabbkor jön.

A mellkasi fájdalom okai, kezelése

A mellkasi fájdalom több formában is jelentkezhet, az éles szúró fájdalomtól a tompa fájásig.

Lélekölő betegségek

Rengetegen szenvednek hosszú-hosszú évekig komoly mentális betegségben, úgy, hogy nem kapnak megfelelő kezelést a bajukra. Ez általában azért van, mert a bajokat kiváltó rendelleneséget nem diagnosztizálják időben. Ilyen betegségekből pedig rengeteg van: sokan szenvednek depressziótól, biporális zavaroktól, PTSD-től vagy akár valamilyen táplálkozási zavartól.

Mire jó a kövirózsa?

A sziklakertek egyik kihagyhatatlan növénye a kövirózsa. De amellett, hogy a kertünket díszíti a népi gyógyászatban a legrégebben használt növény. Tudjuk-e vajon miben lehet segítségünkre ez az aprócska virág? Illetve, hogy a szépsége mellett milyen gyógyhatással rendelkezik?

Házi praktikák napégés ellen

Legjobb válasz és módszer természetesen, ha le sem égünk a napon és elkerüljük ezt a problémát, azonban, ha már megvan a baj, akkor a következő praktikákkal érdemes kezelni.

A könyökfájás lelki oka

A keleti orvoslás szerint a testet, és lelket egységbe kell kezelni, ha általános egészségünkről szeretnénk gondoskodni. A lélek egészsége nélkül nem beszélhetünk testi egészségről, és fordítva. Ha valamilyen fizikai tünetünk van, gondoljunk arra, hogy milyen lelki problémánk lehet.

A menstruáció késés okai

A női test zseniálisan van felépítve, mintha csak maga is önállóan “gondolkodni” tudna. A stressz hormonok felszabadulásával vészhelyzetet érzékel a szervezet, és úgy értelmezi, hogy az nem kedvez egy új élet biztonságos létrehozásának. Ekkor stresszes helyzetben a test a reprodukciós, vagyis a menstruációs ciklust egyszerűen kikapcsolhatja, és csak az egyén létfenntartására összpontosítja az energiákat. A világháborúkat túlélő nőknél pl. hosszú hónapokra is leállt a menstruáció a haláltól való rettegés, és a szenvedések alatt.

Gyulladáscsökkentés természetesen? Itt van hozzá a 7 legjobb tápanyag!

A gyulladás természetes védekező mechanizmus a szervezet részéről. Az összetett reakció célja, hogy megőrizze a test épségét a betolakodótól. A probléma akkor kezdődik, amikor ezek a gyulladások alacsonyabb intenzitással ugyan, de állandósulnak.

4 gyógynövény menstruációs görcsökre

A menstruációs görcs sajnos sok nő életét megkeseríti. A fájdalom gyakran annyira erős, hogy lehetőségünk sincs bármi másra koncentrálni. A gyógynövények viszont gyors és természetes megoldást nyújthatnak a gyötrelmes panaszok ellen.

Hátfájás ellen házilag

Hátfájás ellen házilag, otthon is sok mindent tehetsz akár a megelőzésről, akár a gyors tüneti kezelésről, akár hosszú távú, tartós megoldásról van szó. Még enyhe hátfájás esetén sem érdemes ölbe tett kézzel ülni, mert könnyen súlyosbodhatnak a panaszok, és megbosszulhatja magát, ha nem teszel valamit idejében a hátfájás ellen.

Az isiász – ülőideg gyulladás kínzó fájdalmat okoz

Az isiász, azaz az ülőideg gyulladás vagy ülőidegzsába erős deréktáji fájdalom, mely a farizmokba vagy a lábakba sugárzik. Gyakran „becsapós”, mert a derék egyáltalán nem fáj, csak a fenék mélyére és a lábra sugárzó fájdalom a panasz. A probléma gyökere azonban az ágyéki gerincnél van! Maga a fájdalom és a kiváltó ok is nagyon hasonlít a lumbágóhoz. Össze is keverhető vele.

Az alvászavar ilyen betegségeket jelezhet

Átlagosan 7-9 óra éjszakai alvásra van szüksége a felnőtteknek ahhoz, hogy kipihent állapotban kezdhessék a napot, és a szervezetük is egyensúlyban maradjon. Sokan küzdenek azonban alvási nehézségekkel, és jó páran tapasztalatból ismerik az elégtelen alvás kellemetlen következményeit. Vajon mi okozza, hogy nem jön álom a szemünkre?

A sápadtság lehetséges okai

A sápadtság kialakulhat lassan, fokozatosan, de bizonyos esetekben az egészséges arcpír igen rövid időn belül ijesztően halovánnyá is válhat. Beszélhetünk krónikus, illetve akut formáról. Összegyűjtöttük, hogy milyen betegségekre, egészségügyi elváltozásokra utalhat a sápadtság.

Otthon is javítható a testtartás

Ha ülőmunkát végez, mozgásszegény életmódot él vagy csak egyszerűen rossz a testtartása, mindenképpen próbálja ki ezeket a gyakorlatokat.

Mit tegyünk, ha piros a torok?

Mindenki számára ismerős tünetek közé tartozik a magas láz és a torokfájás. Ezek mögött a tünetek mögött gyakran igen komoly betegséget állhatnak, amely elsősorban a légutakat támadja meg.

Ezt tegyük, ha megégettük a szánkat

Forró levest vagy italt fogyasztva könnyen megégethetjük a nyelvünket vagy a szájpadlásunk egy részét. Mivel gyorsíthatjuk a folyamatot?

Szájzug-gyulladás: oka, tünetei és kezelése

A cheilitis angularis a száj sarkának (pontosabban a két ajak találkozási pontjának, a szájzugnak) a fájdalmas gyulladása. Kialakulása részben a rossz szokásokra, a nem megfelelő higiéniára vagy irritációra vezethető vissza, de nagyon gyakran valamilyen fertőzés is jelen van, ez okozza a kellemetlen tüneteket.

Igénybe vett hangszálak: mi segíthet?

A nátha, a torokfájás akkor okoz rekedtséget, ha a gyulladás átterjed a gégére és így a hangszalagokra is. Hogyan segítsük a gyógyulást?

Torokfájás vagy allergia? Mutatjuk a különbséget

Nemcsak légúti fertőzés, hanem egy nem megfelelően kezelt légúti allergia következtében is jelentkezhet kellemetlen, kaparó érzés a torokban.

Gyerekkel a fogorvosnál

Kisgyerekkel orvoshoz menni sosem jó dolog, fogorvosi kezelésre pláne nem, ám egyszerűbbé, zökkenőmentesebbé tehetjük, ha már a tejfogak megjelenésekor, egyfajta megelőzésképp ellátogatunk a fogászatra.

Hogyan szabaduljunk meg a duzzadt ajkaktól?

Előfordul, hogy az ajkak valamilyen sérülés következtében nagymértékben megduzzadnak. Ezt okozhatja szélsőséges időjárás, szárazság, tápanyaghiány, vírusos fertőzés, sérülés vagy vágás, kiszáradás, rovarcsípés, allergiás reakció, vagy a szájápoló termékek helytelen használata.

Stroke-szövődmények

A stroke olyan, hirtelen jelentkező neurológiai betegség, mikor az agy egy része érelzáródás vagy egy ér elpattanása következtében megsérül. Ha egy alapvető agyi ér elzáródik, akkor az ér ellátási területe elhal. Ha az érfal reped meg, akkor agyvérzés jön létre. Mindkét folyamat során a beteg agy által beidegzett végtagok és agyidegek megbénulnak, amelyek fizikai funkciózavarokat okoznak.

Mellkasi fájdalom: mi okozhatja?

A mellkasi fájdalomról a legtöbb embernek a szívroham jut eszébe, azonban a mellkasi fájdalomnak nagyon sok oka lehet, néhány egészen banálistól az életveszélyesig.

Calicivírus-fertőzés tünetei és kezelése

Jelenleg a calicivírus a halmozottan fellépő hányásos-hasmenéses megbetegedések egyik leggyakoribb kórokozója. A fertőzés zárt közösségekben nagyon gyorsan terjedhet, de az otthon lévők is áteshetnek rajta, járványhelyzet nélkül is. Egyik legfertőzőbb nemzetsége a norovírus.

Mi a különbség a bakteriális és a vírusos fertőzés között?

A bakteriális fertőzések 5-14 napig tartanak, a tünetek idővel folyamatosan romlanak és gyógyszeres kezelés nélkül ritkán múlnak el teljesen.

Szupererős gyógynövények torokfájás ellen

A torokfájás a téli időszakban különösen gyakori panasz, amelynek hátterében a leggyakrabban a rhinovírus okozta megfázás áll, de az influenzafertőzést is jelezheti. Nem szűnő vagy erősödő fájdalom, megduzzadó nyirokcsomók esetén feltétlenül orvos segítségét kell kérni, de enyhe panaszok esetén a házi patika is sokat segíthet.

Természetes fájdalomcsillapítók – mit mire alkalmazz

Senki sem él néha, vagy akár gyakran jelentkező fájdalom nélkül, aminknek nagyon sokféle csillapítási módja van. Nem kell feltétlenül azonnal gyógyszerekhez nyúlni, mert léteznek természetes módszerek is, csak körbe kell nézni magunk körül egy kicsit.

Hogyan gyógyít a kiropraktőr?

A kiropraktőr a gerincoszlopra történő kézzel való ráhatással gyógyít, hiszen ezen keresztül elérhető a szervezetet irányító idegrendszer is, illetve hatásosan veheti fel a harcot a különböző ízületi és egyéb mozgásszervi eredetű fájdalmak ellen.

Mikor kezdj el újra randizni egy szakítás után?

Mikor állunk készen arra, hogy újra elkezdjünk másokkal találkozgatni? Ezek az elméletek a szakítás elején segíthetnek abban, hogy túless a legnehezebb időszakon – hiszen biztonságérzetet ad, ha ki tudod számolni, meddig fogod magadat ilyen szörnyen érezni. Viszont nincs rá garancia, hogy valóban így is lesz – a folyamat sokkal hosszabb vagy rövidebb is lehet, attól függően, hogy mennyire volt erős a köztetek lévő kötelék.

Mi az a trigger pont?

A trigger pont pontosabb elnevezése a myofascialis trigger pont, mely létrejöhet bármely izomban és/vagy a fasciában is. Ez a kis csomócska sok fájdalom forrása lehet.

Kortalan és nemtelen probléma a vállfájdalom

Bár az okok eltérők lehetnek, rengetegen küzdenek krónikus vállfájdalommal. Mutatjuk, mi segíthet.

Lúdtalp – tegyél ellene már gyerekkorban

A lúdtalp egy igen gyakran felmerülő probléma lehet, ami láb boltozatos rendszerének megsüllyedését jelenti, de már kicsi gyerekkorban igen sokat tehetünk ellene.

Az akut veseelégtelenség kezelése

Az akut veseelégtelenség kezelése egyrészt a hirtelen keletkezett, életveszélyes állapot elhárításából, másrészt a veseelégtelenséget kiváltó ok kezeléséből áll.

A hurutos köhögést így kezeljük

Légúti betegségek gyakori kísérő tünete az elhúzódó hurutos köhögés. Szervezetünk számára ugyan előnyös, hiszen a kórokozók eltávolítását segíti, nekünk viszont kellemetlen a sokszor rohamokba torkolló, fullasztó köhögés.

Az akut veseelégtelenség okai

Akut veseelégtelenségről akkor beszélünk, ha a veseműködés néhány óra vagy néhány nap leforgása alatt oly mértékben romlik, hogy a veseszövetek több mint 60 százaléka már nem képes ellátni feladatát.

Az érzékeny fog védelmére

Ha valamilyen külső inger hatására hirtelen nyilalló fájdalmat érzünk a fogunkban, és ez rendszeresen fellép hideg, meleg étel, ital, levegő hatására, nem szabad félvállról venni e kellemetlen érzést. Az a fájdalom ugyanis utalhat fognyaki érzékenységre, amely súlyos problémákat okozhat, ha kezelés nélkül marad.

Vérzés terhesség alatt

A vérzés terhesség alatt minden kismamát nagyon megrémíthet! Gyakran egyszerű ok állhat a hátterében, de mindenképpen nagyon komolyan kell venni, mert életveszélyes állapotot is előidézhet!

Nehezebb, mint gondolnánk az elengedés!

Az emberek többsége nehezen mer kilépni bizonyos helyzetekből. Akármennyire kényelmetlen, akármennyire frusztráló, akármennyire sok negatív élménnyel jár, valahogy mégis nehezen tudunk kitörni. Hiába nem épít, hiába nem okoz örömet, valamiért mégsem megy.

Súlyos betegségeket jelezhet a nyakad

Kevesen tudják, de a nyakunk sok titkot elárulhat egészségi állapotunkról, ha tudjuk, milyen jeleket kell keresnünk. A csomók és dudorok, az erekben bekövetkezett változások, és minden, ami szokatlan, új, vagy furcsa a nyakon, az a test jelzése, mely akár komoly betegségről is árulkodhat.

A magány negatív hatásai a szívre

Szívünk néha drasztikusan reagál érzelmi állapotunkra. Jó példa erre a megtört szív szindróma , amikor a lélekben érzett szívfájdalom hirtelen intenzív mellkasi fájdalmat vált ki, ami súlyos szívizom-elégtelenséghez vezethet, habár a szív egészséges.

Az altató veszélyes hatásai

Sokan szednek altatókat és álmatlanság elleni szereket, mert az alváshiány jelentősen kihat másnapi teljesítményünkre, befolyásolja közérzetünket, kapcsolatainkat. Ezeknek a gyógyszereknek azonban veszélyesebb mellékhatásaik lehetnek, mint gondolnánk.

Idegbecsípődés. Mit kell tudnunk róla, mit tehetünk?

Az idegbecsípődés akkor jelentkezik, ha egy ideget a körülvevő szövetek megnyomnak, ezt okozhatja csont, porc, izom vagy ínszalag is, általában akkor, ha ezek a szövetek valami okból kifolyólag elmozdulnak a helyükről.

Herpeszvírus okozta fertőzések: tünetei, lefolyása és kezelése

A herpeszvírusok családjába száznál is több kórokozó tartozik, melyek közül legalább 8 képes megfertőzni az embert, öt ezek közül pedig nagyon gyakori.

A zárkózottság és a félelem

Zárkózottság vagy félelem? Érdemes ezt rögtön különválasztani. Vannak ugyanis, akik békében élnek magukkal, nem vágynak arra, hogy nyissanak még több ember felé, mások életét viszont megkeserítik a társas élet színtereihez kötődő szorongások. Jelentősen megnehezítve ezzel a szerelmi életet vagy a karrierépítést is.

Fejfájás típusai és okai

A lakosság fele rendszeresen küzd valamilyen típusú fejfájással, a kísérő tünetekről nem is beszélve.

Hogyan ismerhető fel a túledzés?

Szakértők szerint a profi sportban a legnagyobb hiányosság a fizikai terhelés utáni regeneráció és a pihenés területén található. Ennek kiküszöbölése és megelőzése komoly feladatot jelent a sportszakemberek számára. Ez az a terület, amit a szabadidős sportolók általában teljesen elhanyagolnak, ami pedig gyakran túledzéshez vezet. A túledzés gyakran depresszióhoz vezethet.

A lélek ereje a gyógyulásban

A rákbetegség egyértelmű diagnosztizálása minden esetben óriási krízishelyzetet jelent mind a szenvedő alany, mind pedig a hozzátartozók számára. Ilyenkor a megértő szó, a lélek ápolása erőt, hitet és kitartást ad a betegség elleni küzdelemben.

Hogyan kezelhető az izomhúzódás?

Az izomhúzódás terápiájában elsősorban tüneti kezelésről beszélhetünk. Mivel izomhúzódáskor az izom szerkezete nem sérül, az izomszövet ép marad. Az izomhúzódás sokszor az izom kontrakció szabályozásában keletkezett zavar eredménye.

Az emberi test a lélek térképe

A betegség a lélek jelzése, egy intő jel, ami elárulja, hogy a lélekben megszűnt a harmónia. Ezt ugyan mindannyian tudjuk, és érezzük még a fizikai tünet megjelenése előtt, csak nem fordítunk rá figyelmet.

Miért fáj annyira a kamaszok izomzata?

Ha erről a témáról írok, annak az az oka, hogy aggasztónak találtam, hogy a kamaszfiam többször is panaszkodik arra, hogy fájnak az izmai, izomzata, természetesen rögtön megkerestem egy gyerekorvost, akivel erről beszélgettünk.

Bevált borogatási módszerek

A borogatásnak a két legismertebb fajtája a hideg és a meleg borogatás. Hideg borogatást alkalmazhatunk például rándulásra vagy ízületi gyulladásra. A borogatás ezeknél az egészségügyi problémáknál ne tartson 30 percnél tovább, de naponta több alkalommal is meg lehet ismételni.

Artritisz és oszteoartritisz jelentés

Idősebbek körében ez egy ismert kifejezés, mert idős korban szinte mindenkinél megjelenik ez a betegség, de mit is jelent pontosan az artritisz? A betegségnek különböző formái vannak, de melyik is az oszteoartritisz?

A mentális retardáció nyomában

A mentális retardáció tulajdonképpen nem klasszikus értelemben vett betegség, hanem inkább egy kóros állapot, amikor a szellemi képességek fejlődése elmarad, megreked egy bizonyos szinten.

A kóla egészségre gyakorolt hatásai

A kóla tagadhatatlanul hasznos termék. Csak meginni nem szabad! A kóla savas tisztítószerként működik. Az italban levő sav mennyisége koptatja a fogzománcot, fokozva a fogszuvasodás veszélyét.

Jelek, hogy nem érdekled a srácot

Nehéz elfogadni, ám nem minden kapcsolat köttetett a mennyben... Tetszik egy srác, és nem tudod eldönteni, viszonozza-e az érzelmeidet? Olvasd el alábbi pontjainkat akkor!

Mozdulatok, amik elárulják, ha már nem szeret annyira a párod

Kevés dolog fájdalmasabb annál, mint amikor fény derül rá, hogy a kedves már nem annyira, vagy talán egyáltalán nem is szerelmes. Ilyenkor a szív egy pillanatra szinte lebénul, és az ember szinte elképzelni sem tudja, hogy fog-e még valaha egyáltalán dobogni, vagy sem.

Mi történik, ha egy nő úgy érzi, hogy nem értékelik?

Amikor egy nő úgy érzi, hogy nem értékelik, elkezdi megkérdőjelezni a saját fontosságát. Kíváncsi lesz arra, hogy minden erőfeszítés, amit a kapcsolatért tesz, miért tűnik még mindig túl kevésnek. Azon kezd gondolkodni, nem hiányzik-e belőle valami. És persze az is eszébe jut, hogy vajon mit akarhatsz még tőle, ha nem látod az értékességét.

A Ramsay-Hunt szindróma (fülherpesz) tünetei és kezelése

A Ramsay-Hunt szindróma egy olyan betegséget takar, amelynél a fülkagylón, illetve a hallójárat területén herpeszes hólyagok jelennek meg, amit nagyfokú fülfájdalom előz meg, illetve bekövetkezik az azonos oldali arcideg bénulása is.

A fogfájás kezelése otthon

Kinek ne keserítette volna már meg a fogfájás a napjait? Természetesen ilyenkor a fogorvos nyújt megoldást, de addig is tehetünk érte, hogy enyhüljön a fájdalom.

A kiszáradás figyelmeztető tünetei

Az elhúzódó hasmenés vagy hányás esetén a szervezet több folyadékot veszít, mint amennyit képes felvenni, ami kiszáradáshoz vezethet, ami akkor jelentkezik, mikor a szervezet nem rendelkezik a működéséhez megfelelő mennyiségű folyadékkal.

Ezek a gyógynövények segíthetnek hányinger ellen

A hányinger általában rövid időn elmúlik magától, ám nagyon kellemetlen lehet. Így küzdhetünk ellene!

A normál véroxigénszint nyomában

Szervezetünket több milliárd, szabad szemmel láthatatlan sejt alkotja, amelyek mind az oxigénből nyerik az energiát. Az oxigént a tüdő veszi fel és a vérben található vörösvérsejtek szállítják el a szerveinkhez, de a hemoglobin nevű fehérjének is kulcsfontosságú a szerepe, ugyanis ez az anyag a felelős azért, hogy a vörösvérsejt felvegye a friss oxigént.

A párkapcsolati erőszak intő jelei

Bár a párkapcsolati erőszak elsősorban a nőket érinti, férfiak is lehetnek az elszenvedői. Az áldozatok sokszor nem mernek beszélni arról, min mennek keresztül, sőt olyanok is vannak, akik kiszabadulhatnának, de nem akarják egyedül hagyni szerelmüket. Így azonban segíteni is nehezebb. Lássuk, milyen jelek utalhatnak a testi-lelki bántalmazásra.

Érdekességek a lustaságról

Mi is tulajdonképpen a lustaság? A pszichológia álláspontja szerint az aktivitás és motiváció hiánya, a pihenésre való hajlandóság. Nem betegség, hanem inkább valamilyen negatív folyamat tünete. A lustaság minden rossz anyja, tartja a mondás. De ha ennyire rossz, akkor miért esik mégis olyan jól a semmittevés?

Mit árulnak el rólunk a szorongásaink?

A szorongás nem kellemes az ember számára. Előfordulhat, hogy ez az érzelem szolgál minket és ébren tartja az érzékeinket – ettől nem kell megijedni, ez teljesen természetes. Ha azonban a szorongás állandósul, a forrását nem lehet beazonosítani, ráadásul átveszi az uralmat az életünk felett, nem árt jobban odafigyelni rá. Ne éljen együtt vele! Kérj segítséget!

A bántalmazó kapcsolat korai jelei

A párkapcsolati erőszak az egyik legsúlyosabb probléma ma Magyarországon, és kívülállókban mindig felmerül a kérdés, hogy az áldozat vajon miért nem vette észre korábban, hogy valójában milyen az a kapcsolat, amelyben él.

A ginkgo biloba és a fülzúgás

Ha cseng a fülünk vagy fülzúgást tapasztalunk, az minden esetben igen kellemetlen. A fülzúgás azonban nem egy betegség vagy egy állapot, hanem sokkal inkább egy olyan alapvető probléma tünete, mint a fülsérülés, a keringési rendellenesség vagy az életkorral járó halláskárosodás.

A krónikus fáradtság szindróma első jelei

A Chronic Fatigue Syndrom – CFS –, vagyis a krónikus kimerültség szindrómája már évszázadok óta létezik, korábban viszont idegi alapú betegségként, ideggyengeségként tekintettek rá.

Az imposztor szindróma tünetei

Hiába tűnik valaki sikeresnek, a magabiztosság látszata mögött sokszor folytonos félelem lakozik: ezek az emberek mélyen belül egyáltalán nem hisznek magukban és folyton megkérdőjelezik, hogy valóban megérdemlik-e mindazt, amit elértek. Azaz valamiféle csalónak, ‘imposztornak’ érzik magukat és úgy gondolják csak idő kérdése, hogy lelepleződjenek.

Mire jó a CBD olaj?

Már 2009 óta ismeretes, hogy Amerikában a megfelelő engedéllyel rendelkező betegek legálisan juthatnak hozzá az orvosi kannabiszhoz. A kísérletek megindultak abba az irányba, hogy milyen terápiák esetén vethető be eredményesen az alapanyag. A CBD-dúskannabisz olaj szinte világszerte megváltoztatta a kannabisz megítélését. Ma már tehát nem az a kérdés, hogy orvosi célra felhasználható-e az, hanem sokkal inkább a terápiás lehetőségek kibővítése a feladat.

Gyógynövény menstruációs görcsökre

A menstruációs görcs sajnos sok nő életét megkeseríti. A fájdalom gyakran annyira erős, hogy lehetőségünk sincs bármi másra koncentrálni. A gyógynövények viszont gyors és természetes megoldást nyújthatnak a gyötrelmes panaszok ellen.

Ezért nagyon fontos elengedni a benned lévő haragot, dühöt és gyűlöletet

A harag, düh, gyűlölet igen erőteljes érzelmi megtapasztalások, amelyek minőségükből adódóan a tűz elemhez tartoznak. Az EGO parazsa ez, amelyre egy más személy vagy életesemény ha olajat önt, akkor féktelen lángokká lobban.

Bőrfeszesítő tippek a terhesség utáni időszakra

A terhesség 9 hónapja alatt a bőr a hasadon megnyúlt. Ne érezd magad rosszul amiatt, ha a baba érkezésével nem alakul vissza egyből a szülés előtti állapotba. Jusson eszedbe, hogy bár a hasfalad most nem hibátlan, de fantasztikus dolgot vitt véghez a tested, hiszen életet teremtett!

Talpfájdalom lehetséges okai

Egy átlagos napon hozzávetőleg 8.000-10.000 lépést teszünk meg. Nem csoda, hogy életünk során (szinte) valamennyien megtapasztaljuk, mit is jelent a lábfájás.

Reflux okozta mellkasi fájdalom

A mellkasi szorító fájdalom egy ijesztő tünet, hiszen a legtöbben rögtön szívinfarktusra gyanakszanak ilyen jellegű panaszok jelentkezésekor.

A néma segélykiáltás: az önbántalmazás

Ütések, harapás, bőrcsipkedés, hajtépkedés adott esetben vagdosás és még sok más hasonló formája van a fiatalok körében egyre nagyobb arányban előforduló önkárosításnak. Az önsértés számos lelki problémára nyújthat megküzdési módszert, ami könnyen megszokássá válhat és akár tragédiával is végződhet – még akkor is, ha a szándék az lenne, hogy az önbántalmazáson keresztül keressen kiutat az ember.

Ha ilyen tüneteink vannak, ne menjünk rokonlátogatóba!

Sűrű időszak van az ember mögött, mire elérkezik a szenteste, a családi ajándékozás, vagy a rokonsággal körülvett asztalnál elfogyasztott ünnepi ebéd. Az adventi hajtás után sokan betegednek meg karácsonyra, szervezetük legyengül. Ebben az esetben mérlegelni kell, hogy valóban szerencsés dolog-e rokonlátogatóba menni.

Néhány tévhit a PCOS-ról

A PCOS, vagyis policisztás ovárium szindróma egy nagyon összetett kórkép, ám van néhány gyakori tévhit vele kapcsolatban. Nézzük meg, mik ezek.

Az adrenalin kimerültség nyomában

Folyamatosan fáradtság gyötör? Úgy érzed, régóta feszegeted saját határaid? Teljesítőképességed nem bír el többet? A stressz az elmúlt évben magasabb szinten ért bennünket, mint azt megszokhattuk.

Ínhüvelygyulladás kezelése természetes módszerekkel

Az ínhüvelygyulladás leggyakrabban a kéz, és a láb ujjait érinti, de gyakran előfordulhat az ujjak környéken: a sarkakon, a csuklón, és a vállon, ahogyan a könyökben is kialakulhat.

A feszültség káros következményei

A depressziónak, csakúgy, mint a pánikbetegségnek, egyik leggyakoribb kiváltó oka a stressz. A szív- és érrendszeri betegségek kialakulásában szintén nagyon nagy szerepet játszik az állandó feszültség, ezért érdemes már a kezdeti tüneteket is komolyan venni.

A mellrák elleni küzdelem!

A mellrák nem egy egyik napról a másikra kialakuló és hirtelen áttétet adó betegség, tehát a rendszeres szűréssel időben felfedezhető és kezelhető, gyógyítható! Nagyon fontos az önvizsgálat és a szűrés, mert szó szerint életet ment!

A nyakfájás okai és kezelése

A nyakfájásnak számos olyan oka lehet, amelyet nem tudunk befolyásolni, mint például a korral járó változások, de vannak olyan tényezők is, amelyeken változtathatunk. Az egyik legfontosabb például az alvópozíció és a párna.

Neked is szúr az oldalad futás közben?

A rendszeresen sportolók közül sokan tapasztalhatták már a jelenséget, hogy szúrni kezd az oldaluk pl. futás közben. Lehet, hogy épp egy futóverseny közepén, vagy a gyerekünknek egy iskolai testnevelés órán, vagy csak az utcán bármikor. Mitől van ez és mit lehet tenni ellene?

Tanácsok a terhesség alatti hátfájás ellen

A várandósok többsége tapasztal enyhébb vagy súlyosabb derék- és hátfájást a terhesség alatt. Miért alakul ez ki és hogyan kerülhető el?

A gyermekkori szeretethiány tünetei és következményei

Indulatkezelési és kötődési nehézségek, szorongás, boldogtalan szerelmi élet. Szerencsére a gyerekpszichológiai szakirodalomban és a közbeszédben is egyre több szó esik a korai szeretethiány káros és hosszútávú hatásairól. De vajon hogyan ismerhetjük fel a megfelelő szülői figyelem hiányát, és egyáltalán hogyan kell helyesen szeretni a kicsiket?

Mit jelent a hipomániás epizód?

Pár napostól akár hónapokig tartó állapot, melynek során a beteg igen beszédes, feldobott vagy éppen ingerlékeny, s amely jól elválik normális, nem depressziós állapotától.

A nyáktömlő kialakulásának okai és kezelése

A nyáktömlőgyulladás egy fájdalmas betegség, amely a nyáktömlőket támadja. A nyáktömlők kicsi, folyadékkal telt hólyagok, amelyek az ízületek körül helyezkednek el és a csontok, ízületek és izmok közti megfelelő kipárnázottságért feleknek.

Szervezeted gyilkosa a napi 8 órás ülőmunka

Manapság rengetegen végeznek ülőmunkát, ami egyre több egészségügyi problémát okoz, főleg azért, mert nem mozgunk eleget a munkavégzés közben. Sajnos az ülő életmód nem is a felnőtt életben kezdődik az irodai környezetben, hanem már gyerekkorban, az iskolapadban és a számítógép előtt. Káros hatásai pedig egyre gyűlnek, fokozódnak, míg nem ott tartunk, hogy már a munkavégzésünket veszélyeztetik.

Egyre népszerűbb a sminktetoválás

A sminktetoválás egyre nagyobb divat ma már, nem is csoda, hiszen annyira szépek készülnek, olyan élethűek, mint egy tökéletes smink – és ezzel ráadásul reggelente nem kell bajlódni.

A menopauza gyakori tünetei

A tapasztalt panaszok elsősorban a női nemi hormonok, az ösztrogén és progeszteron - csökkent termelődésével állnak összefüggésben. A tünetek nagymértékben változóak, mivel ezeknek a hormonoknak a női szervezetre való hatása is széles körű.

Szakítás feldolgozása

Attól függetlenül, hogy a szakítás váratlanul történt vagy már számított rá, mindenképpen fájdalmas azt hallani, hogy kapcsolatának vége szakad. Hogyan tegye túl magát volt párján és a szakításon és legyen ismét boldog?

A legjobb gyulladáscsökkentő ételek

Amikor a test gyulladásos állapotba kerül, a szervezet megpróbálja gyógyítani a fájdalmat okozó sérülést vagy fertőzést. Ha a gyulladás krónikussá válik, súlyos betegségek kialakulásához vezethet.

Mit (ne) tegyünk, ha gyulladás van a szervezetünkben

Életünk során számtalanszor előfordulhat, hogy szervezetünkben gyulladás keletkezik. A gyulladással járó fájdalom mindig egy jel, melyet komolyan kell vennünk, hiszen a szervezet védekezőmechanizmustá mutatja, gyulladáscsökkentő anyagok termelésével, az immunrendszer aktivizálódásával.

A kínzó térdfájás csillapítása

A gyógyszeres megoldások mellett otthoni és alternatív módszerekkel is felvehetjük a harcot a kellemetlen tünet ellen, de elhúzódó fájdalom esetén mindenképpen keressük fel az orvost.

A rovarcsípésről

Nem csak a napsütést és a jókedvet hozza magával a nyár, sajnos a rovarcsípések is ilyenkor a leggyakoribbak. Megmutatjuk, hogyan lehet őket otthon kezelni a leghatékonyabban.

A féltékenység kezelése

A féltékenység talán az egyik legkínzóbb lelkiállapot. A pszichológusoknak gyakran van gondjuk vele - szerencsére tudják a megoldást is.

Természetes módszerek szemhéjgyulladás ellen

A szempillák szőrtüszőkből nőnek ki, és ezek mellett faggyúmirigyek is találhatóak a szemhéjunkon. Időnként ezek a szőrtüszők, illetve mirigyek eltömődhetnek és begyulladhatnak.

Miért tartsunk otthon ricinusolajat?

Miért fontos, hogy ricinusolaj mindig legyen otthon? Mert ezt az olajat már évezredek óta ismerik, elismerik és alkalmazzák különféle egészségügyi problémák kezelésére, de a szépségápolásban is használják, hiszen nagyon jót tesz a bőr és a haj egészségével.

Arcüreggyulladás – létezik rá természetes gyógymód?

Az orrmelléküreg egyike, az arcüregek az orr két oldalán, a szemek alatt helyezkednek el. Az arcüreggyulladás lehet egyoldali, de akár mindkét oldalon is jelentkezhet egyszerre.

Veszteségeink feldolgozása

A gyász a veszteségre adott természetes reakció, mely fájdalmas, de elkerülhetetlen, hiszen amilyen boldogságot okoz valaminek a megléte, annyi szenvedést a hiánya, az elvesztése.

Jótékony hatású ételek ízületi gyulladásra

Az ízületi gyulladás egy olyan betegség, amely megnehezíti a mindennapokat, hiszen alapvető mozdulatok fájdalommal járnak. Megfigyelték, hogy bizonyos ételek, illetve speciális étrend képes csökkenteni az ízületi gyulladás tüneteit.

Sérv típusok és kezelési módjaik

A sérv (hernia) akkor fordul elő, amikor valamilyen belső szerv (például a bél egy kis szakasza) kikerül abból az üregből, amelyben normál esetben a helye van.

Ártalmatlan gyógyszerek vagy legális függőség receptre?

Manapság mindenre gyógyszer szedünk, még egy egyszerű megfázás, vagy egy kellemetlen fejfájás esetén is azonnal a fájdalomcsillapítóhoz és egyéb tüneti kezeléshez folyamodunk, de vajon jót teszünk ezzel egészségünknek?

Menekülés az érzelmek elől

Az elfojtás a leggyakrabban alkalmazott elhárító mechanizmus, egyfajta öntudatlan védekezés, a kellemetlen érzések elől való menekülés.

Koronavírus: 6 post-Covid tünet, amit kezelni kell

Amikor már azt hinnénk, meggyógyultunk, következik a post-Covid szakasz.

A demencia lehetséges jelei

Az Alzheimer-kór a demenciák csoportjába tartozó neurodegeneratív megbetegedés. Az alább felsorolt tünetek közül legalább kettőnek a megléte már demenciát jelent.

Meglepő okok az ízületi fájdalom mögött

Reggelente merevek az ízületei? Nehézséget okoznak a hétköznapi feladatok? Manapság egyre többet találkoznak az ízületi fájdalmakkal és sajnos egyre fiatalabban. Meglepő okok is állhatnak a tünetek mögött, hiszen nem csak az idősek betegsége ez.

A végtagzsibbadás lehetséges okai

A zsibbadást az azt elszenvedők legtöbbször ahhoz hasonlítják, mintha a bőrt sok apró tűvel szurkálnák. Az esetek többségében a végtagok zsibbadása jellemző, de nem kizárólagosan.

A szeretethiány következményei

A gyerekkorban szerzett szeretethiánnyal mindannyian mást kezdünk. Van, aki folyamatosan tovább keresi, és addig meg nem áll, míg meg nem találja.

Mentális betegségek, depresszió

Nem könnyű téma, de mindenképpen érdemes róla beszélni. A depresszióval, vagy a mentális betegségek valamilyen formájával legtöbbünk már találkozott életében. Vagy saját magunk által, vagy valamilyen hozzátartozó, társ, vagy barát okán.

A reflux tünetei és kezelése

A refluxról valószínűleg már mindenki hallott valamilyen formában. Sokszor jön szembe reklámokban, hirdetésekben, gyógyszertárak szórólapjain, de akár az ismerőseink közül is kerülhet ki olyan, aki a reflux tüneteire panaszkodik.

Miért fontos a fogszabályozás?

A fogak esztétikája éppolyan fontos, mint az egészségük. Sőt, az esztétikából következhet az egészséges fogsor. De minden esetben érdemes fogszabályzót használni? Mikor érdemes feltenni a fogszabályzót?

Mire jó a kineziológiai tapasz?

Láttál már olyat a baráti körödből, akinek a testén különféle színes tapaszok voltak? Vagy olyan sportolót a tévéből, aki tele volt kék vagy rózsaszín tapaszokkal? Nos, ezeket a színes csíkokat kineziológiai tapaszoknak nevezzük, és számtalan pozitív hatással rendelkeznek.

A mellkasi fájdalom okai, kezelése

A mellkasi fájdalom több formában is jelentkezhet, az éles szúró fájdalomtól a tompa fájásig.

Egy újabb magyar mestermű – Pieces of a Woman

A Netflixen tarol Mundruczó Kornél legújabb, első angol nyelvű drámája. Ez az első olyan magyar alkotás, amiben Martin Scorsese executive producerként vett részt. A mű nagy sikernek örvend már most.

Tanácsok kiégés megelőzésére

A kiégési szindróma (angol kifejezés, a burnout syndrome-ból) azt a tünetegyüttest jelöli, amely hosszú távú fokozott érzelmi megterhelés, kedvezőtlen stresszhatások következtében jön létre. Fizikai-érzelmi-mentális kimerüléssel jár, és elsősorban azokat sújtja, akik munkájuk során társadalmi segítő funkciót látnak el, humán területen dolgoznak, vagy akiknek munkájukhoz az átlagosnál sokkal nagyobb mértékű empátiára vagy azonosulásra van szükségük.

Nem csak a csirkecsont árthat, avagy tilos ételek kutyáknak

Aki nem ért hozzá, könnyen árthat házi kedvencének, van ugyanis néhány étel, amely egyáltalán nem ajánlott a kutyáknak, mert sajnos nem tudják megemészteni, vagy számukra káros anyagokat tartalmaz, esetleg fulladást, hasmenést okozhatnak. Melyek a tiltólistás élelmiszerek a kutyusoknak?

Természetes módszerek makacs felfázás ellen

Tévedés azt hinni, hogy a felfázás téli betegség, hiszen nemcsak a téli hidegben, hanem a nagy melegben egyaránt jelentkezhet. Mit tegyünk, ha ezeket tapasztaljuk? Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat erről a megbetegedésről.

Viszonzatlan szerelem, módszerek a továbblépés érdekében

Kevés olyan ember van, aki nem tapasztalta meg, hogy milyen a viszonzatlan szerelem. Sajnos elég fájdalmas tud lenni és sokszor nem egyszerű belőle kikászálódni.

Az önbántalmazás lehetséges okai

Általában feszültségkezelési nehézség miatt kezdik el vagdosni magukat a kamaszok, mert a negatív érzések elhatalmasodnak rajtuk. Tehetetlennek érzik magukat, nem tudnak szabadulni ettől az állapottól.

A gyömbér jótékony hatásai

A gyömbér az egyik legnagyszerűbb gyógyító hatású fűszernövény, lássuk, milyen pozitív egészségügyi hatásai lehetnek!

Az alkohol lélekre gyakorolt hatásai

Ha a sörözés, borozás rendszeres, egy idő után visszafordíthatatlan elváltozásokat okoz, méghozzá nem csupán a testi-lelki egészséget tekintve, de a családi, társadalmi kapcsolatokat is rombolóan. Akkor, ha valaki a mértéket nem tartja, és emellett az étkezésre sem fordít gondot, annál az ital romboló hatása még gyorsabban érvényesül.

Árpa tünetei és kezelése

Az árpa apró gyuladásos tályog, ami a szemhéjszél úgynevezett Meibom-féle olajos váladékot termelő mirigyeinek bakteriális fertőződése kapcsán jön létre. A mirigyek kivezető csöve a szemhéj szélre merőleges, a gyulladás itt alakul ki.

Ha leégtünk… (a napon)

A napégés az egyik leggyakoribb baklövésünk nyáron vagy tavasszal, kellemetlen és káros, sőt veszélyes is, de kellő elővigyázatossággal általában megelőzhető. Ha az óvintézkedések ellenére vagy hiányában mégis leégünk, néhány egyszerű módszerrel felgyorsíthatjuk bőrünk regenerálódását.

Természetes görcsoldás

Az erős menstruációs görcsök ellen sokan a legegyszerűbb megoldást választják, fájdalomcsillapítót vesznek be. Sokszor valóban ez a leggyorsabb módja a görcsoldásnak, de vannak alternatív módszerek is a fájdalom csökkentésére.

Szeretjük, ha fáj?

Ha az egyik legfurcsább emberi szokást kellene említenem, a fájdalomhoz és bánathoz való ragaszkodás lenne az. Valamiért szeretünk a negatív dolgokba kapaszkodni. De mi ennek az oka, és hová vezethet?

Néhány fitness tévhit

A fitness fénykorát éljük, de más sportágak is népszerűek, a karantén kihozta az embereket kocogni a természetbe és többen elkezdtek otthon online edzeni, van azonban néhány tévhit, melyet azért jó tisztázni, ha valaki sportolni kezd.

Jobb oldali mellkasi fájdalom okai

A szívproblémák kapcsán szinte mindenkinek a bal oldali szorítás és mellkasi fájdalom jut eszébe, ezért érdemes áttekinteni, mi minden miatt jelentkezhet a jobb oldalon a fájdalom.



Meddig egészséges a futás?

Napjainkban a futás, ill. kocogás népszerűsége növekvő tendenciát mutat, amely főleg praktikusságának köszönhető: szinte semmi felszerelést nem igényel, csak egy jó futócipőt. Bárhol (városban, faluban, tengerparton, focipályán, stb.) végezhető, hiszen majdnem mindenhol találhatunk olyan területet, ahol egy kicsit átmozgathatjuk magunkat egy fél-egy órás kocogással, futással.

Az idegösszeomlás előfutárai

Az idegösszeomlás nem pontos szakkifejezés, de meg lehet feleltetni annak: a súlyosság fokától függően lehet úgynevezett alkalmazkodási zavar, illetve krízisállapot. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az érintett olyan helyzetbe kerül, amelyre nincsenek megoldási mintái, nem tud azzal megküzdeni.

A kudarc kezelésének pszichológiája

Életünket két meghatározó élménycsoportba sorolhatjuk, a sikeres és a sikertelen megtapasztalások. Ezen kettőbe tartozó benyomásaink közül sokat megőrzünk az emlékezetünkben. Azzal, hogy rendszeresen visszaidézzük őket, a hozzájuk tartozó negatív vagy pozitív lelki beállítottsággal együtt, meghatározzuk az élethez való hozzáállásunkat is.

Zene, mint hangulatjavító

Egy új kutatás szerint napi minimum 1 óra zenehallgatás jó hatással van az egészségünkre. A zene központi szerepet tölt be az életünkben, számos dologra gyógyír. Hangulatjavító, stresszcsökkentő

Az alkohol fogakra gyakorolt hatásai

A felnőtt férfiak átlagosan hat, a nők négy pohár alkoholos italt hajtanak fel karácsonykor. Ilyenkor általában az ittas vezetés következményeire szokták felhívni az emberek figyelmét.

Jelek, hogy megcsal a párod

Attól, hogy észrevettél néhány különös dolgot a kedveseden, még nem jelenti azt, hogy biztosan megcsal.Azt viszont kétségtelenül érzi az ember, ha valami nincs rendben a kapcsolatában, és ha az utóbbi időben ez veled is így volt, akkor érdemes egy kicsit közelebbről megfigyelni a párod.

Menstruációs görcsök csillapítása természetes módon

Időnként szinte minden nő tapasztal a szokásosnál erősebb vagy hosszabb menstruációs vérzést (menorrágia), ám ha ez egy hétnél tovább tart, vagy erőssége olyan mértéket ölt, hogy alig merünk kilépni a lakás­ból.

Nő az ablakban - könyvajánló

A történet főhőse dr. Anna Fox, aki egyedül él otthonában, New Yorkban, egy hatalmas házban. Férje és lánya már nincsenek vele, agorafóbiával küzd. Az új szomszédok Russellék felforgatják mindennapjait, amint beköltöznek a szemközti házba. Anna gyilkosságot lát az ablakából, vagy csak annak véli? Mi az igazság, mi a képzelet?

Gyász, veszteség feldolgozása

A gyász köznapi értelemben véve a szeretett személy elvesztése miatti bánatot, szomorúságot jelenti. Természetes emberi reakciónak tekinthető, melyet a bekövetkező veszteség érzése vált ki.

Beszélnünk kell arról is, ami fáj

Az életünk nagyon kiszámíthatatlan és bizony sosem tudni mi történik holnap, mit élünk meg, milyen érzelmekkel találkozunk, sajnos vannak természetes velejárói az életünknek, a gyász éppilyen.

Tippek szorongás leküzdéséhez

A jövő kiszámíthatatlan, ezért teljesen normális, hogy olykor már előre, váratlanul felbukkanó problémák miatt aggódunk, és azon, hogy vajon képesek vagyunk-e kezelni azokat. Gondolhatunk itt mindennapos helyzetekre, csakúgy, mint hosszú távú felelősségeinkre.

Megyek futni

A futás egy csomó jó dolgot tesz a testünkkel, azonban furcsa dolgokat is előidézhet, aminek annyira nem örülünk, azonban megpróbálhatjuk kiküszöbölni őket.

Természetes tippek izomláz ellen

Az izomláz egyrészt az edzés előtti bemelegítés hiányából, a túlságosan megterhelő edzésből ered. A fájdalmas izmokban ilyenkor tejsav-felhalmozódás, valamint mikrosérülések jönnek létre.

Megviselnek a frontok, mit tegyek?

A természet részei vagyunk, folyamatos kölcsönhatásban a környezetünk változásaival, melyek tőlünk függetlenek, de olykor kellemetlenek, zavaróak lehetnek. Ilyenek az időjárási frontok is. Sokakat megvisel.

Ne dobd ki a banánhéjat!

Sok olyan élelmiszerünk van a háztartásban, melyet nem csak fogyasztásra használhatunk, íme egy újabb újrafelhasználható csodaszer, amit nem érdemes kidobni: banánhéj!

Fogfájás – de miért pont most?

Murphy-törvénye vagy sem, de általában a lehető legrosszabbkor részesülünk a fogfájás kínzó, lüktető fájdalommal járó adományában. Az időzítés persze nem is lehetne jobb. Mit tegyünk?

Egyedül élni szakítás után

Egy kapcsolat lezárása után meg kell tanulni ismét egyedül lenni. A lent olvasható tippeket a cikk írója kapta bátorításul, hogy átvészelje az átmeneti időszakot.

Sportolhatok, ha épp meg vagyok fázva?

Tengernyi ok és írás, cikk és tanulmány létezik arról, hogy szánjuk rá magunkat, kezdjük el, sportoljunk, menjünk, csináljuk, kocogjunk, tornázzunk, súlyzózzunk, bicajozzunk, azonban arról is beszélni kell, mikor nem ajánlott mozogni, mert fontosabb a pihenés, regenerálódás. Néhány eset, amikor NEM ajánlott edzeni.

Fájdalomcsillapítás természetes módon

Ha fájdalmat érzünk nem szükséges első körben gyógyszerekhez nyúlni. Érdemes a természet által kínált lehetőségekből válogatni, hiszen akadnak közöttük nagyon hatékony fájdaloműzők is.

Tabutéma: a szülési fájásokról és aggodalmakról – őszintén

A szülésig hosszú út vezet, azonban az állapotosság és szülés szakaszaival kapcsolatban megannyi tévhit kering. Igen, talán nem olvasunk eleget vagy kérdezünk az orvosunktól, de a nők között így is túl nagy a csönd, hiszen kevesen mernek úgy nekimenni a szülésnek, hogy pontos tájékoztatást kapnak arról, hogy mire is számíthatnak. A leendő kismamákat a gyakoroló anyukákat nem igazán akarják ijesztgetni, pedig pontosan emiatt jár rengeteg egygyermekes anyuka úgy, hogy soha többet nem akarja vállalni a szülési fájdalommal járó érzést.

A fájdalom a barátunk?

Izomláz esetén a „láz” megnevezés az izomzat gyulladását jelenti, s általában edzés másnapján jelentkeznek. Az izomláz nem más, mint a testedzés hatására bekövetkező mikroszkopikus sérülés. Mi a teendőnk vele?

A leggyakoribb probléma: a hátfájás

Sokan küszködnek a hátfájástól, ki az állómunka, ki az ülőmunka miatt, a lényeg ugyanaz, viszont, mint mindenre, erre is van megoldás.

Azért fáj, mert nem ittál eleget...

Legalább 2-3 liter folyadékra lenne szükségünk minden nap – ezt nem véletlenül halljunk gyakran, hiszen testünk számára az egyik legfontosabb a megfelelő folyadékbevitel. Ha nem figyelünk erre tudatosan, akkor annak nagyon sok negatív következménye lehet.

Minden, ami a sírással kapcsolatos

Minden ember életében van olyan pillanat, amikor elérzékenyül és könnycseppek jelenek meg a szemében. A nevetés és a sírás szinte édes testvérek, és mind a kettő valamilyen hatással van az őket átélő személyre. Most vegyük sorra, hogy mit tesz velünk a sírás folyamata.

Terhek nélkül, könnyedén

Szeretnéd, ha mindenki, akit szeretsz, boldog lenne? Tudod milyen fáradtan felkelni, és roskadozni az állandó terhek alatt? Milyen, mikor mindenki más gondja a te válladat nyomja? Tudod, hogy milyen érzés, amikor mindenki más fontosabb, mint te? Vajon, muszáj ennek így lennie?

3 ok, amiért vállfájdalom alakulhat ki

A vállfájdalom jelentkezhet hirtelen, vagy kialakulhat fokozatosan, egyre erősödve az évek során is. A kezelésében mindenképpen kulcsfontosságú, hogy feltárd, mi okozza a panaszokat, mert csakis így szüntethető meg tartósan a váll fájdalma.

Fáj és befeszült? Ezért nagyon jók a vény nélküli izomlazító krémek

Az izomfájdalom vagy mozgásszervi fájdalom a mozgás kerüléséhez, rossz tartáshoz, ami aztán még erősebb fájdalomhoz vezet. Egy hatékony izomlazító krém ezért nem csak gyors enyhülést hoz, de a hosszabb távú problémák megelőzésében is a segítségedre lesz.

Bevált népi gyógymódok

A régi "öregeket" ha ledöntötte lábáról a betegség vagy megfájdult valamijük, a természet gyógyító szereit hívták segítségül. Teák, kenőcsök, gyógyfüvek felhasználásával remek főzeteket és krémeket készítettek. Nagyszüleink nem véletlenül használták ezeket.

Sérüléseink

Aki rendszeresen sportol, tudja, hogy minden óvatosság ellenére, alkalmanként előfordulhatnak sportsérülések. Húzódások, ficamok akár sporttevékenység nélkül, a mindennapjaink alatt is könnyen kialakulhatnak. Elég egy rossz mozdulat és a fájdalom, akár napokig jelen lesz. Hogy mit tegyünk, ha már megtörtént a baj? Erről szól mai cikkünk!

Mit kell tudni a fejfájásról?

A gyakori frontváltozások következtében az utóbbi hetekben az emberek 80-90 %-nak fájt a feje. A migrénes betegeknél kifejezetten súlyos migrénes rohamuk volt, de a nem migrénesek is erősebb fájdalmat éltek át. A különböző típusú fejfájásokat tekintjük át a következőkben.

Téli sportok veszélyei

A tartósan hideg időben a téli sportok szerelmesei mindennél jobban vágynak arra, hogy kedvenc téli sportjaikat űzhessék. Ahogy a nyári sportszezonnak is megvannak a maga feltételei, úgy a téli edzésnek is számtalan betartandó szabálya figyelmeztet arra, hogy kellő óvatossággal járjunk el.

Ezt jó, ha tudod a felfázásról

Csíp, fáj minden pisilésnél, pedig úgy tíz percenként menni kell? A hideg idő beálltával egyre többeket érint a köznyelvben csak felfázásként emlegetett hólyaghurut. Lássuk, mi okozza, és mik a tünetei, kezelési lehetőségei!

Edzőterem, szeretlek, hiányzol!

Öt hónap. Ennyi elég volt, hogy a sportot nem kedvelő emberként mégis megszokjam: edzeni járok a terembe, és erről szól a hétfő, a szerda és a péntek. Mivel most nincs lehetőségem kondizni, igazán érzem, hogy mennyire hiányzik. Nem gondoltam volna...

Mindentudó körömvirág

Mi nők tudjuk, hogy főleg nyáron mekkora problémát és milyen nagy energia-, illetve időbefektetést igényel a szőrtelenítés. Az univerzális körömvirág kenőcs azonban még erre is előnyös megoldást kínálhat.

A futás hétköznapi hőse

Történet egy háromgyermekes Édesanyáról, aki egész életében egy pozitív, energikus nő volt, azonban a napi 12-13 óra munka és az előzetes egészségügyi problémái megakadályozták abban, hogy súlyfeleslegét leadja. Mégis változtatott!

A szakítást követő legnehezebb időszak - a várakozás

A hiány, amit a veszteség okoz, arra vesz rá minket, hogy különböző okokat próbálunk találni, miért is lett vége a kapcsolatnak. Ilyenkor igyekszünk megismerni az ismeretlent. A legnehezebb rész azonban a várakozás.

Fájdalommentes intimlézerrel a női problémák ellen

Az Istenhegyi Klinikán néhány hónapja az inkontinencia és a hüvelyszárazság kezelésére, illetve a hüvelyfal szűkítésére és hüvelyfal/hüvelybemenet megfiatalítására is egyaránt alkalmas Syneron Candela lézert alkalmazzák, amely az intimlézeres kezelésekben eddig használt legmodernebb eszköz.

Gyógyszer helyett mozgást a hátfájdalomra!

A hát alsó részén megjelenő fájdalomra már a háziorvosok sem javasolják a fájdalomcsillapítók használatát, helyette inkább mozgást, gyakorlatokat írnak fel rá. Legalábbis Nagy-Britanniában ez a trend kezd terjedni!

A szívinfarktus előjelei

Bár a szívinfarktus nagyon hirtelen, a semmiből előtörő dolognak tűnik, de azért akadnak előjelei. Érdemes tudni róluk és odafigyelni rájuk, hiszen akár napokkal, hetekkel előbb is jelentkezhetnek ezek a tünetek.

Okostelefon okozta nyakfájdalom

A pozíció, amiben éppen olvasod ezt a cikket most, valószínűleg valamiféle fájdalmat okoz neked. Ha mobilról olvasol, a hátad még görbébben áll. A fájdalomra, amit ezek a pozíciók okoznak, már diagnózist is alkottak, mely magyarosítva szó szerint úgy hangzik: „Szövegnyak” (Text Neck) – persze nem kell így fordítanunk.

Mi az a sok piros folt az olimpiai sportolókon?

Most ért véget a 2016-os riói olimpia, miközben felmerült egy kérdés a sportrajongók körében, figyelve a versenyzőket. Vajon mik azok a piros foltok a sportolók testén?

Webkonferenciát tartottak az endometriózisról

A Róbert Kórház Ördög Nóra vezetésével webkonferenciát tartott március 16-án, melynek tanulságos videóanyaga bárki számára elérhető. A két órás beszélgetésből kiderül: az endometriózis kezelhető és menedzselhető, azonban szakértelem és komplex szemlélet szükséges hozzá.

Segítség, mozdulni sem bírok!

Akinek volt már idegbecsípődése, pontosan tudja, mennyire kellemetlen és fájdalmas sérülésről van szó. Ráadásul nem kell hozzá nagyobb baleset: elég egy rossz mozdulat, és már meg is történt a baj.

Engedd el az egódat és boldogabb leszel

A legtöbb vita és veszekedés azért születik, mert az emberek az egójukért harcolnak. Ez azt jelenti, hogy a személyiségünk ezen része az igazságot keresi, méghozzá a saját igazunkat próbálja bebizonyítani. Csakhogy így nem a megoldás felé haladunk…

„ A mamák nem mennek el”

Egy mama, egy édesanya elvesztése mindig nagyon nehéz és fájdalmas, akár fiatalabb, akár idősebb korban megy el. Ahogy azonban az énekes Zorán dala is üzeni: „a mamák nem mennek el”!

A stressz aftát okozhat

Régóta tudjuk, hogy a stressz fizikai tüneteket is produkál, és különféle betegségeket, elváltozásokat okozhat. Ilyen például a szájban keletkező afta is, amely igen kellemetlen és fájdalmas. Akinek gyakran van aftája, az próbálja meg megfigyelni, mikor keletkezik, ugyanis összefüggést mutathat különböző ételekkel, immunrendszeri problémával, vagy vitaminhiánnyal, de a stresszel is.

Van fájdalommentes szülés?

A szülés, vajúdás különböző, jól elkülöníthető szakaszokból áll. De hogyan lehetséges az, hogy ugyanazt a fizikai történést ilyen különbözőképpen élik meg a kismamák?

Makacs torokfájás

Akit épp nem érint valamely tünet, az is jól tudja: szezonja van a torokgyulladásnak. A televízióban némi túlzással minden harmadik reklám valamilyen torokfertőtlenítőt népszerűsít. Mit kell tudni a betegségről?